Arséne Wenger úgy gondolja, hogy a szezon folyamán összességében többet kellett volna pihentetni Olivier Giroud-t, mivel a sorozatos terhelés aktív szerepet játszott, hogy a francia csatár formája is visszaesett a pozitív szezonkezdés után.

Giroud ebben a szezonban összesen 32 alkalommal kezdett a 34 bajnokiból, és ehhez a mutatóhoz hozzájön a 10 Bajnokok Ligája-szereplés is. A becsereléseit is számítva a francia 46 meccsen vett részt ebben az idényben, nála többet csak Per Mertesacker játszott a csapatban.

Az előző két átigazoálsi idzsőakban a szakértők és a szurkolók is egyaránt furcsállták, hogy Wenger miért nem vesz egy másik csatárt is, hogy pihentetni tudja Giroud-t, illetve hogy versengést biztosítson a nagy energiát és erőfeszítést igénylő egyedüli középső csatári posztra.

"Taln kicsit pihentetnünk kellett volna őt korábban, hagynunk kellett volna őt levegőhöz jutni. Egy ideje már rengeten meccsen játszott. Mostanában egy nehéz időszakon ment át egy kis fizikális fáradságnak és egy mentális gondnak is." - utalt Wenger Giroud félrelépésére.

"De Giroud egy erős és pozitív személyiség. Nagyszerű mentalitás van, ennek köszönhette, hogy vissza tudott térni fejben. 20 gólt szerzett eddig, ami remek és sokat dolgozik a csapatért. A West Ham ellen remek gólt szerzett, remélhetőleg ez további önbizalmat ad neki és egy kicsit elhallgattatja az őt kritizálókat."

"Nehéz dolgot végez elől, mert minden párharca fizikai. Ő nem az a típusú csatár, aki elfut a labda felé, ő inkább megharcol a védőkkel a labdáért. Minden egyes meccsen ötven párharca van, sokkal több energiája van benne, mint a más típusú csatároknak."

"Az önbizalom miatt is nehéz dolga van a csatárnak. Olyan a helyzet, mint a kapusoknál. Kell versengés a posztért, de nem túl nagy, mert ilyen esetben bénító lehet az a tudat, hogy elég egy hiba és máris kint vagy a csapatból. Nehéz megtalálni az egyensúlyt."

"Talán Olivier javult a befejezéseit illetően, de még van hová fejlődnie, több fejesgólt várnék tőle. A mélyről elfejelt labdái jók, de jobban kellene fejelnie, amikor szélről jön a beívelés."

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (27)

10 éve
Öööözil! 🧀
10 éve
Szczesny, Sagna, Mertesacker, Koscielny, Monreal, Arteta, Ramsey, Cazorla, Ozil, Podolski, Giroud Reméljük nem sérül vissza Özil.
10 éve
Törölt felhasználó
Szasza, nem voltál Te ilyen... Ha hozunk csatárt, akkor már döntsünk rekordot legyen 100 milla...
10 éve
Jackoxi: Pedig a PSG-ből én nagyon tudnék örülni egy Cavaninak vagy egy Lavezzinek, bár kétlem, hogy eladnák őket, de kitudja. :D
10 éve
Törölt felhasználó
Én Ibrahimovicot hoznám. :D

Szólj hozzá