Négy fordulóval a vége előtt ismét Bajnokok Ligáját érő pozícióban az Arsenal, a londoniak dolgát segíti a sokkalta könnyebb sorsolás, ugyanakkor nyilvánvaló, hogy a Wenger-csapat nem hibázhat többet, ha biztosra akar menni pár héttel a vége előtt.

Egészen márciusig az egyik legnagyobb bajnokaspiránsként emlegették az ágyúsokat, abban hónapban viszont végleg elúszott remény, két vereség mellett két döntetlen és egy győzelem volt a mérleg, ami mentálisan teljesen összezavarta a játékosokat.

Az áprilisi hónap szintén szörnyen kezdődött az Arsenal számára, az Everton elleni simának nevezhető vereség azt jelentette, hogy már a liverpooliak állnak jobban vesztett pontok tekintetében öt fordulóval a vége előtt, igaz úgy, hogy még hátra van a két manchesteri csapattal való hazai mérkőzésük.

Mivel az FA kupa elődöntő okán elhalasztásra került a West Ham elleni bajnoki, így az Arsenal is ezen a héten pótolta elmaradt mérkőzését, csak úgy, mint az Everton, de míg az észak-londoniaknak sikerült a fordítás, addig a Mersey-partiaknak nem, utóbbi veresége egy pontos előnyt hozott Özilék számára.

Arsene Wenger már hetekkel ezelőtt is magabiztos volt a negyedik helyet illetően, a francia elmondása szerint nem lepte meg a Crystal Palace győzelme, de ami kiváltképpen fontos, hogy a maradék négy meccs mindegyikét sikerrel vegyék.

A Crystal Palace-nál való összhang látványos. Ezelőtt megverték a Chelseat, most pedig az Evertont is. Elértek néhány zseniális eredményt a közelmúltban.

-mondta Wenger

Őszintén szólva, igen, bíztunk abban, hogy megfoghatják az Evertont. Mindezt félretéve evidens, hogy a Premier League-ben soha nem mehetsz biztosra. A szezon eleje óta egy valamit megtanultunk, ez pedig nem más, minthogy bárhol veszíthetsz pontokat, az teljesen mindegy, hogy milyen a rangja az ellenfelednek.

-folytatta

Természetesen a tegnapi eredmény levesz némi terhet a vállunkról, de még így is hosszú út áll előttünk, sokat kell dolgoznunk azért, hogy elérjük, amit szeretnénk.
Vasárnap egy roppant fontos mérkőzés vár ránk a Hull ellen. Sikeresen fel szeretnénk készülni a mérkőzésre és megnyerni azt. Úgy gondolom, mentálisan jelenleg sokkal jobb állapotban vagyunk, mint voltunk egy hete. Két nagyon fontos győzelmet sikerült behúznunk, ami sokat segített a mentális fronton való helyreállásunkon.

- zárta szavait

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (0)

Szólj hozzá