A szombati napon a Boreham Wood elleni barátságos meccsel megkezdődött az Arsenal felkészülése a következő klubidényre.

A másfél hónapos szünetet követően a csapaton természetesen látszott a kihagyás jele, de Olsson és Afobe góljainak köszönhetően 2:0-ra végül nyerni tudott Wenger együttese a hatodosztályú ellenfél ellen.

Arséne Wenger a mérkőzést követően értékelte csapata teljesítményét.

Nagyon fontos volt a számunkra, hogy mindenkinek biztosítsunk lehetőséget ezen a meccsen. Kiváltképpen a fiatalok számára, hogy megnézzük, hogyan állnak azokhoz a játékosokhoz képest, akik hétről hétre a Premier Ligában játszanak. Összességében két célunk volt: hogy senki ne sérüljön le, s hogy mindenkinek emeljük a fittségi szintet.

Az Arsenal felnőtt keretében a világbajnokság miatt jócskán hiányoztak, azt pedig Wenger is elismerte, hogy ez kihat a felkészülésre.

Nehezebb most a dolgunk, mert a játékosaink fokozatosan kapcsolódnak be az előszezonba. Akik a csoportkörből kiestek, azok már a jövő héten munkába állnak, de akik eljutottak a döntőig, csak augusztus elején fognak visszajelentkezni a klubhoz. Nehéz lesz úgy nekivágni a szezonnak, hogy mindenki ugyanolyan fittségi szinten legyen.

A francia menedzsert értelemszerűen az átigazolásokról is kérdezték.

Nagyon elégedett vagyok a pillanatnyi helyzetünkkel, amit eddig tudtunk tenni a piacon. Persze még nincs vége, hosszú út áll előttünk. Nem mondhatok neveket, mert soha nem mehetünk biztosra ilyen téren, de továbbra is dolgozunk a keret megerősítésén. Az biztos, hogy kapust igazolni fogok.

 

Sajnos nem csak mi döntünk arról, hogy milyen hamar tudjuk lezárni az átigazolásokat. Néhányszor előfordul, hogy egy adott játékos csak az utolsó napokban válik elérhetővé. Özil egy jó példa lehet - ő tavaly ilyenkor még nem volt elérhető a Real Madridtól, csak az átigazolási időszak utolsó napjaiban vált azzá. Akkor igazolunk, amikor lehetséges, de ez három felen múlik egyszerre.

Wenger végül több különböző témát is érintett a sajtótájékoztatóján, köztük Vermaelen esetleges eligazolását, Fabregas Chelsea-be való átigazolását, van Gaal kinevezését vagy Jack Wilshere újabb dohányzós esetét.

Azt nem tudom garantálni, hogy Vermaelen marad. Ha netán menne, biztosan igazolunk egy középső védőt is.

 

Ami van Gaal kinevezését illeti: az a legfontosabb, hogy mi hogyan szerepelünk. Úgy gondolom, hogy a Manchester United egy nagyszerű edzőt hozott, aki már a világbajnokságon is megmutatta, hogy kiváló munkát végez. Biztosan meg fogják nehezíteni a dolgunkat, mint ahogyan a többiekét is. Mindannyian ugyanolyan szinten állunk.

 

Fabregasról: néhány ember kiállt és azt állítja, hogy Cesc oda akart menni. Nem tudom, hogy mi az igazság.

 

Jackkel nem beszéltem még, erre a jövő héten kerül sor, szóval nehéz innen véleményt alkotni. Túlzottan nem aggódom emiatt. Csak tudni akarom, hogy mi történt, és eddig nem akarok túl sokat ezen a témán lovagolni.

 

Annak örülök, hogy Özil, Podolski és Mertesacker elhódították a világbajnoki serleget, biztosan erősebb önbizalommal térnek majd vissza. Májusban az utolsó meccsükön megnyertük az FA-Kupát, elutaztak a vébére és ott is győztek. Ezek a győzelmek pedig erősebbé és magabiztosabbá tesznek. Remélhetőleg ebből az egész csapat is profitálni fog.

Wenger végezetül a középpálya helyzetét ecsetelte.

Nagy lesz a harc a középpályán, de hiába van sok tehetséges játékosunk, többen is sérültek voltak és alig játszottak az előző idényben, ilyen volt Oxlade-Chamberlain, Diaby és Wilshere is. Most mindannyian visszatértek, de azt nehéz megjósolni, hogy ki milyen fitt lesz a szezon elejére. De az biztos, hogy nagy a harc a középpályán.

 

Wilshere például abban a korban van, amelyben muszáj előre lépnie. Megvan benne a potenciál, most az a fontos, hogy jó előszezonja legyen, és hogy tényleg fitt legyen. Jack egy remek játékos, jó agya van a játékhiz és kellőképpen céltudatos. Ha nem lesz sérült, biztos vagyok abban, hogy remek szezonja lesz.

Az Arsenal előszezonja jövő héttel a New York Red Bulls elleni mérkőzéssel folytatódik, Theirry Henry jelenlegi csapata ellen az Egyesült Államokban, várhatóan már Cazorlával, Wilshere-rel és Oxlade-Chamberlainnel a csapatban.

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (8)

10 éve
Tényleg jó volt látni Diaby-t, hihetetlen hogy a sérülések ellenére se veszít a játéktudásából, szurkolok neki, hogy végre sikerüljön huzamosabb ideig fittnek maradnia. Alap kezdő lenne Ramsey - vel, nem hiszem, hogy valaki képes lenne kiszoritani...
10 éve
Van Buyten Verma helyett?? Elég veterén már, én valami fiatalabbat hoznék.
arsenal1220: Jó, nyilván, de ma is olyan jó volt a pályán látni, hogy az ember hajlandó elhinni, hogy végre kinövi a sérüléseit.
10 éve
Jó azzal azért ne számoljunk,hogy Diaby nem sérül meg.... :lol:
10 éve
Törölt felhasználó
Van Buyten free agent ha jól tudom. Vagy egy ilyen tapasztalt öreget, vagy egy 20as évei elején járó tehetséget.
10 éve
Khedira már szerintem biztosan nem jön. Ami, ha Diaby egézséges marad, nem is lenne baj. Kapus mindenféleképpen kell. Védők közül nem nagyon ki mozdítható. Ti kit hoznátok Verma távozása esetén?

Szólj hozzá