Az Arsenal igazgatója, Philip Harris a napokban úgy fogalmazott, Arséne Wengernek tekintélyes összegű átigazolási büdzsé áll majd a rendelkezésére a kereterősítés céljából.

A csapat mintegy kilencéves nyeretlenségi periódus végére tett pontot, amikor az idei FA-Kupa döntőjében 3-2-re legyőzte a Hull gárdáját. Sokan úgy gondolják, hogy ez a kupasiker egy új, sikeresebb korszak kezdete lehet az Arsenal számára, amelyhez már csak egy-két játékos hiányzik a keretből.

Az Arsenal igazgatója szerint a csapat vezetősége minden pénzügyi támogatást megad, hogy helyére kerüljenek a hiányzó láncszemek.

Meg akarjuk nyerni a bajnokságot és a Bajnokok Ligáját is. Úgy gondolom, hogy két-három játékos leigazolásával megvalósíthatjuk ezt a tervet.

- idézte Harrist a Sky Sports.

Nyerni akarunk, nem pedig másodikak, harmadikak vagy negyedikek lenni. Ennek értelmében támogatni fogjuk Arséne Wengert, hogy megvehesse azokat a játékosokat, akiket szeretne. A menedzser mindig is támogatva volt az átigazolási költségvetést tekintve.

Az Arsenalt az elmúlt időszakban több játékossal is összefüggésbe hozták, köztük olyanokkal is, akiknek a leigazolásuk tízmillió fontokba kerülne. Mint ismert, az Arsenal az előző nyár folyamán döntötte meg az átigazolási rekordját, amikor Mesut Özil leigazolásáért 42 millió angol fontot fizetett a Real Madridnak.

Könnyedén meg tudnánk engedni magunknak azt, hogy megdöntsük az átigazolási rekordunkat - nem is egyszer. Sok találgatás van erről a sajtóban, de nem szeretnék abba belemenni, hogy mennyi pénzt tudunk erősítésekre fordítani.

Mindig is támogattuk Arséne Wengert, hogy azt a játékost vegyük meg, akit szeretne. Messi, Ronaldo vagy Bale kivételével a piacon lévő játékosok többségét meg tudjuk engedni magunknak.

- zárta szavait Harris.

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (25)

10 éve
Törölt felhasználó
Donz! Kb. Aron megfogalmazta helyettem. Egyébként nem mindig kellene őket együtt játszatni, de annyi eltérő típusú játékosok, és Giroud sokszor 6. középpályás szerepét tölti be, így nem lenne probléma, ha együtt kellene szerepelniük.
10 éve
Törölt felhasználó
Gondolom Rémy játszana a szélen, ha együtt vannak, külön-külön pedig az ellenfélhez vagy a sérültekhez igazítaná az öreg, hogy éppen melyikük játszik. Biztos vagyok benne, hogy idén Wenger is gondolkozik a leigazolásán.
10 éve
Törölt felhasználó
fecc04!
Egy Giroud-Remy csatárkettős mögötti középpályát hogy képzelnél el? Kit tennél ki a kezdőcsapatból?
10 éve
Törölt felhasználó
Ha hiányoljátok a gyorsaságot, és robbanékonyságot a csapatból, akkor egy nevet mondok: Loic Remy. A franciák tegnapi, norvégok elleni meccsén csereként beállva gólt lőtt, és két óriási helyzete volt, ahol a kapus bravúrokat mutatott be. Nem tegnap láttam először játszani ezt a srácot, de tegnap néztem először olyan szemmel, hogy valóban le kellene igazolni. Gyors, jók az ütemváltásai, és folyamatosan benne van a gól a játékában... Ráadásul tegnap kaptunk egy kis ízelítőt a Giroud-Remy kettős játékából is. Én bízom benne, hogy Wenger végre leigazolja (hányszor szóba hozták már velünk...).
10 éve
Törölt felhasználó
Lehet, hogy sokan nem értetek velem egyet, de én ebben a Griezmann srácban nem látok semmi különlegeset, amivel kiérdemelné, hogy milliókat áldozzon rá a csapat.

Szólj hozzá