Arséne Wenger elégedettségét fejezte ki a Marseille elleni sima 2-0-ás győzelem kapcsán, mindazonáltal hihetetlennek nevezte, hogy az Arsenal a diadal ellenére sem tudta bebiztosítani a helyét a legjobb 16 között.

"Végig mi irányítottuk a mérkőzést, s egyetlen percig sem tűnt úgy, hogy veszélyt jelentene ránk a Marseille. Kontroll alatt volt a meccs, igaz, nehéz a befejezéseknél hiányzott a kellő pontosság, hogy hamarabb eldöntsük a találkozót. Egy kicsit talán későn is jött a második gólunk." - kezdte az értékelését Wenger.

"A Marseille az első meccsen jól játszott ellenünk. A keddi találkozón is mentek a labda után, ráadásul hasznos tapasztalat volt ez a fiatalabb játékosaiknak. Robbanékony természetű csapatról van szó, miután maga a Marseille városra jellemző stílusjegyek megfigyelhetőek a klubon is."

Wenger kitért arra is, hogy a még nem 100%-os kvalifikáció miatt erős csapatot kell, hogy Nápolyba vigyen.

"Hihetetlen, hogy még nem vagyunk ott a legjobb 16 között, de ez a valóság. Nehéz jól dönteni. Nem volna jó opció, ha úgy utaznánk ki Nápolyba, hogy csak ne kapjunk ki sokkal. Oda kell mennünk, pozitív felfogással kell játszanunk, meg kell próbálnunk megnyernünk azt a meccset is. Minden más csak felesleges kockáztatás lenne."

"Húzós programunk van decemberben, de meg kell majd próbálnom rotálni a Napoli elleni meccsünket megelőzően. Három bajnokink van még a következő BL-meccsünk előtt, és meg kell oldanunk, hogy ne veszítsünk pontokat a ligában, de azért erős csapattal utazzunk Nápolyba is."

"Mindazonáltal a Marseille is nyomás alatt lesz, hogy legalább az utolsó meccsén ne kapjon ki a Dortmund ellen. Nekik is fel kell majd pörögniük. Egy pontot minimum össze kellene szedniük a csoportkörből. Remélhetőleg ellenük is úgy fognak játszani, mint ahogyan azt ellenünk tették. Egy döntetlen már sokat segítene nekünk."

"Ugyanakkor 16 év alatt egyszer sem láttam még olyan BL-kiírást, ahol 12 pont sem volt elég a továbbjutáshoz az utolsó csoportmeccs előtt."

Wenger végezetül Wilshere teljesítményét elemzte.

"Nagyon szép volt az első gólja. Korábban egy kissé elsiette a dolgokat, de most úgy gondolkozik, hogy ha Ramsey is tud gólt lőni, akkor ő is képes rá. Most higgadt volt a kapu előtt, különösen az első gólja támasztja ezt alá."

"Persze, ez az összehasonlítás Ramsey-val csak vicc volt, de az ember joggal várhatja a középpályásaitól, hogy ők is szerezzenek gólokat. Korábban azt mondtam, hogy Wilshere nem lesz gólkirály, de boldogan vállalom, ha tévedtem." - mondta Wenger.

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (5)

10 éve
szítszedjük a nápolyt és a márszej döntetlenre szopatja a dortmundot....TUTI!
10 éve
Törölt felhasználó
Emlékszem,hogy tavaly/tavaly előtt amikor az Olimpi (sajnálom, nem tudom a görög csapat nevét) játszodtunk, és azon dőlt el, hogy a Schalke/mi leszünk csoportelsők, és egy B csapatot küldött ki Wenger...elvesztettük a mérkőzést, a Schalke ment a Galatával, mi meg a későbbi győztes Bayernnel....ezért jó hír...és ezért féltem, ahogy legtöbbször nem is az ellenféltől félek, hanem, a túlzott rotálástól (ami Wengernek egyáltalán nem megy)ráadásul, mostmár szinte teljes a keret,( jó nah, Diaby :D ), aminek köszönhetően minőségi cserepadunk lesz, és képesek leszünk 1-1 cserével is eldönteni a mérkőzések kimenetelét :D
10 éve
Törölt felhasználó
Mi a szarért menne?!
10 éve
Törölt felhasználó
Az jó hír, hogyha győzni megy oda a Papa, abból már nem lehet rossz eredmény :D
10 éve
Törölt felhasználó
Egy szelet nápolyival tán csak elbírunk :D

Szólj hozzá