Az Arsenal továbbra sem találja önmagát, a gyenge, ötlettelen játék ezúttal egy döntetlenre volt elég - a frissen feljutó Leicester City otthonában.

Arsene Wenger együtese az első félidőben Alexis Sanchez révén még vezetést szerzett, a londoniak öröme azonban nem tartott sokáig, néhány percre rá már 1-1 állt az eredményjelzőn.

A francia menedzser nem kertelt a mérkőzés utáni sajtótájékoztatóján, Wenger úgy nyilatkozott, csapata játéka sem gyorsaságilag, sem pedig kreativitásban nem ütötte meg az elvárt szintet.

Vesztettünk két pontot, de az ellenfél játéka maximális dicséretet érdemel. Reálisan nézve, benne volt pakliban, hogy elveszítjük a mérkőzést, főleg találkozó végén állt fent ennek a veszélye. Nem voltunk elég gyorsak, elég élesek és az egyszerűség is hiányzott a játékunkból.

Ennek ellenére megvoltak a lehetőségeink, de nem érződött, hogy képesek vagyunk eldönteni a meccset. A Leicester keményen küzdött, olyan érzése volt az embernek, mintha ez egy kupa mérkőzésen lenne. Jó szellemben játszottunk, de a kreativitás hiányában nem tudtunk még egy gólt szerezni.

- kezdte Wenger

Kemény két héten vagyunk túl, három igazán nehéz idegenbeli mérkőzéssel a hátunk mögött. A szerdai, Besiktas elleni visszavágó sokat kivett belőlünk, így lehetett arra számítani, hogy ma kevésbé lesz friss a csapat. Ezt leszámítva megnyerhettük volna mérkőzést, ugyanis Koscielny sérülése nagyban segített nekik az egyenlítő gól megszerzésében. Ha nincs Koscielny sérülése, abból a helyzetből nem születik gól.

Laurent Koscielny még az első félidőben szenvedett fejsérülést, amikor is az ellenfél játékosával, Jeff Schluppal fejeltek össze. A 28 éves hátvéd egy rövid orvosi kezelést követően még visszatért a pályára, de a bekapott gól után nem sokkal jelezte, nem tudja folytatni a játékot.

Azt mondták, nem komoly a sérülése, és kötéssel a fején tudja a folytatni. Ez az orvosi vélemény volt. Nem sokkal utána viszont cserét kért. A vérzése nem állt el, és mozgás közben sem érezte jól magát, így ez volt a legkézenfekvőbb döntés.

Nem súlyos a sérülés, egy héten belül rendben lesz.

Nem Koscielny volt az egyetlen áldozata a találkozónak vendég részről, a francia mellett Mesut Özil és Alex Oxalde-Chamberlain is megsérült, egyelőre nem tudni utóbbi kettő milyen időtávra dőlt ki.

Chamberlain sérülése nem tűnik olyan nagyon komolynak, de többet egyelőre én sem tudok. Özil is megsérült, neki a bokájával vannak gondok, Oxlade-nek a vádlijával.

A csatár kérdés már eddig is aktív téma volt a csapat szurkolóinak körében, Olivier Giroud sérülésével ez csak egyre és egyre fokozódik. Bár hiteles források úgy tudják, Wenger célpontja a holnapi napon nem egy támadó leigazolása lesz, a francia továbbra sem zárta ki ennek a lehetőségét.

Hogy vásárolok-e támadót? Nem tudom, ugyanis ez nem csak rajtam múlik. Nem az a megoldás, hogy minden egyes vereség vagy döntetlen alkalmával játékost vásároljunk.

- válaszolt a szurkolók meccs alatti reakciójára

A City miért nem nyert a tegnapi napon a Stoke ellen? Az ő keretükben pedig sok támadó van. A futball csapat sport, nem pedig egyéni. Nálunk továbbra is az előbbi marad a prioritás.

Nem szeretnék ígéretet tenni bármely igazolás kapcsán, amennyiben nem vagyok abban 100%-ig biztos. Elég régóta dolgozom már ahhoz Angliában, hogy tudjam, ha valamiben nem vagyok biztos, akkor nem szabad ígérnem. Nem csak rajtam múlik.

- magyarázta

Legújabban a Sevilla 28 esztendős támadójának a neve merült fel, mint lehetséges opció. Amikor Wenger-t Carlos Bacca leigazolásáról kérdezték, a francia így válaszolt;

Nagyon szívesen odaadom a telefonomat a következő 1 napra, higgyék el nem kevés hívást fogadnának, amely különböző ajánlatokat tartalmazna világ összes tájáról.

Wenger arra sem volt hajlandó konkrét választ adni, hogy a klub közel áll-e bármely játékos leigazolásához 24 órával a piac bezárta előtt.

Nem tudom, mi történt az elmúlt két órában a Leicester elleni mérkőzés alatt.

- mondta a francia, aki nagy aktivitást ígér a holnapi napra

A csapat jelenlegi első számú középcsatáráról, Yaya Sanogoról is szó esett. A fiatal francia ma egy gólpasszal vette ki a részét csapata egy pontjából, de volt több lehetősége is a volt Auxerre-játékosnak a gólszerezésre. Wenger a kritikák ellenére kitart honfitársa mellett.

Önök is voltak 21 évesek és biztosan futballoztak. A csatár szerepe sohasem egyszerű, hisz ha nem lősz gólt, az nagyon gyorsan problémává kerekedik. Nem gondolom, hogy ez a probléma hosszú távon is fenn áll majd, de nyilvánvalóan nagy rajtad a nyomás, amennyiben az Arsenal Football Club csatáraként lépsz pályára. Természetesen az probléma a számára is, ha nem tud betalálni.

Nagyon keményen harcolt ma, de nem sikerült betalálnia. Hogy ez zavarja-e őt? Természetesen, annál is inkább, hogy fiatal korában termelte a gólokat.

Az újságírók végezetül arról kérdezték a franciát, hogy kész-e nagyon összeget költeni egy csatárra, ha megtalálja a megfelelő embert.

Az összeg, amit játékosokra költünk korlátlan? Nem, azért nem korlátlan, mert az nem a klub filozófiáját támasztaná alá. Ellenben mindig próbáljuk meghozni a legjobb döntést, ez most sem sincs másképp. Ha meggyőződésünk, hogy megtaláltuk a megfelelő embert, akkor megvannak a forrásaink, hogy fedezzük a költségeket.

- zárta interjúját

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (94)

10 éve
Törölt felhasználó
Huntelaar 8-/
10 éve
Törölt felhasználó
arsenal1220! +1 :lol: :lol: :gulp: :-/
10 éve
Törölt felhasználó
Megfogja kapni azt az esélyt.
10 éve
Törölt felhasználó
Furcsa, én teljesen reménytelen esetnek látom a srácot, de lehet korán hoztam ítéletet.
10 éve
Törölt felhasználó
Campbell meg Brian Ruiz ketten vezették costaricát a legjobb 8közé a vb-n, egy esélyt bőven megérdemelne, de hát tudjuk, hogy Wenger ha vmit a fejébe vesz nem lehet eltántorítani attól.

Szólj hozzá