A Premier League 15. fordulójában az Arsenal az Everton csapatát fogadja vasárnap délután. Eddig mind a két csapat meggyőző teljesítmény nyújtott a bajnokságban, az Ágyúsok négy ponttal vezetik a tabellát a Liverpool és a Chelsea előtt, de a liverpooli kékek is csak 7 ponttal vannak lemaradva, ezzel az ötödik helyet foglalják el 14 forduló után.

Arséne Wenger csapata az utóbbi 7 mérkőzéséből hatot megnyert, mindössze egyetlen egy gólt kapva. Sérültek terén nincs visszatérő a mai mérkőzésre, habár Podolski már felépült, de leghamarabb a Napoli ellen kerülhet be a keretbe. Sagna továbbra is szalaghúzodással bajlodik, a Manchester City ellen térhet vissza, addig Jenkinson veszi át a helyét a kezdőcsapatban és a Hull City ellen nyújtott teljesítménye után van ok bizakodásra. A korábbi hírekkel ellentétben Flamini csak egy kis ágyéksérülést szedett össze, meccsre kész állapotban van. Wenger több kulcsjátékosát is pihentette hét közben, így egy frissebb tizenegyet küldhet ma pályára.

Roberto Martínez nagyon jól összerakta csapatát, mindösszesen egy veresége van, túl a bajnokság egyharmadán. Szerdán a Manchester United otthonában sikerült nyerniük a kékeknek. A csapat legjobbja, Romero Lukaku egy gólpasszal kedveskedett, a teljes szezonban pedig 8 gólnál jár. Sérülteket tekintve, Leighton Baines hiányát biztos megérzi a csapat, illetve a második számú csatárra, Aourana Konéra se számíthat Martínez.

A tavalyi szezonban mindkét találkozás döntetlennel zárult.

Kezdő: Szczesny, Mertesacker, Koscielny, Arteta, Wilshere, Özil, Giroud, Ramsey, Cazorla, Jenkinson, Gibbs .Cserék: Vermaelen, Rosicky, Walcott, Monreal, Flamini, Fabianski, Bendtner. Kezdés: 5 óra

Jó szurkolást!

Go Gunners!

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (192)

10 éve
Törölt felhasználó
Persze Gibbs kirobbanthatatlan,mert remek védő és betonbiztos a helye,de Nacho se szar majd az öreg megoldja :D
10 éve
Gibbs meccsről meccsre az egyik legjobbunk. Nincs értelme kiszedni. Persze, Monreal kaphatna több esélyt, de biztos vagyok abban, hogy szerdán látjuk őt játszani.
10 éve
Törölt felhasználó
igen erre már én is gondoltam,több lehetőséget kéne adni Nachonak,ne tékozoljuk el a srácot!
10 éve
Nem értek egyet Hunzil korábbi gondolatával,hogy itt ment el a szerencsénk.A MU még pontot sem szerzett. Viszont az első félidőben be kellett volna rugni a két helyzetünkből legalább az egyiket és bár ez a Dulifuli tejfelesszájú illik komolyan venni a 16-on belül. Minden év más. Szerintem Murinnyó sem hozta eddig a várt szintet a Cselzinél. Korábban én is azok között voltam akik Wenger távozását szerették volna. Ám látva mire megy egy csapat karizmatikus edző nélkül ( MU) és mire ment a kulcsjátékosok távozása után Wenger, változott a véleményem. Minimum 4 pont lesz szerintem a következő 2 fordulőban. :)
Más! Ez csak vélemény és nem kritika.Mit gondoltok nem lenne hatásosabb ha Gibbs helyett Monreal játszana az ilyen derbiken. Néha az látszik Gibbsen mintha túlizgulná az ilyen kaliberű meccseket. Semmi bajom vele jó játékosnak tartom,ám azt gondolom Monreal technikásabb,jobban tud védelmet bontani a cseleivel és érettebb is. Malaga szurkoló mondta, hogy jobban bánják, Monreal eladásást mint Iscoét. Mégegyszer ez nem Gibbs kritika csak egy észrevétel. :)
10 éve
Ericsson! Meg kell néznünk, hogy mi magunk hogy teljesítettünk ezen a meccsen. Kijár az érdem az Evertonnak, mindazonáltal tartom a véleményemet, hogy egyénileg több játékosunk sem fogott ki valami jó napot - élükön Wilshere-rel, Ramsey-vel, Cazorlával vagy éppen Giroud-val. Ha bajnokságért akarunk menni, akkor fel kell javulnunk és a négy pont a minimum elvárás a következő két meccsen. Ez akkor is így lett volna, ha ma győzünk. Adjunk valami értéket az esetleges trófeának, további derbiket kell sikerrel megvívnunk a Liverpool elleni meccset követően. Ehhez kellenek az egyéni teljesítmények is. Meggyőződésem, hogy a legjobb Arsenal-keret most fogja várni Mourinhót. Innentől kezdve rajtunk múlik, mit hozunk ki belőle.

Szólj hozzá