A Telegraph értesülései szerint az Arsenal idén nyáron ismét megpróbálkozhat a francia válogatott támadó, Karim Benzema leszerződtetésével, Arsene Wenger 30 millió fontot szánna az üzletre.

Az ágyúsok már tavaly nyáron is kísérleteztek a Real Madrid csatárának leigazolásával, ám akkor sem a támadó, sem pedig csapata nem hajlott az üzletre pár nappal az átigazolási ablak lezárta előtt.

Mint ismert, Arsene Wenger nagy csodálója honfitárásának, idén nyáron pedig ismét megpróbálhatja az Emiratesbe csábítani, annál is inkább, hogy már csak egy év van hátra a szerződéséből, a Madrid pedig Suarez felé kacsingat.

Már több, mint egy éve téma Benzema szerződésének meghosszabbítása jelenlegi csapatánál, de eleddig nem sikerült megállapodni az új kontraktusról, s a legfrissebb hírek szerint már a játékos sem ragaszkodik annyira a királyiakhoz való maradásnál.

Jeremy Wilson értesülései szerint Wenger még a világbajnokság előtt megteszi ajánlatát Benzemáért, jóllehet mindezt csak a Bajnokok Ligája döntő után fogja megkísérelni, de annyi világos, hogy a francia menedzser még a világtorna előtt leszeretné zárni az üzletet.

Loic Remy az ősi rivális Tottenham-hez, Diego Costa a Chelsea-hez közelít, míg Josip Drmic már hivatalosan is a Bayer Leverkusen játékosa, így reálisan nézve sem kizárható az egykori Lyon-csatár érkezése.

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (8)

10 éve
Törölt felhasználó
A tavalyi nyárhoz hasonlóan idén sem lesz tömve a piac kiforrott, érett, klasszis vagy ahhoz közeli szinten futbalozó csatárokkal, tehát ha némi esély adódik a Benzema transzferre, akkor le kell majd rá csapni. Ha nem is olyan agilis támadó mint pl. Aguero azért valamiennyivel mozgékonyabb, és sokkal direktebb módon játszik(kapura tőr ha lehetősége van rá), amit sokszor sokan hiányolnak a honfitársától. Higuain és Ő hasonló tpusú játékosok, az argentint pedig sokan szívesen látták volna az Arsenalban.
10 éve
Törölt felhasználó
Sziasztok!

Most regisztráltam az oldalra, mert nagyont színvonalasnak tartom, és a hozzászólók és érvelnek egy-egy vélemény kapcsán, nem csak szitkozódnak.

Ami hírt illeti, szerintem sem lennénk beljebb Benzema leígazolásával, pláne nem 30 millióért.
Ugyanakkor nehéz jó csatárt találni, pláne elérhető áron. Akit jó áron el lehetne hozni, és talán Wenger visszavezetné a helyes útra, az Torres....
10 éve
Ha pedig véletlenül nem jönne ki Oli-G-vel, akkor felőlem mehet is Giroud. Nyilván jó, ha van egy olyan stílusú csatár a keretben, mint Olivier, de nem fogok sírni akkor sem ha távozna. Persze nyilván az lenne a legjobb, ha Benzema-Giroud kettőssel nyomulnánk jövőre.
10 éve
Én örülnék az érkezésének, mert nem kérdés, hogy Giroudnál jobb és jelenleg ez a lényeg. Nem bővelkedik a piac klasszis csatárokban, szóval nem kéne válogatni.
10 éve
Törölt felhasználó
Nem látok sok esélyt az ide igazolására,de nem is bánom. Szerintem Suarez majdnem biztos hogy a Realba köt ki,de nekünk nem benzemára van szükségünk szerintem.

Szólj hozzá