Angol sajtóértesülések szerint Arséne Wenger elvben már megállapodott az Arsenal vezetőségével, hogy meghosszabbítja a szezon végén lejáró szerződését, ám az előzetesekkel ellentétben három év helyett kettőre.

A Chelsea elleni vereséget követően megjelentek olyan találgatások a világsajtóban, miszerint Wenger komolyan elgondolkodott az arsenalos folytatásról, s esetleg meg is változtathatja a döntését a szezon hátralévő meccseinek - elsősorban az FA-Kupa mérkőzések - alakulásának függvényében.

A Telegraph és a Mirror szerint azonban Wenger már megegyezett az Arsenal felsővezetésével a folytatásról, jóllehet a papírokat csak később írják alá. Mindkét lap azonban úgy tudja, hogy Wenger már csak rövid távon gondolkozik a csapattal, főleg a nyeretlenség miatti nyomás okán is.

Az Arsenal vezetősége a Manchester United tavaly nyári edzőváltásából tanulván szeretné minél hosszabb időszakra lekötni Wengert, ám az angol lapok szerint már megkezdőtött Wenger potenciális helyettesének felkutatása. A listán a legelőkelőbb helyen Jürgen Klopp, a Dortmund menedzsere és Roberto Martínez az Everton vezetője áll, de Brendan Rodgers liverpooli szereplését is pozitívnak tartják a csapatnál. Egy másik lehetséges alternatíva egy csapaton belüli kinevezés lenne, Steve Bould személyében.

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (7)

10 éve
Törölt felhasználó
jöjjön de Boar Bergkamppal együtt
10 éve
Törölt felhasználó
Martinez elég tökös csapatot csinált az egyébként sem félénk evertonból,tetszik a stílus is amit már a wigannél is próbált meghonosítani.Rodgers féle felvirágzást hozhatna az Arsenalba nem bánnám...
10 éve
Törölt felhasználó
Ha egyszer elmegy, akkor az az ő saját döntése lesz. A vezetőség már sokszor nyilatkozta és szerintem valóban úgy is gondolják, hogy Wenger addig marad, ameddig ő szeretne. Méltó helyettesének egyszer egy Szerb (talán) fickót nevezett meg, aki váltotta őt japánban, kedveli a stilusát. Bár a klub biztosan fontolóra veszi majd a tanácsát az utódjával kapcsolatban, de szerintem nagy név lesz vagy volt játékos. Majd egyszer a távoli jövőben remélem... :)
10 éve
Törölt felhasználó
A következő 2 évben sem nyerünk semmit, ha wengus nem változtat végre valamit...
10 éve
Martinez és Klopp is remek válsztás lenne. Rodgersre pedig nem látok sok esélyt. Szerintem, ha Wenger két évet marad, akkor teljesen rendben leszünk. Meglátjuk hogyan tudja formálni a keretet. 2 év alatt simán lehet bajnokesélyes csapatot építeni. Meglátjuk Wengernek sikerül-e.

Szólj hozzá