Az Arsenal szombaton újabb ellenféllel, ezúttal az Evertonnal találkozik az idei FA-Kupa sorozatban, a tét pedig az elődöntőbe jutás. A jelenlegi mezőnyben Arséne Wenger csapata nyerte meg a legtöbbször a nívós angol kupát, a francia menedzser pedig most arról beszélt, hogy jó lenne ismét átélni a sikert.

-Arséne, az Arsenalt az elmúlt 18 év során sosem ütötték ki a sorozatból a harmadik körben. Minek köszönhető ez a siker?
"Nos, mi mindig is komolyan vesszük ezt a sorozatot. Az ember mindig a tudatában van annak, hogy innen mindig ki lehet esni, ugyanakkor azt is tudja, hogy az első lépés egy sorozatban nagyon fontos. Különleges koncentrációra van szükségünk ebben a kiírásban. Ha túlmegyünk az első körön, azon dolgozunk, hogy bent is maradjunk, de sok esetben az az első lépés a legveszélyesebb"

-Még mindig úgy várja a sorozat következő meccsét, mint 15 éve?
"Igen. Elég szerencsésnek mondhatom magam, hogy már négy alkalommal is meg tudtuk nyerni, de sajnos az elmúlt években egyszer sem sikerült. Valójában most pontosan ezért is vagyok még eltökéltebb, hogy jól szerepeljünk ebben a kiírásban. Nagyon szeretném, ha a klub ismét el tudná hódítani az FA-Kupát. Sajnos sokszor ütközik a kupa meccse a Bajnokok Ligás-találkozóinkkal. Tavaly például a Blackburn ellen játszottunk úgy, hogy pár nappal később a Bayernt fogadtuk. Ezzel a tudattal nehéz volt teljes mértékben a Blackburnre koncentrálni. Remélhetőleg tanultunk ebből és ez alkalommal már nem lesz elvonva a figyelmünk."

-Sok ember úgy gondolja, hogy ennek a kupának varázsa van, ugyanakkor mások úgy gondolják, hogy ez a varázs egyre gyengül. Ön hogy látja ezt?
"A kupa varázsa az, ahogy egyre közeledik a sorozat vége – az álom egyre inkább valósággá válik. Ezt az álmot látjuk gyerekként, ahogyan az emberek különböző kupákat emelnek a magasba. Így nekünk is ez lesz az álmunk, s az, hogy ez valóra váljon. Ez az, amiről a kupa szól. Gyerekként mindenki arról álmodik, hogy egy nap ő emeli fel a trófeát. Szerencsének tartom magam, hogy eddig minden országban sikerült kupát nyernem, ahol eddig dolgoztam. Varázslatos pillanat, amikor az ember rájön arra, hogy a kupa az övé, ez mindenkit boldoggá tesz. Természetesen a sorozat kezdeti szakaszában még erre szegeződik a figyelem, de ahogyan közeledik a döntő, az álom is egyre inkább kezd valósággá válni."

-Mikor gondol Ön először arra, hogy egy kupa megszerezhető?
"Azt mondanám, akkor, amikor a csapat eljut a negyeddöntőig. Aztán már csak két meccs marad a döntővel együtt, de amíg a végső ütközethez nem ér a sorozat, addig csak az a lényeg, hogy meglegyen a továbbjutás."

-Hogyan változik a mentalitás a bajnoki meccsek és a kupameccsek között? Mennyire más a kieséses szakasz a játékosok számára?
"Más a kettő. Már számos alkalommal láthattuk, hogy egy csapat, amelynek nem megy jól a bajnokságban, sziporkázik a kupában. Ez azért van, mert a kupában megszabadulnak a ligában tapasztalt negatív nyomástól. Így a kupameccsek jó alkalmak arra, hogy egy csapat feltöltődjön mentálisan. Számunkra általában a kupameccsekre is át akartuk örökíteni a bajnokságban láthatott formánkat és önbizalmunkat. Az esetek többségében, amikor megnyertük a kupát, jól szerepeltünk a bajnokságban is, ez pedig nem volt véletlen egybeesés."

