Arséne Wenger szerint tudomásul kell venni a múlt hétvégén elszenvedett, 6:3-as vereséget a Manchester City ellen, s az Arsenalnak jól kell reagálni a következő fordulóban, a Chelsea ellen.

Az Ágyúsok a vereség ellenére is maradtak a Premier Liga élén, ám az előny öt pontról kettőre fogyatkozott a legfőbb riválisok, a Liverpool és a Chelsea előtt.

A következő fordulóban az Arsenal José Mourinho csapatával mérkőzik meg, méghozzá jövő hétfőn. Wenger úgy gondolja, hogy a klubnak kötelező lesz a pozitív reagálás az előző vereségre.

"Teljesen mindegy, mi történt a múlt héten, maradtunk az első helyen. Most az a fontos, hogyan reagálunk a vereségre. Ha nem tudjuk magunkat összeszedni, amíg vezetjük a tabellát, akkor mi történne, ha lecsúsznánk az első helyről?" - mondta Wenger.

"Nem a világvége jött el, pusztán csalódást keltő eredmény született. Egy ilyen nagy mérkőzésen a játékosok meg akarják mutatni a legjobb tudásukat, s ha ez nem jön össze, akkor már maga ez a tény is csalódást kelt."

Wenger főként annak tulajdonítja a vereséget ,hogy az Arsenal védelme szörnyű napot fogott ki.

"Nagyon csalódott vagyok, hiszen nem hoztuk azt a védekezési teljesítményt, amit már megszokhattak a csapattól."

"A Man City elleni meccsig a miénk volt a legjobb védelem, erre ott hat gólt kaptunk. Ezt nehéz elfogadni, de teljesen elvesztettük a fonalat, s nehéz árat fizettünk a fegyelmezetlenségünkért."

"A menetrend nem segített nekünk. Hat napon belül volt három kiemelkedően fontos meccsünk, az utolsó mérkőzés pedig túl nagy falat volt a fáradt lábakkal játszó játékosainknak."

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (7)

10 éve
Athlon: Kösz az infót.
10 éve
Koscielnynek van egy baszott mély vágás a térdén. Konkrétan attól félnek, nehogy szétnyíljon, ha játszik a Chelsea ellen. Szóval csak vasárnap lesz döntés róla. De még mindig jobb, mint ha szalagszakadása lenne.
10 éve
Koscielnyről tudunk valamit?
10 éve
Klasszis csatár kéne januárban, és akkor talán elég mély lenne a keret ahhoz, hogy a bajnokságban és a BL-ben is helyt tudjunk állni.
10 éve
Törölt felhasználó
az hogy az Etihadbol 0 ponttal tavoztunk nem a ilag vege. Pont ezert fontosak a kis mecsek, hogy ilyen kor legyen helye "hibazni" a csapatnak.
Engem sokkal jobban bosszantott, hogy az Everton ellen nem sikerult behuzni a 3 pontot.
Jovo heti CFC ellen viszont muszaly hozni a 3 pontot, mert oothon eddig hoztuk a rangadokat es ez utan is hozni kell.

Szólj hozzá