Mikel Arteta úgy gondolja, hogy üzenetértékű győzelmet aratott az Arsenal a Cardiff City otthonában múlt szombaton.

A walesi csapat otthonában már több nagycsapat is megégett ebben a szezonban: a Manchester City például 3-2-re kapott ki, míg nem olyan rég a Manchester United 2-2-t játszott Malky Mackay együttesétől.

Az Arsenal győzelme azonban szinte alig forgott a kockán: az Ágyúsok végig irányították a meccset. Egyedül a második félidő első 15-20 percében tudott felpörögni a Cardiff, ám az Arsenal védeleme remekül tette a dolgát. Végül az utolsó 10 percben még két gólt tudott lőni az Arsenal, ezzel 3-0-ra lett a végeredmény.

"A Premier Ligában minden idegenbeli mérkőzés nehéz." - mondta Arteta a csapat hivatalos weboldalának.

"A Cardiff korábban itt mind a két manchesteri csapattól pontot tudott lopni, szóval nem egyszerű náluk játszani."

"Az azonban egy üzenet volt tőlünk, hogy begyűjtöttük a három pontot, s hogy ugyanennyi gólt tudtunk szerezni. Ráadásul kapott gól nélkül hoztuk le a találkozót, ami még jobban növeli az önbizalmunkat." - tette hozzá a spanyol játékos, aki kitért az Arsenal teljesítményére is.

"Ismét szilárd volt a csapat. Nagyon örülünk, hogy nem kaptunk gólt. Tudjuk, hogy elől sok jó játékosunk van, akik bármikor képesek gólt szerezni. Nagyon elégedettek vagyunk a három ponttal."

Arteta végül Aaron Ramsey ellenállhatatlan teljesítményére tért ki.

"Aaron újabb meggyőző teljesítményt mutatott. Aaron a védekezésben is sokat segített a csapaton, óriási energiája van. A befejezései is klasszisak."

"Elképzelhető, hogy egy kissé még jobban nyomás alatt volt, hiszen Cardiffban nőtt fel, ennél a csapatnál kezdett el játszani, s a családja is kint volt szombaton. Azonban jól kezelte az idegességet és ismét fantasztikusan játszott."

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (0)

Szólj hozzá