Arséne Wenger úgy gondolja, hogy egy esetleges győzelem a Manchester City ellen sokat dobna az Arsenal önbizalmán - a francia menedzser szerint pedig ez a fontosabb, nem pedig a tabella pillanatnyi állása.

Az Arsenal egy harcot már megnyert a nagy rivális ellen, miután augusztusban 3-0-ra verték a City-t az angol szuperkupán. Most azonban egy újabb derbire készülnek a csapatok, ezúttal már a bajnokságban - mint ismert, az Arsenal az előző idényben egyszer sem tudta legyőzni a City-t.

Ez egy jó alkalom lesz, hogy megmutassuk, mennyit is fejlődtünk ezen a téren, hogy sikerült-e javulnunk csapatszinten. Azt gondolom, hogy most érettebbek vagyunk, és készen állunk harcolni. 

 

Nem gondolom azt, hogy ez a meccs csak azért lesz fontos, mert pontokat buktunk a Leicester és az Everton ellen. Szerintem a City elleni meccs önbizalmat adhat és létjogosultságot a bajnoki esélyeinknek.

Az Arsenal sorsolása ezen túl sem igérkezik könnyűnek, hiszen Arséne Wenger csapata már az első fordulók egyikén találkozik a Tottenham, a Chelsea gárdáival is. A francia azonban nem aggódik emiatt.

A City-nek ugyanez a problémája. Azt gondolom, hogy el kell fogadni a sorsolást, meg kell birkózni vele és hozzá kell alkalmazkodni. A legjobb teljesítményünket kell nyújtanunk. 

 

Nagy lesz a nyomás, de ez egy ilyen meccsen elvárható, ráadásul élvezzük is ezt. Ez egy jó alkalom arra, hogy megmutassuk, képesek vagyunk megbirkózni a körülményekkel és hogy megvan bennünk a minőség, hogy megnyerjük a csatát.

 

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (24)

10 éve
Kíváncsi leszek Welbeck-re! :D Amúgy nemrossz kezdő. Kelleni fog a Ramsey Wilshere Flamini hármas Toureék ellen.
10 éve
Törölt felhasználó
Nem rossz kezdő, viszont Özilt továbbra sem értem miért kezd szélen. Nincs Touré, ami nagy hátrány a Citynek és Dzeko is csak padozik. Nyerhető ez meccs, GO GUNNERS!!
10 éve
Szczesny, Debuchy, Mertesacker, Koscielny, Monreal, Flamini, Wilshere, Ramsey, Alexis, Ozil, Welbeck

Subs: Ospina, Chambers, Gibbs, Arteta, Oxlade-Chamberlain, Cazorla, Podolski. Nagyon régen volt már ilyen erős padunk
10 éve
Törölt felhasználó
majdnem azonnal sőt dailyről le se kell töltened megnézheted online
10 éve
Törölt felhasználó
Köszi a válaszokat! Amúgy meccs után kb mikor rakják fel?

Szólj hozzá