Arséne Wenger úgy gondolja, hogy Jack Wilshere már több, mint egy ígéretes játékos és a következő szezonban egyértelműen sokat vár az angol középpályástól.

A francia menedzser egy nappal azt követően nyilatkozott Wilshere-ről, hogy az Arsenal élő legendája, Tony Adams kritizálta az angol játékost. Adams szerint nem véletlen, hogy Wenger Özilt választotta Wilshere helyett, akinek több sikeréhséget és profizmust kellene mutatnia. 

Az Arsenal akadémiája által kinevelt Wilshere a 2010/11-es szezonban robbant be, de egy lábsérülés miatt majdnem két évet kellett kihagynia, s ez befolyással bírt a fejlődésére is. Az angol játékostól ráadásul a bulvársajtó is lázban égett, miután dohányzáson kapták a nyaralása alatt - ez ugyancsak nem festett jó képet Wilshere-ről, aki azóta elnézést kért tette miatt.

Arséne Wenger viszont úgy gondolja, hogy Wilshere fontos szezon előtt áll, s hosszú időszakot követően először lehet majd sorozatterhelés alá helyezni a 22 éves játékost. 

Jack már 22 éves és a mögötte álló tapasztalat tükrében már nem pusztán egy ifjú tehetségről beszélünk, aki tegnap kezdte a karrierjét. Eddig a problémáit sérülések okozták, de úgy gondolom, ezen már túl van.

Hosszú idő után először történt, hogy egyetlen edzést sem hagyott ki az előszezonban. Ez egy nagyon fontos év lesz Jack számára. Egy nagyon fontos. - nyomatékosított Wenger.

Egyes angol sajtóhírek szerint az is elképzelhető, hogy Wenger végül Wilshere-nek szavaz majd bizalmat Aaron Ramsey mellett, és nem igazol védekező középpályást a 2014-es átigazolási ablakban.

Remélem, hogy így lesz, mert Ramsey-vel együtt egy nagyon erős középpályás-sort alkothatnának. Eddig Jack játékát mindig kétely övezte a különböző sérülések miatt. A legmagasabb szinten folyamatosan bevethetőnek kell lennie egy játékosnak.

Hat-hét mérkőzést is le kell játszania maximum két meccs pihenővel. Azt gondolom, hogy képes lesz rá. A felkészülése jó volt és nincsenek már bokaproblémái. A következő Jack szezonja lehet. - zárta szavait Wenger.

 

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (14)

10 éve
Törölt felhasználó
Arsenalfan25, kösz! JACOXI, szerintem igen, ez a 4-1-4-1 és 4-3-3 keverék lesz ma is. Nekem tetszik egyébként ez a hadrend, de valószínüleg csak addig nyomatjuk így, amíg nincs itt Özil.
10 éve
Nem akarok máris fanyalogni, de jobban örültem volna ha Cazorla helyett Rosicky kezd és Campbellt is szívesen láttam volna a kezdő11-ben, dehát Wenger szerelmes Sanogoba. :lol: Egyébként akkor most is ilyen 4-1-4-1-re lehet számítani?
10 éve
Törölt felhasználó
Nem arról van szó, szerintem is a City az esélyes, de nem 9:2 arányban, hanem 7:6.
10 éve
Aron 21: Hart, Richards, Rekik, Milner, Sinclair, Silva, Zuculini. Silva-n kívül nincs kitől tartani.
10 éve
Végre a padunk is erős. Campbell, Rosicky, Giroud és Chamberlain is ott vannak.

Szólj hozzá