Arséne Wenger a New York Red Bulls elleni felkészülési meccset követő sajtótájékoztatóján lényegében elismerte, hogy Calum Chambers lesz az Arsenal negyedik érkezője az idei nyár folyamán.

Mint ahogyan arról szombaton beszámoltunk, az Arsenal a napokban villámgyorsan tető alá hozott egy megállapodást a Southamptonnal Chambers ügyében - a transzfert a felek a napokban hivatalosan is bejelenthetik.

A francia menedzser az Arsenal New York-i minitúráján Chambers sokoldalúságát méltatta.

Ő egy olyan játékos, akit mindenképpen le akartam igazolni, mert nagyra értékelem a játékintelligenciáját és a tudását. Mindössze 19 éves, és több poszton bevethető. Tud középhátvédet és jobb hátvédet játszani és a középpályán is megállja a helyét. Remélem, hogy nyomás alá tudja majd helyezni az ezen a poszton játszó játékosainkat." - mondta Wenger.

Sajtóhírek szerint Chambers 16 millió fontért válthat klubot - ezzel ő lesz az Arsenal történetének harmadik legdrágább igazolása, amely összeg kissé túlzó is lehet egy olyan játékosért, aki az előző évben mindössze 22-szer léphetett pályára a csapatában.

Valóban nem játszott sokat a Southamptonban, de az angol játékosok drágábbak a piacon. Végül úgy döntöttem, vállaljuk a rizikót vele kapcsolatban, mert a jövőt illetően mindenképpen ígéretes játékosról van szó. - tette hozzá a francia menedzser.

 

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (5)

6 éve
Törölt felhasználó
Nagyon jó ez anyár! Még nincs is augusztus és már is 4 játékost igazoltunk! 🧀
6 éve
Az ilyen játékosokat, mint Jenkinson nem szabad elengedni. Lehet, hogy nincs olyan jó, mint Debuchy vagy Chambers,de gyerekkora óta Arsenalos. Öröm volt nézni, hogy mennyire tudott örülni a Norwich elleni tét nélküli meccsen szerzett góljának. Még nagyon fiatal. 1 év kölcsön valamelyik középcsapatnál, állandó játéklehetőseggel jót tenne neki.
6 éve
Törölt felhasználó
Isten véle:D
6 éve
Jenkinson-ért 3 milliót ajánlott a Hull. Remélem nem engedjük el végleg.
6 éve
Törölt felhasználó
elképesztő ez a nyár ennél már csak akkor lenne jobb ha leigazolnánk reust+bender-t de hát ne legyünk telhetetlenekXD

Szólj hozzá

Legfrissebb Hírek