Arséne Wenger úgy gondolja, hogy izgalmas korszak előtt áll az Arsenal, ennek kapcsán pedig nagy nyarat ígért a szurkolóknak a pénteken hosszabbító francia menedzser.

Az elmúlt hetekben már nyílt titok volt, hogy Wenger továbbra is marad majd az Arsenal élén, s hogy a hivatalos bejelentésre még a nyári világbajnokság előtt sor fog kerülni. Péntekre minden formalitás lezárult, s hivatalossá vált, hogy a francia menedzser legalább 2017 májusáig az Arsenalt fogja irányítani.

A szerződéshosszabbítás kapcsán az Arsenal weboldala egy terjedelmesebb interjút közölt Wengerrel, amelyben a francia menedzser kifejezte abbéli reményét, hogy az idei FA-Kupa sikerre szilárdan építhet majd a klub.

Maradni akarok, és tovább szeretném folytatni a klub és a csapat fejlesztését. Úgy gondolom, hogy képes vagyok erre, s mivel a klub vezetősége osztja az elképzeléseimet, biztos vagyok abban, hogy maximális erőbedobással koncentrálhatok majd a feladatomra."

- mondta Wenger.

Ez a klub mindig is hitt bennem, amiért nagyon hálás vagyok. Voltak már fantasztikus korszakaink is, de akadtak olyan időszakok is, amikor ki kellett tartanunk egymás mellett. Ugyanakkor mindannyiszor, amikor egymásra voltunk utalva, a helyes választ kaptam. Továbbá úgy gondolom, hogy a múltban biztosítottam a hűségemről a klub vezetését. Remélhetőleg sikerül majd továbbírnunk a csapat történelmét. Én biztos vagyok abban, hogy így lesz.

A francia menedzser bizakodó, hogy az idei siker megalapozhatja az Arsenal jövőjét.

Itt az idő, hogy egy újabb korszakos csapat emelkedjen ki. Most egy új korszak előtt állunk, s az idei FA-Kupa sikerünk kulcsfontosságú volt ebben a hitünkben. Az egész szezon alatt többször is mutattuk, hogy nagyszerű csapat vagyunk. Most az lesz a fontos, hogy ezt egy újabb idényben is bebizonyítsuk. Tudjuk, hogy a júniusnak és a júliusnak sikeresnek kell lennie, mivel ekkor erősítünk majd a kereten. Nem utolsó szempont a felkészülésünk sem, hiszen az augusztusi szezonrajtra készen kell majd lennünk. Ugyanakkor jó lesz majd az új idénynek egy kupagyőzelemmel a hátunk mögött nekivágni.

Wenger úgy látja, a csapat újra erős helyzetben van, így eljöhet az Arsenal ideje ismét.

Úgy gondolom, hogy erős helyzetben vagyunk. Építettünk egy új stadiont, ennek pedig hatalmas ára volt. A pénzügyi adósságaink nagy részétől azonban sikerült megszabadulnunk, így az már nem nyomja annyira a vállunkat. Remélhetőleg az UEFA Üzleti Fair Play kampánya is rendezi majd a sorokat, s megállítja az őrültségeket az átigazolási piacon. Ezt a két tényezőt figyelembe véve, minden eddiginél kiegyenlítettebb színteren harcolhatunk majd a többi csapat ellen.

Harcolni akarunk azért, hogy eljöjjön újból az Arsenal ideje. Olyan sikereket akarunk évről évre átélni, mint amilyen az idei FA-Kupa győzelmünk volt. Nagyon nehéz dolgunk volt a sorozatban, elég, ha megnézzük, kik ellen kellett megvívnunk. Ugyanakkor végig egyenletesen teljesítettünk, a csapatszellemünk pedig kiváló volt. Nagyon kevés hiányzott ahhoz, hogy a Premier Liga is összejöjjön, de legalább a csapatunk minőségét meg tudtuk mutatni.

A francia menedzser végezetül a szurkolók támogatását köszönte meg, és azt is elárulta, nagy nyarat várhatnak a rajongók az Arsenaltól.

Hálás vagyok azért a támogatásért, amit ez a klub kap a szurkolóktól. Világszerte rengeteg biztatást kapunk, ez tette az Arsenalt óriási csapattá. Minden, a klubnál dolgozó ember nevében szeretném ezt a támogatást megköszönni.

Nagy nyarat várhatnak tőlünk a rajongók. Amit ígérhetek, hogy nagyon keményen fogunk dolgozni az átigazolási piacon, amely nagyon zsúfolt a korlátlan pénzzel rendelkező klubok miatt. De van egy nagy előnyünk: a játékosok szeretnének az Arsenalba igazolni. Ha megtaláljuk a kívánt minőségű játékost, biztos vagyok abban, hogy erősíteni tudjuk majd a csapatot.

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (5)

10 éve
Törölt felhasználó
"megállítja az őrültségeket az átigazolási piacon", igen láthattuk Luiz esetéből is. Nem lesz itt semmi változás, mi lemaradunk mindenkiről, az arabok meg csak szórják a pénzt, mi nekik pár 10 milliós büntetés.
10 éve
Törölt felhasználó
Lehozta Ornstein és a Sky is. Cesc, nem mehetsz rivalishoz!!!!!!!!
10 éve
Pont tegnap mondta el a Barca elnöke, hogy nem eladó.
10 éve
Törölt felhasználó
itt igazából, megint el van rejtve, ha találunk megfelelő játékost mondat, de talán idén tényleg adhatunk az öreg szavára és érkezni fog ember a lyukak betömésére, illetve a keret megerősítésére.

Ebben a Lallana gyerekben van vmi, a S'otontól amúgy is érdemes vásárolni, eddig beváltak :D

Szólj hozzá