Mai győzelmével már hét ponttal vezeti a bajnokságot az Arsenal, legrosszabb estben is csak négyre csökkenhet ez a szám a forduló végén. A londoniaknak Walesből sikerült elhozni a három pontot, ahol Aaron Ramsey két gólt szerzett volt csapata ellen.

Az ágyúsok könnyed győzelmet aratva nyerték meg a mérkőzést 3-0 arányban, érdekes tény, hogy többek között a két manchesteri csapat sem tudott nyerni a Cardiff City stadionban a szezon folyamán.

Arsene Wenger tanítványai remek futballt játszva nyertek, így természetesen a francia is maradéktalanul elégedett volt a mérkőzést követő sajtótájékoztatón.

Mennyire elégedett az eredménnyel....

Természetesen elégedett vagyok, hisz jól teljesítettünk. Szereztünk három gólt, de a támadó szekció mellett, a védelem is megérdemli a dicséret. A védőink remek mérkőzést tudhatnak maguk mögött. Összességében a csapat koncentrációját emelném ki, nagy szükség volt arra, hogy a végéig koncentráltak maradjunk, mivel a Cardiff játékában végig ott volt a veszély. Éretten és fókuszáltan futballoztunk.


A bajnoki címért folytatott harcról....

Ezzel a kérdéssel várjunk még néhány fordulót. Részemről erre egy kicsit korai lenne választ adni, de ami biztató velünk kapcsolatban, hogy konzekvensek vagyunk. Minden megnyert mérkőzés erősebbé tesz. Ha koncentrációnkat fent tudjuk tartani, s képesek leszünk ezt tovább fejleszteni, akkor jó esélyünk lehet.


El tudta-e volna képzelni a szezon kezdete után, hogy ma az első helyen áll majd csapata....

Nem tudtam volna, nem. Mindenki emlékszik az Aston Villa ellen elszenvedett vereségünkre az első fordulóban, senki nem gondolta volna, hogy ma ez lesz a helyzet. Mint mondtam, ezért is nagyon fontos, hogy megőrzik a koncentrációnkat, mert a futballban gyorsan változhatnak a dolgok.


Ramsey utóbbi időben mutatott formája meglepte-e....

Rengeteget fejlődött az elmúlt időszakban, de nem csak labdarúgóként, hanem emberként is. Néhány évvel ezelőtt kupa mérkőzésen vettünk itt részt, és emlékszem, hogy egy irdalmatlanul nehéz meccse volt. Ma megmutatta, hogy emberként is rengeteget fejlődött.


A cardiff-i szurkolók reakciójáról Ramsey gólját követően....

Fantasztikus volt. Az ember többször szeretne ilyesfajta eseteket látni. Rendkívül tisztelem az ehhez hasonló megnyilvánulásokat.


Olivier Giroud helyzetéről az első félidőben....

Azt mondtak nekem, hogy a partjelző felemelte a zászlaját, majd vissza. Ugyanakkor hallottam, hogy valóban lesen volt, lévén Mesut hozzáért a labdához.


A szóbeszédekről, mely szerint Ramsey van olyan jó futballista, mint Bale....

Középpályás voltam, és szerettem volna, ha olyan tulajdonságokkal rendelkezem, mint most ő. Tud védekezni, tud támadni, és emellett még gólokat is szerez - kell ennél több? Továbbá még fiatal is, ami szintén azt bizonyítja, hogy fejlődőképes. Láthatod, hogy mennyit fejlődött az elmúlt két évben, miért is állna meg éppen most a fejlődésben? Úgy gondolom rengeteg lehetőség van benne, még nagyon sokat fog fejlődni, ha így folytatja. Szép jövő előtt áll Wales.


Ramsey nem éppen a fejes góljairól híres....

Zseniális gólt fejelt. Személy szerint még nem láttam ilyen minőségű gólt fejelni.


Arról, hogy Ramsey-t nagyon olcsón vásárolta....

Abban az időben ez egy jó összeg volt érte. Nyilvánvalóan nem a mostani árakhoz képest, hisz az elmúlt két-három évben rengeteget emelkedtek a játékosok árai, de abban az időben ez sok pénz volt.


Eladná-e 50 millió fontért Ramsey-t....

Nem, senkit nem akarunk eladni. Egybe akarjuk tartani a csapatot. Eleget szenvedtem éveken keresztül azért, mert el kellett adni a legjobbjainkat. Most már jó helyzetben vagyunk anyagilag, így nem szükséges eladnunk a klasszis játékosainkat.


A mai győzelmük nyomást helyez-e a többi csapatra....

Boldog vagyok, hogy sikeresen elvégeztük a munkákat, számunkra annyira maradt, hogy megnézzük holnap a többi csapat mérkőzését. Két dolgot kell tennünk; megnyerni a mérkőzéseinket, s felkészülni a következőre.


A Hull elleni meccsről....

A különbség a csapatok között nem nagy. Amint nem vagy elég kipihent vagy maximálisan koncentrált, úgy pontokat tudsz veszíteni. A célunk minden egyes mérkőzésre, hogy 100%-san fókuszáljunk.

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (35)

10 éve
Törölt felhasználó
arsenal2006, Minden évben van egy pár ilyen játékos aki ezt elmondja,de általában csak álom marad a számukra. ;) Én semmi esélyt nem látok rá, hogy leigazoljuk, nem is olyan képességű, de ha olyan kiemelkedő is lenne már régen jobb csapatban kéne szerepelnie.
10 éve
Törölt felhasználó
még egy középső (védekező) kp mi a tosznak?
10 éve
Törölt felhasználó
http://www.justvideos.net/arsenal-fans-sing-for-pat-rice-at-cardiff-video_bb4c62dcc.html
We're top of the league meg az Aaron Ramsey song kegyetlen :D milyen jó boldognak látni a csapatunk szurkoloit :)
2:32 ;)
OFF: Egyes hirek arról pletykálnak,hogy Mulumbu a télen ide igazol,ő is kijelentette,hogy szerinte van olyan jó,hogy egy nagy csapathoz igazoljon.Van/lehet ennek valami igazsága is?
10 éve
Törölt felhasználó
Ennyit a Sotonról :S, pedig szép lett volna, ha 6 ponttal vezettük volna a tabellát , nem baj, a MU,Spurs,Pool így is hullajtott fontos pontokat :D
10 éve
Törölt felhasználó
Ja bocs, azt nem tudtam. :D

Szólj hozzá