Szombat délután az Arsenal az Emiratesben fogadja a Southampton csapatát. Az ágyúsok a tabella első helyét foglalják el, még a szentek az előkelő harmadik helyen állnak a 12. játéknap kezdete előtt. Az idei szezon szenzációja egyértelműen a Soton csapata, nem csak helyezés, de kapott gólok tekintetében is. 

Az Arsenal két héttel ezelőtt vereséget szenvedett egy nem túl színvonalas mérkőzésen a Manchester United gárdájától. Az akkori és a most pályára lépő keret között viszont egetrengető különbségek vannak, hiszen Wenger egy teljesen friss csapatot küldhet pályára, Theo Walcottal kiegészülve. A válogatott összecsapásokon több kulcsfontosságú játékos kapott pihenőt; Özil, Ramsey, Arteta, Rosicky, ez a négyes egyetlen percet sem töltött pályán. Csereként lépett pályára Gibbs, Sagna, ők ketten összesen 40 percet játszottak. Monreal egyszer 90 percet kapott a spanyoloknál, illetve Koscielny és Szcsezny is csak egy-egy mérkőzésen vett részt. Wilshere mindkét meccsen ott volt az angol oroszlánoknál, második meccsen csak csereként, a hórihorgas Mertesacker statisztikája egyszer 45, egyszer 90 perc és egy gól. Vermaelen kétszer kilencvenet játszott. A fiatalok közül Jenkison meghálalta a bizalmat a brit u21ben, ahol gólt is szerzett. Jó hír, hogy sérülés nem történt, a rossz hír, hogy az ágyúsok középpályáról hiányozni fog Flamini eltiltás miatt. Várható tizenegy: Szcsezny-Sagna-Merte-Kos-Gibbs-Ramsey-Arteta-Walcott(Rosicky)-Özil-Cazorla-Giroud. Nem lenne váratlan húzás Wenger részéről, ha Theo ott lenne kezdőben, hiszen láttunk már rá, hogy sérülésből felépélű játékos kezdett tétmérkőzésen. Rosickynak még át kell esnie egy erőnléti vizsgán.

Southampton oldalról minden játékos fitt, a védelem beton biztos. Az utolsó nyolc bajnokin a szentek veretlenek maradtak és 11 forduló alatt mindösszesen 5 alkalommal zördült meg a hálójuk. A Soton egyértelmű erőssége az erőnlét és a nyomás, amit az ellenfelekre helyeznek minden meccsen, ezért is lesz nehéz az Arsenalnak átjutottatnia a középpályán a labdát, de ha sikerül Walcott töltheti be a kulcsjátékos szerepét, hiszen a sebességét kamatoztva bekerülhet a védelem mögé.

A második helyen álló Liverpool az Evertonnál vendégeskedik, a negyedik Chelsea pedig a West Hamhez látogat.

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (5)

10 éve
Törölt felhasználó
Számomora egy Arsenal mérkőzés sohasem unalmas :)
10 éve
Remélem nem lesz unalmas a meccs.
10 éve
Törölt felhasználó
Mentálisan nagyon fontos, hogy megmutassuk magunknak és a világnak, hogy a MU meccs még véletlenül se zökkentett ki.
10 éve
Törölt felhasználó
szerintem most van olyan erős a pool,hogy behúzza az everton elleni meccset,de a lényeg,hogy ma nyerjünk!
10 éve
Ez a mi fordulónk lehet. A Pool általában nem nyerni jár a Goodison Parkba, a City pedig eddig hibátlan otthon szóval a csirkéknek nem sok esélyük lesz. A Chelsea és a MU meg úgy is behúzza.

Szólj hozzá