A Daily Mail információ szerint Nicklas Bendtner sérülése súlyosabb, mint az várták az Arsenalnál, így a dán támadó két hónapot hagyhat ki bokasérülése okán.

Arsene Wenger pénteki sajtótájékoztatójának keretien belül elmondta, Olivier Giroud bokája rendbe jött, így ha betegség miatt a mai londoni derbin nem is, de a jövőheti Aston Villa elleni mérkőzésen már számíthat a franciára.

A gall edző továbbá megerősítette, ha Bendtner sérülése súlyos, ergo hónapok kérdése míg felépül, akkor új csatár után nézhet a piacon, annak ellenére, hogy Yaya Sanogo felépült sérüléséből.

A brit sajtó újabban Mario Mandzukic nevét dobta be a pakliba, akinek érkezésére meglehetősen kevés esély mutatkozik, lévén Robert Lewandowski csak a nyáron csatlakozik a bajorokhoz, így nem valószínű, hogy első számú támadóját télen elengedné Guardiola.

Dimitar Berbatov érkezését maga Wenger cáfolta az újságírók kérdésére, noha a francia szavahihetőségét mindig meg lehet kérdőjelezni, ha az átigazolásokról van szó.

A Real Madrid fiatal támadója, Álváro Morata átigazolása is a kútba eshet, hisz Carlo Anceltti a tegnapi nap folyamán megerősítette, januárban senki nem hagyja el az együttest.

Berbatov mellett reális célpont maradt Diego Costa, akinek szerződésében egy 32 millió fontos kivásárlási ár szerepel, így ha Wengerék a spanyol válogatott támadó mellett döntenek, alaposan a zsebükbe kell majd, hogy nyúljanak, jóllehet a 25 éves támadó képviseli a legnagyobb minőséget az összes név közül.

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (37)

10 éve
Gnabry elképesztően játszik! Nem értem miért nem kap több lehetőséget.

ui.: Vermaelen megsérült...
10 éve
Törölt felhasználó
Jól játszunk. Walcott, hogy nem bírkózik nagyon hasznos és rettentő veszélyes. Gnabry majdnem meglepte LLorist:)
10 éve
Törölt felhasználó
Itt lesz a Matc pub srácok, ne haragudjatok a kisebb csúszásért!
http://arsenalfan.hu/hirek/2014/01/04/match-pub-arsenal-tottenham-hotspur/
10 éve
Go Gunners!
10 éve
Törölt felhasználó
Ha nem lesz Match Pub , akkor Go Gunners itt :D!

Szólj hozzá