Arséne Wenger a Liverpool elleni meccset megelőző hivatalos sajtótájékoztatóján elárulta, csapatánál már túlléptek a múlt nyáron meghiúsult Suarez-ügyön.

Mint ismert, az Arsenal 40 milliót ajánlott a Liverpoolnak az uruguay-i csatárért, s úgy tűnt, hogy a játékos is váltani akar. A Liverpool azonban nem engedélyezte a transzfert, így az átigazolás is kútba esett. Mindez azért lehet fájó az Arsenal szurkolóinak, mert Suarez 23 góllal meggyőző előnnyel vezeti a Premier Liga góllövőlistáját, s egy ilyen játékos csak jól jöhetett volna a bajnoki címért küzdő csapatnak.

"Nincs mit megbánnunk. Ez csak akkor merülhetne fel, ha elengedtünk egy játékost, aki az új csapatánál jól dolgozik és sok gólt is szerez. Suarez sosem volt a mi játékosunk. Az a helyzet nem úgy valósult meg, ahogy szerettük volna. Ez van." - mondta Wenger.

A francia azonban hozzátette: Suarez leigazolása semmiképpen sem jelentette volna Olivier Giroud mellékvágányra való helyezését.

"Suarez semmiképpen sem Giroud helyére jött volna, sosem akartuk lecserélni Giroud-t. Mindig is nagyon bíztunk benne, sőt, mondtam, hogy a második éve még jobb lesz, mint az első. Az idei teljesítménye pedig alátámasztja a mondanivalómat."

"Giroud egy nagyon fontos játékosa a csapatunknak, és nem vagyok meglepve, hogy jól teljesít."

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (7)

10 éve
Szerintem se jött volna Özil, ha jön Suarez. De így alakult és jól alakult! Szerintem is kiegészíthették volna egymást, Giroud árnyékéknek még jobb lenne. Szerintem jobb csatár, mint Sturridge. Tehát a Liverpoolnál látott LS-DS duó az Arsenalnál egy még jobb, Suarez-Giroud páros lett volna, kiegészítve egymás játékát.
10 éve
futballban lehet irreleváns de ezt ki nem szarja le?:D Én az Arsenalt szeretem nem a focit:D Egyébként igenis fontos a MI játékunkban ha jófej a játékos mert faszfejekkel ilyen focit nem lehet játszani....szerintem!

10 éve
Törölt felhasználó
JACKOXI! Ez max akkor történt volna meg, ha Wenger elveszti a józan eszét. Ha Suarez jött volna, akkor elől ő, mögötte Cazorla, Giroud meg megy a padra.

szasza86! Giroud-nál tényleg csak jobb top csatárok vannak, mert a francia nem topcsatár. És a jófejség irreleváns a futballban.
10 éve
ettől függetlenül jófej srác! De ez igaz a komplett keretre
10 éve
hosszabb távon jobb Özil mint Suzi...! Az viszont tény hogy Girunál csak jobb top csatárok vannak. Ha nem állunk át ilyen két csatáros szitura Ő veszi át Bendő helyét ha nyáron veszünk vmi állatot előre!

Szólj hozzá