Hírek /

Podolski: Remek érzés visszatérni

Az Arsenal nagyon fontos három pontot szerzett csütörtökön a West Ham otthonában, a győzelem nagyban köszönhető a négy hónapos sérüléséből visszatérő Lukas Podolski-nak, aki góllal és gólpasszal járult hozzá a 3-1-es sikerhez.

Az észak-londoniaknak hatalmas lökést adhat, hogy két vérbeli szélsőjük visszatért, a már előbb említett Podolski és az angol válogatott Theo Walcott. Szintén nem elhanyagolandó tény, hogy utóbbi az előző három mérkőzésén négyszer volt eredményes.

Per Mertesacker már elmondta, szerinte a sérülésből visszatérő játékosok kulcsszerepet válhatnak a csapat sikerességében, ez eddig beigazolódni látszik, kérdés hosszabb távon mennyire tudják majd hátukra venni a csapatot.

A 28 éves német válogatott támadó, Podolski most elmondta, nehezen viselte, hogy ilyen hosszú távra dőlt ki, de jelenleg majd kicsattan az örömtől, hogy újra pályán lehet.

Hosszú ideig voltam sérült, egészen pontosan négy hónapig, így természetesen nehezen viseltem. Ezelőtt még soha nem volt izom sérülésem, úgyhogy ez mindenképpen egy új tapasztalat volt számomra. Térd ín sérülést szenvedtem, emiatt kellett hosszabb ideig pihennem.
Minden reggel, amikor megérkezel az edzőközpontba látod, hogy a többiek kint edzenek, míg neked a kezelésre kell sietned. Nem volt könnyű ezt megemészteni.
Amikor a kispadon ülsz vagy éppen otthon a kanapéban, nem könnyű nézni a meccset. Szíved szerint játszanál, de mégsem teheted -ilyenkor nincs meg az a különös érzés számodra, sem a csapaton belül, sem pedig az öltözőben. De ez is egy része a futballnak, úgyhogy még inkább boldog vagyok, hogy visszatérhettem és újra játszhatok.

Lukas a sérülését követően a hétközi bajnokiról beszélt, a németet boldoggá teszi, hogy két gólban is szerepet tudott játszani beállása után.

Fontos volt, hogy három ponttal távozzunk, lévén az elmúlt néhány mérkőzésen nem sikerült győznünk, hanem többnyire vagy döntetlent játszottunk vagy rosszabb esetben vereséget szenvedtünk.
Az ember mindig boldog, ha gólt tud szerezni vagy éppen kioszt egy aszisztot, így nyilvánvalóan engem is boldoggá tett a hétközi szereplésem.
Emlékszem, hogy az elmúlt szezonban rengeteg sérüléssel és problémákkal kellett megküzdenünk. A maródiak terén most jól állunk, hiszen egy vagy két sérültünk van, ami jónak nevezhető. A csütörtöki derbin sikerült megszereznünk a három pontot, ami a szurkolókat is nagy elégedettséggel tölti el.
Minden mérkőzés fontos, minden összecsapás a három pontról szól. A szezon azon szakászhoz érkeztünk, ahol minden egyes pontra szükséged van. Jelenleg vezetjük a bajnokságot, természetesen a tabella legfelső fokán szeretnénk maradni. Nem lesz könnyű megszerezni a bajnoki aranyat, hiszen öt vagy hat olyan csapat van, akik a végsőkig versenyben lehetnek. Ugyanakkor erős csapatunk van, küzdeni fogunk az első helyéért.

- zárta szavait a német

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (23)

6 éve
TheOX! Ramsey hiába a legeredményesebb játékosunk, néhány meccse már ő sem talált a kapuba, megjegyzem, nem is az az elsődleges feladata. Ugyanakkor pedig hozzá kell tennünk, hogy a tavalyi legeredményesebb játékosunk, Walcott gólerősen tért vissza, ahogy Podolski is emlékezetessé tette 4 hónap után az első pályára lépését. Giroud lehet, hogy nincs formában, de a mezőnyben még mindig óriási szerepe van a játékának! Én most arra lennék kíváncsi, hogy Giroud pihentetése mellett Walcott és Podolski mire mennek együtt a kezdőben. Nem nevezném meg egyikőjüket sem középcsatárnak (mielőtt valaki letépné a fejem, hogy sem Podolski, sem Walcott nem jó éknek...). Annyira azért nem vészes a helyzet, de egy csatár elférne még.
6 éve
Jimcer! AW meg megoldaná..., és utána ő adna leckét annak a majomnak ;-P
...Ha az a vége, hogy a BL-döntőben ver kettőt a Bayernnek, felőlem évekig fejtörőzhetnek. :D
6 éve
Ja és azt se felejtsük el, hogy a legeredményesebb játékosunk most dőlt ki minimum 1 hónapra (Ramsey)!! Giroud már azt se tudom, hogy mikor lőtt utoljára gólt... Oké, hogy Theo kezd egyre jobb formában lenni, Poldi is visszatért, de attól még csatárunk nincs... Giroud egyre gyengébb meccsek fut sajna... Bendtner meg hát azért közel sem elég jó, oké hogy kevés játék időt kap, próbál bizonyítani, de nem véletlenül játszik csak ennyit... és muszáj lenne igazolni csatár posztra és nem Giroud mellé vagy mögé hanem ELÉ kellene véleményem szerint. Bízom benne, hogy télen hozunk egy ilyen csatárt aki jobb Giroudnál!! Félre értés ne essék, bírom Giroud, de több kell nála, ahhoz hogy bajnokok legyünk.
6 éve
Azért Balo feladná a leckét az öregnek azt ismerjük be :D
6 éve
TheOX! +1 (Örülök, hogy végre valaki reálisan közelíti meg a problémát!)

Szólj hozzá

Legfrissebb Hírek