Megbízható spanyol értesülések szerint az Arsenal is azon csapatok közt van, amelyek ajánlatot tettek a Barcelona chilei játékosáért, Alexis Sanchezért.

A 25 éves szélső sorsa az elmúlt napokban bizonytalanná vált a katalán együttesnél, miután a Barcelona Luis Suarez leigazolásán dolgozik. Az uruguay-i csatár ügyében a hírek szerint már megkezdődtek a tárgyalások, de mivel az átigazolás 70-80 millió euróba is kerülhet, a Barcelonának minél hamarabb bevételhez kell jutnia - így jöhet a képbe Sanchez eladása.

A Barcelona sportigazgatója, Andoni Zubizarreta a napokban úgy nyilatkozott, hogy Sanchez sorsa bizonytalan.

Vannak ajánlatok Alexisért, de nem tudom, hogy fog az ügy végződni. Olyan megoldást keresünk, amelyik minden fél számára megfelelő. - mondta hivatalos nyilatkozatában a Barcelona felelőse.

Az egyik legmegbízhatóbb értesülésekkel rendelkező Enrique Marin szerint az Arsenal egyik olyan csapat, amelyik ajánlatot tett Sanchezért - az angol csapat az első körben 25 millió eurót ajánlott a játékosért. A spanyol újságíró szerint a chilei játékos tud az Arsenal érdeklődéséről, és elfogadná az angol csapat ajánlatát - feltéve, hogy a két csapat meg tud egyezni a szélső kivásárlási áráról.

KORÁBBAN ÍRTUK:

Spanyol lapértesülések szerint bizonytalanná vált Alexis Sanchez jövője a Barcelonánál, a legfrisebb hírek alapján szinte kijelenthető, hogy Cesc Fabregas után egy újabb nagynevű játékostól készül megválni a katalán klub - a chilei szélsőért pedig Arséne Wenger is érdeklődik.

A Barcelona a hírek szerint igencsak közel jár ahhoz, hogy megszerezzék Luis Suarezt a Liverpooltól - a spanyol csapat vezetősége előzetes elképzelései alapján 30 millió eurót és Alexis játékjogát kínálták fel az angol csapatnak az uruguay-i játékosért. A spanyol Sport.es értesülései szerint azonban Sanchez nem akar a Liverpoolba menni, valamint az angol csapat menedzsere, Brendan Rodgers sem érdeklődött túlzottan a 25 éves szélsőért.

A Barcelona úgy juthat többletforráshoz, ha más csapatnak adja el Sanchezt - így jöhet a képbe az Arsenal. Az egyik legmegbízhatóbb spanyol újságíró, Enrique Martin szerint az Ágyúsok vonzó célpont lehet a szélsőnek is, aki alapesetben maradni szándékozik a Barcelonánál, de könnyen Fabregas sorsára juthat. Meg nem erősített hírek szerint a Brazíliában szakértőnek meghívott Wenger már tárgyalt Sanchez menedzserével.

Az Arsenal érdeklődését Sanchez iránt megerősítette egy másik, a spanyoloktól eltértő forrás is. A francia Francois Pinet szombat este írta a Twitterén, hogy az angol csapat - többek között - Alexis leigazolásán dolgozik. Az újságíró már a múltban is megbízhatóan értesült az Arsenal átigazolási ügyleteiről, ő tudósított Olivier Giroud vagy Laurent Koscielny átigazolási folyamatairól. 

Miután a chilei válogatott pénteken kiesett a világbajnokságról, várhatóan Alexis Sanchez átigazolási ügye is felgyorsul.

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (76)

10 éve
Törölt felhasználó
Jaaa bocs, most elolvastam újra. :D
10 éve
Törölt felhasználó
Félreértesz Giroud-al semmi bajom sőt kedvelem, úgytűnik idéznem kellett volna mert 1-2 embertől tudnék idézni hasonló post-okat.
10 éve
Törölt felhasználó
Nasri0220, az idézett mondat nem feltétlen neked lett címezve, de sokan nagyon elhiszik, hogy ők itt mindenkinél jobban tudják:D

Egyébként Khedira egész évben sérült volt, azért nem játszott semennyit és igen, ha valaki egy Realban kezdő, arról nem értem, hogy miért beszél az egész világ úgy, mint a világ balfaszáról (ezt se neked mondom, csak így van). És Giroud falábú? Na ne már...
10 éve
Szerintem 25-ért elhozható, ráadásul meg akarják szerezni Luis Gustavot ( akit tavaly nekünk kellett volna elhappolni :blank: ), és gondolom nem Khedira mellett akarják játszatni...
10 éve
Honnan veszitek, h Khedira 40 milla lenne???

Szólj hozzá