Az elmúlt napokban egyre erősödtek a hírek, miszerint Mathieu Debuchy, a Newcastle védője és a Barcelona támadója, Alexis Sanchez jó eséllyel az Arsenalban folytatja pályafutását.

Néhányán már tényként kezelték a francia jobbhátvéd átigazolását, miután egy hamis nyilatkozat látott napvilágot a részéről, mely alapján Londonba szerződik a következő szezontól.

Ezt mind Debuchy, mind pedig a BBC mindig megbízható újságírója, David Ornstein cáfolta, a szakember szerint noha valóban folynak az egyeztetések a két klub között, de megállapodás egyelőre nincs.

Ornstein a másik nagy kiszemelt, Alexis Sanchez helyzetéről is megosztott néhány információt; a chile-i leszerződtetése közel sem reménytelen, ugyanakkor a Suarez-üzlet komplikálttá teszi ezt, az Arsenal mégis magabiztos a válogatott labdarúgó megszerzését illetően.

Ami jelenleg biztosnak tűnik, hogy Sanchez visszautasította a Liverpool érdeklődését, így a londoni ágyúsok és a Juventus vívhat harcot a támadó megszerzésért, míg a katalán Sport információi szerint az Arsenal ajánlata magasabb, mint az olaszoké, de a játékos döntésére még várni kell.

Debuchy és Sanchez leigazolása ugyan prioritást élvez a klubnál, de rajtuk kívül még két játékos szerződtetését is tervezi Wenger, egy belső középpályást és egy csere kapust szeretne az új szezon kezdete előtt hozzáadni a keretéhez a francia menedzser.

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (24)

10 éve
Nem kell Balotelli.
10 éve
Törölt felhasználó
Balotelli minek? Sanogo sokkal jobb lesz, már csak a hozzáállása miatt is.
10 éve
Törölt felhasználó
Hát Balotelli nem mozdítható 25 alatt ez tuti. A Milan 30 körüli összeget vár érte. Nem kell ide egyébként sem Balotelli, örülök, hogy csak kacsa meg a manager által gerjesztett hype volt az egész.
10 éve
Én elhoznék még Sánchez mellett 15-20 millióért egy középcsatárt.Balotelli pl nem lenne rossz és szerintem 15-ért már simán adná a Milan, de a fejével gondok vannak...

Olyanokat olvasok,hogy Sánchez hamarosan Londonba repül orvosira, Debuchy pedig tegnap esett át orvosin :D Túl szép lenne...
10 éve
Törölt felhasználó
TheArsenal, ugyanazt tudom mondani, amit korábban is. Wengert valószínűleg Sanchez középen nyújtott, hamis 9-es, de néha egyedüli ékként nyújtott teljesítménye győzte meg a VB-n, ezért valószínűleg Ő és Campbell lesz Giroud vetélytársa.

Szólj hozzá