Bár még a második orvosi kivizsgálás eredményére vár a csapat, az Arsenalnál attól tartanak, hogy Olivier Giroud bokatörés következtében három hónapig lesérült.

Giroud az Everton elleni bajnoki második félidejére állt be, ahol bár gólt szerzett, a mérkőzés vége felé viszont egy szerencsétlenül pattanó labda súlyos sérülést is okozhatott a franciának. Bár a meccset követően Arséne Wenger bizakodó volt, hogy a francia csatár képes lehet 25 gólt szerezni a bajnokságban, könnyen lehet, hogy ez a terv szertefoszlik Giroud sérülését követően, ha a csapat félelmei beigazolódnak.

A Daily Mail angol portál úgy tudja, hogy Giroud első kivizsgálása nem hozott konkrét eredményeket, így a francia hétfőn egy újabb orvosi ellenőrzésen esett át - most ezen vizsgálat eredményeire vár az Arsenal. A Telegraph újságírója, Matt Law emlékeztetett: Jack Wilshere téli hajszálrepedésére is a második vizsgálatkor derült fény, amikor az angol játékos lába már nem volt begyulladva. 

Legrosszabb esetben Giroud akár három hónapot is kihagyhat, ami átírhatja Arséne Wenger terveit is az átigazolási időszak hátralévő napjaira, s így könnyen lehet, hogy a francia menedzser csatárt is igazol majd.

Giroud sérüléséről minden bizonnyal több részletet is meg fog osztani Wenger a keddi,hivatalos UEFA-sajtótájékoztatóján.

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (34)

10 éve
Törölt felhasználó
douglas costa, jackson martinez.
arsenal szinten mind elmozdítható.
10 éve
Törölt felhasználó
Song remélem nem lesz akkor cunt hogy a spursbe igazol..
10 éve
Song a csirkékhez közeledik. Ha Carvalho-ra és Gustavo-ra nincs esély, akkor mi is mehetnénk érte. Egy vkp-t mindenképp igazolni kell.
10 éve
Törölt felhasználó
Henryt most célszerű lenne visszahozni.. úgyis utolsó éve, Sanogo meg sokat tanulhatna tőle.
10 éve
Törölt felhasználó
Poldi maradása szerintetek betudható Giroud sérülésének ? Afféle extra vészmegoldásnak ?

Szólj hozzá