Tomas Rosicky úgy gondolja, hogy minden kritikus hang ellenére az Arsenal megcélozhatja a bajnoki címet ebben a szezonban.

Miután a Chelsea meglepetésre kikapott az Aston Villa csapatától, az Arsenal előtt nagy lehetőség állt, hogy csökkentse a hátrányát a listavezető Kékek mögött. Szerencsére Arséne Wenger csapatának sikerült megvernie a Tottenhamet, így visszajöttek az esélyek a bajnoki címet illetően is.

Rosicky legalábbis így látja a dolgokat.

"Nem tudod befolyásolni, mit mondanak az emberek körülötted. Nem akarok tiszteletlen lenni a médiával, de abszolút nem érdekel, mit írnak rólunk." - mondta Rosicky.

"Egyetlen dolog számít: a pályán látott teljesítmény. Az igazság ott van, és semmi más nem számít."

"Amióta az Arsenal játékosa vagyok és Angliában játszok, ez az első alkalom, hogy négy csapat is reálisan harcolhat a bajnokságért."

"A harc pedig már most látható, mennyire kiszámíthatatlan lesz. A múlt héten veszítettünk a Stoke ellen, most a Chelsea kapott ki az Aston Villától. Minden meccs ugyanolyan fontos. Egy-két forduló alatt óriásit változhatnak a dolgok, de per pillanat reálisan lehet számolni a Liverpoollal, a Manchester City-vel és a Chelsea-vel."

"Ami számunkra jó hír, hogy képesek vagyunk 1-0-ra megnyerni a meccseinket. Korábban akadt rá példa, hogy az olyan mérkőzések, mint amilyen a vasárnapi volt, kicsúszott volna a kezünk közül." - árulta el Rosicky.

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (9)

10 éve
Törölt felhasználó
Erre annyit mondok Özil.
10 éve
Szerintem kár lenne első-második-harmadik sz. csatárokra bontani az egészet. Legyenek egyenlő feltételek. Annak se lenne nagy értelme, ha egy 40 milliós igazolás kisajátítana egy helyet a kezdőben, csak azért, mert egy ilyen igazolást nem teszünk ki a padra...
10 éve
Törölt felhasználó
Benteke, Ba, Rémy triót nem első számú csatárnak hoztam fel. Benteke sérült is volt de így is jelenleg 9 találatnál jár relatív még fiatal én nem temetném. Ba pedig mennyit játszott? 14 meccsen 400percet se amiből 2x volt kezdő..., de hagyjuk is szerintem jó játékos és senki nem bánná ha most kölcsön játékosként a padunkon lenne annyit hozzá tudna tenni a játékhoz mint OG amikor primadonnáskodik. Azért be kell látni amikor OG-nak semmi nem jön össze csak a rinya megy neki.
10 éve
Nasri! Most őszintén, ha Ba olyan nagy tálentum lenne, akkor Mourinho simán átsiklana felette? Benteke eddig ebben a szezonban mit alkotott az Aston Villában? Semmit. Óvakodni kell ezektől az egyszezonos csodáktól, mert egy rakás pénzt elkérnek ezekért a játékosokért, miközben gyakorlatilag semmi hasznuk sincsen. Érdekes módon, Michut is elfelejtettük időközben... Remy-vel kapcsolatban egyetértek, szerintem 6 millióért ő jó lenne.
Akire még kíváncsi vagyok, az Joel Campbell.
10 éve
Törölt felhasználó
Athlon! "Csak a példa okán láthatjuk Özil szenvedését a Premier Ligában, a beilleszkedés miatt. Jövő ilyenkor meg mondjuk ezt a játékost szidnák egyesek meg küldenék el a francba." Pont ezért említettem 3 játékoson kívül PL játékosokat.

Szólj hozzá