Angol, görög és olasz lapértesülések szerint Arséne Wenger a Dortmund 26 éves védőjét, Sokratis Papastathopoulos-t szemelte ki az Arsenal ötödik igazolásának - a szombati internetes hírek szerint az Ágyúsok már ajánlatot is tettek a német klubnak a játékosért.

Elsőként a megbízható olasz újságíró, Gianluca di Marzio írta a weboldalán, hogy az Arsenal még pénteken benyújtotta a 15 millió eurós ajánlatát Sokratisért, ezt azonban a Dortmund azonnal visszautasította.

Di Marzio értesüléseit a Daily Mail is megerősítette - az angol lap szerint a Dortmund 25 millió eurót vár a játékosért, ezt azonban Wenger nem szeretné kifizetni, s inkább megpróbálják a tárgyalásokon lentebb vinni az esetleges kivásárlási árat.

A görög NovaSport mindenesetre úgy tudja, közel a megegyezés, miután az Arsenal megemelte az előző ajánlatát, s kész 20-22 millió euró körüli összeget fizetni a görögért, aki szívesen költözne Londonba.

Sokratis az előző nyáron csatlakozott a Dortmundhoz a Werder Bremen együttesétől 9,5 millió euró ellenében. Leginkább a görög játékos sokoldalúsága lehet vonzó Wenger számára, hiszen Papastathopoulos tud jobb szélső hátvédet és védekező középpályást is játszani.

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (26)

5 éve
Minden évben van pénz erősítésre. Idén költöttünk kb 60M. Pedig a PUMA, meg a stadion is rendben, van 130M.............ÉS.

Csak oda vásroltunk, ahol emberhiány volt eligezolás miatt. Nem erősödtünk.
Kell egy-két nagy játékok, mert nagyon le fogunk maradni. Egy Cavani szint nagyon elférne elöl, mert a többiek kedve is el fog menni.
5 éve
Benézte a srác!...
5 éve
Én korábban írtam,hogy aki az első helyet célozza meg az koppanni fog. Itt a dobogó ami elvárható a csapattól,mert még látszik,hogy nincs kész és egy kupa idén is simán összejöhet.Jelenleg annyival erősebb a sziti meg a cselszí,hogy nem tudjuk velük a versenyt felvenni még ha minőségben igen(nem minden poszton) , de keret mélységben semmiképp.
5 éve
Ha a sokak szerint nálunk sokkal jobb Dortmundban játszó Sokratis kiegészítő embernek (ráadásul elég sokszor lehetőséghez jutó kiegészítő embernek) tökéletes, akkor nálunk miért ne lenne az? A pénz a legkisebb dolog, amiért nekünk aggódni kéne, főleg itt augusztus 30-án.

Arsenal856, az általad felvetett csatárvásárlási lehetőségek bomba üzletek lennének, összehugyoznám magamat, ha összejönnének, de Negredot kizárt, hogy oda adják nekünk, mert a nálunk kevésbé család barát csapatokban inkább leültetik a padra és egy árva percet nem adnak neki, minthogy elengedjék egy riválisnak. Benzemára pedig jövő nyáron jó esély lesz, ha Falcao odamegy, de télen még biztos nem távozik. A Real kerete nagyon erősnek tűnik, de a létszámot látva egyértelmű, hogy idén se elegek ahhoz, hogy bajnokságot és BL-t is nyerjenek.

Szólj hozzá

Legfrissebb Hírek