-Vannak olyan játékosok, akik élvezik az azonnali kiesés veszélyét, tudván, hogy nem lesz második esély?
"Igen, de úgy gondolom, hogy a kupameccsek is összességében a csapatok minőségét adják vissza. Néhány esetben, például hosszabbításkor vannak olyan játékosok, akik képesek még plusz tartalékokat találni magunkban, vagy egy döntő tizenegyes előtt képesek megnyugodni. Ezek a képességek is kellenek egy kupameccs megnyerésében, de összességében még ha különleges körülmények között játszunk az FA-Kupában, a csapatnak minőséginek kell lennie."

-Az elmúlt években láthatott negyedik helyekért való küzdés elvonta az erőforrásokat az FA-Kupáról az Arsenalnál?
"Igen, talán jogos ez a felvetés, de úgy gondolom, hogy az FA-Kupa még mindig különleges. Nem hiszem, hogy a Premier Liga ellen kellene ezt felhozni, akkor is meg lehet nyerni a kupát, ha negyedik helyen végez a csapat. Néha a Bajnokok Ligája-meccsekkel ütközik a sorsolásunk, ez igaz, de ettől függetlenül az FA-Kupa továbbra is fontos szereppel bír nálam."

-Van, amit megváltoztatna az FA-Kupában, hogy feldobja a népszerűségét? Például a kiemelést?
"Nem. Az egyetlen dolog, amit megváltoztatnék az, hogy az FA-Kupa meccseknek prioritásuk van a bajnokik felett. Jelenleg elhalasztjuk a PL-meccseket, amikor azok ütköznének a kupameccsekkel. Ez pedig nem vezet sportszerűséghez a bajnokságban. Az FA-Kupát remekül szervezik, de az jobb lenne, ha a kupát inkább hét közben kellene játszani, semmint a bajnoki meccsekkel egy időben. Ez érdekes változtatás lenne."

-A győzelmen kívül milyen különleges emlékei vannak az FA-Kupáról?
"Amikor 1998-ban, először megnyertük a kupát, a harmadik körben a Port Vale-lel játszottunk. Az a meccs megmutatta, milyen trükkös tud lenni egy kupamérkőzés. Döntetlent játszottunk velük a Highbury-ben, aztán az újrajátszáson a büntetőkön dőlt el a dolog. Ez egy különleges élmény volt, mert egy igazi régi szabású kupameccs hangulatát idézte. Nehéz pályán kellett játszanunk, hogy továbbjussunk. Egy kicsit sokkoltak is az események, akkoriban éppen csak tanulmányoztam a dolgokat az FA-Kupáról. Szerencsések voltunk, hogy továbbjutottunk. Aznap éjjel nem is gondoltam arról, hogy megnyerhetjük a kupát, mert így is a szerencsének köszönhettük, hogy akkor továbbmentünk."

-Milyen érzés átélni az FA-Kupa sikert a bajnoksággal összehasonlítva?
"A bajnokság elhódítása egy lassú folyamat. Afelé fokozatosan tart az ember, aztán arra gondol, hogy végre megcsináltuk! Az FA-Kupa ezzel szemben egy robbanás, egy azonnali élmény. Mindenki ugyanazon a hullámhosszon van az adott meccsen. Minden sokkal hirtelenebb, jóval robbanékonyabb és ez jelenti a különbséget. A kupában az eseményről szól minden, az egy különleges nap, amikor kifut a csapat a Wembley-ben. Ez mindenkit büszkévé tesz a klubban. Nem beszélve persze a családokról sem, nagyon sokszor együtt jönnek ki a döntőt megnézni és szurkolni a kedvenc klubjuknak."

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (2)

10 éve
jó is lenen már végre :)
10 éve
Törölt felhasználó
Hát még mi hogy szeretnénk, hogy megnyerd.

Szólj hozzá