Angol értesülések szerint meglehetősen jó esély van arra, hogy Bacary Sagna a közeljövőben új szerződést írjon alá az Arsenallal - írta a Daily Mirror péntek késő este.

Arséne Wenger a pénteki sajtótájékoztatóján jó hírekkel szolgált a francia bekk maradását illetően - a menedzser szerint két hét múlva akár már a hivatalos bejelentés is megtörténhet.

Két héten belül eldőlhet ez a kérdés. Minden pozitívnak látszik. Természetesen ez nagy löket lenne a csapat számára is.

- mondta Wenger a pénteki sajtótájékoztatóján.

Az elmúlt időszakban az Arsenal vezetősége több játékossal is tárgyalt a szerződéshosszabbítást illetően, de mindvégig úgy tűnt, hogy Sagnával nem tud közös nevezőre jutni a klub. A francia játékos eddig a fizetésemelést hiányolta, valamint kifogásolta, hogy az Arsenal nem akar többéves szerződést kötni vele.

Ennek kapcsán már maguk a csapattársak is felkészültek Sagna esetleges elvesztésére, miközben egyre tartották magukat azok a pletykák, miszerint a francia játékos menedzsere több olasz klubbal is tárgyal. Megbízható értesülések szerint az Arsenal az elmúlt időszakban több játékost is szemügyre vett, aki jobb szélső védőként képes játszani.

Sagna idén bombaformában játszik, s ez arra késztette Wengeréket, hogy felülbírálják az eddigi álláspontjukat. A Mirror szerint így a francia játékos 70 ezer font körül kereshet heti szinten, s a szerződés időtartama is két évre növekedett. Így pedig már sokkal valószínűbb, hogy Sagna marad az Arsenalban, semmint hogy csapatot vált.

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (9)

10 éve
Törölt felhasználó
Nagyon jó hír :)!
10 éve
Törölt felhasználó
Evra 110-et szakít Manchesterben, ahhoz képest Sagna igényei nem teljesíthetetlenek.
10 éve
Törölt felhasználó
Ha valaki, hát ő megérdemi, hogy fizetésemelést kapjon!
10 éve
Törölt felhasználó
Emeljük meg a fizetését. Mért ne? Úgyis öregszik, mire legközelebb emelnénk, visszavonul.
10 éve
Törölt felhasználó
A kevés igazán rutinos játékosunk egyike, mindenképp maradnia kell. A bomba formán kivül is egy meghatározó személyiség már a csapatban.

Szólj hozzá