Az Arsenal tegnap meglepően sima vereséget szenvedtek a San Paolo stadionban, Nápolyban. Az Arsenal számára egy döntetlen is elég lett volna, amit nem sikerült kihasználnia Arséne Wenger legénységének.

A második hely megszerzésével igazi nagyágyúkat kaphat az Arsenal, olyanokat mint a Barcelona, PSG, Bayern München, Real Madrid vagy az Atletico Madrid. Wenger azonban úgy véli, hogy nincs ok az aggodalomra, a PL a legfontosabb, ráadásul az elmúlt években mindig szerencsétlenek voltak a sorsolásnál.

A második hellyel potenciálisan nehezebb sorsolás vár ránk. Az elmút négy öt évben mindig nehéz ellenfeleket kaptunk, reméljük ezúttal szerencsések leszünk.

Frusztrál, hogy nem nyertük meg a csoportot, mert a kezünkben volt az elsőség, azonban lehetett volna rosszabb is.

Természetesen a második hellyel mindig nehéz ellenfelek jönnek. Azonban most a Premier League a legfontosabb, tavaszig el kell felejteni a Bajnokok Ligáját.

A Bajnokok Ligájában megtettük a feladatunkat, azonban most már a szombat kora délutánra kell koncentrálni.

- mondta Wenger aki hozzátette.

Meglátjuk mi lesz a sorsoláskor. Februárban kell majd felmérni az ellenfelet, mert addig sok csapat ellen játszunk és most ők a legfontosabbak.

- a két gólszerző Higuain és Callejon volt, akik az Európa Ligába mennek.

Nehéz megbírkózni ezzel a problémával, mert jól koncentráltunk, de el kell dönteni, hogy most támadunk vagy védekezünk. A második félidőben úgy éreztem, hogy kissé elfáradtunk, a Napoli fizikálisan jobban bírta.

- a másik oldalon Benitez is levitte a szokásos udvariasságot és a BL esélyesének kiálltottak ki minket.

Olyan csapatokról beszélünk mint a Bayern, PSG, Barcelona, akik a legjobban Európában és az én egyik titkos jelöltem a végére az Arsenal.

- zárta

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (16)

10 éve
Törölt felhasználó
Ennyit a city lerohanásáról! Szerintem ti sem gondoltátok komolyan, hogy a Napoli ellen direkt kaptunk ki...
Szarok voltunk, kicsit el vagyunk kényelmesedve. Látszik a City ellen is. Négy gólt soha nem kaptunk mostanság...
10 éve
Törölt felhasználó
Kurva anyját mind a 23 játékosnak, amiért csak 2-0-ra vertük meg a Marseillet!
10 éve
Törölt felhasználó
Például ha a Marseille-t itthon megszórjuk és nem veszünk vissza,kicsit kezd unalmas lenni,hogy minden meccsen 20 percet focizik a csapat...
10 éve
Törölt felhasználó
Abban mindenféleképpen bízhatunk, hogy idén a vereségek után mindig összekapta magát a csapat és győzött, de szerintem egy döntetlen is több mint jó eredmény lenne ez ellen a City ellen.
10 éve
Törölt felhasználó
Szasza jól mondja, szevasz pufi , aha :D

Szólj hozzá