Az Arsenal a Premier League 21. forduló zárómérkőzésén az Aston Villa otthonába látogatott, ahol az első hely visszaszerzését játszottak Wenger fiai.

Az Aston Villa jól megszervezte védekezését, ám Nathen Baker kiesése után felborult a hazaiknál az egyensúly, ami egy percben belül két londoni gólt eredményezett.

Az ágyúsok idén a bajnokságuk egyik nagy esélyeseinek számítanak, annál is inkább, hogy védekezésük klasszisokkal jobb, mint az volt az elmúlt években.

A Manchester City elleni idegenbeli ütközetet kivéve nem volt olyan mérkőzés, ahol az ágyúsok három gólnál többet kaptak volna, abból is csak egy példány található; pont az Aston Villa elleni nyitófordulón elszenvedett kínos zakó.

Nem elhanyagolandó az észak-londoniak védő kettőse, a Laurent Koscielny-Per Mertesacker kettős, akik idén 27 mérkőzésből 16-ot gól nélkül hoztak le, jóllehet a két szélső védő és Wojciech Szczesny teljesítményét szintén nagy dicséret illeti.

A tegnapi védőmunkával, s védekezéssel Arsene Wenger is megvolt elégedve, a francia szerint a kritikus periódusokban a kitűnő védekezés segít a londoniaknak kiküszöbölni az ellenfél támadásait.

A középső védőink és a védekezésünk segít át bennünket a nehéz periódusokon, tegnap is rendkívül jól végeztük a dolgunkat. Nagyon elégedett vagyok, az ellenfél nyomására remek választ tudunk adni a védekezésünkkel.
Két részre tudnám szedni a tegnapi teljesítményünket. Az első félidő a saját játékunk megvalósításáról szólt, míg a másodikban inkább már harcoltunk. A második játékrészben talán túl óvatosak voltunk, sokkal inkább az eredményt akartuk megtartani, mint sem játszani.
Ezt követően vissza hoztuk a meccsbe az ellenfelet, akik szintén változtattok a felfogásukon és az utolsó negyed órában már nagyobb fokozatra kapcsoltak. Tipikus angol stílusban futballoztak, ezért is szólt inkább a harcról és a szolidaritásról a játék, de felvettük velük a kesztyűt -ez az, amiért sikerült megszereznünk a három pontot.

Az Arsenalba visszatért Olivier Giroud is, aki kisebb bokaproblémákkal küszködött. A francia jó meccset tudhat mögött, annál is inkább, hogy sikerült gólt szerezni a támadónak, ami létfontosságú volt a vendégek számára. Wenger elégedett csatára teljesítményével.

Szüksége volt a gólra, ugyanis az utóbbi időben nem tudott annyit szerezni, mint a szezon elején. Ha azt akarod, hogy csapatod kiegyensúlyozottan jól teljesítsen, akkor szükséges, hogy a középcsatárod gólokat szerezzen.
Mind a csapatnak, mind pedig az önbizalmának nagyon fontos, hogy gólokat lőjön. Az első félidőben frissnek látszott, a második félidőben végén már problémái akadtak, de az első játékrész abszolút pozitív volt Giroud-t tekintve.

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (5)

10 éve
Törölt felhasználó
Egyetértek, a védelmünk nagyon sokat javult, előző években az ilyen meccseken úszott el mindig minden esély!
Én mondjuk annak a híve vagyok,hogy rotáljuk a 3 középső védőt , mert amikor Koscielny kidőlt, láthattuk, hogy Vermaelen tökéletesen tudta pótolni, és nagyon jól is játszott, megérdemelné a játéklehetőséget.
10 éve
Törölt felhasználó
Szerintem kellene egy csatár, de egy olyan aki jobb vagy baloldalon is tudna játszani szükség esetén! Draxler nagyon jó lenne, remélem az öreg is látja ,hogy megérné kifizetni 5-10 m euróval többet érte ,hogy most elhozzuk, mert ha nem leszünk bajnokok akkor sokkal többe fog kerülni a közvetítési jogokból származó pénzekből jóval kisebb arányban részesülünk. (ezt már mondjuk kifejtettem egyszer - kétszer). Wengert durván kifogják kezdeni, ha majd sérülések miatt fog elmenni a bajnoki cím, és hozzáteszem, teljes joggal. Itt van a lehetőség ,nem értem mire vár még!
10 éve
Egyszer úsznánk meg egy meccset sérülés nélkül...
10 éve
Törölt felhasználó
Arsenalfan25! Konkrétum egyelőre nincs velük kapcsolatban, de nem kizárt, hogy Monreal-nak a lábközépcsontja, míg Rosicky-nak az orra törött el. A hétvégére okosabbak leszünk a sérülésük mértékének súlyosságával.
10 éve
Rosicky-ról én Monreal-ról semmi hír?

Szólj hozzá