Arséne Wenger csalódottan vette tudomásul, hogy csapata egy 2-0-ás vereséget követően kiesett a ligakupából, ezzel együtt úgy gondolja, hogy egy szoros meccsen maradt alul az Arsenal.

"Összességében egy nagyon szoros mérkőzést veszítettünk el, egy vagy két hiba miatt. Nem tudunk minden meccsen ugyanazzal a kezdővel kiállni, a szezon bizonyos szakaszában el kell kezdeni a rotálását. Mindent egybevetve nincs miért bánkódnunk, voltak pozitívumok is a meccsen. Természetesen voltak negatívumok, főleg a vereségünk, az első gólt ajándékba adtuk nekik." - értékelt Wenger.

"Egy nagycsapat elleni meccsen hátrányba kerülni óriási feladatot jelent a hátralévő percekre, főleg mert a Chelsea jól védekezett és veszélyesek voltak a kontráik. De összességében jó meccs volt, nagy iramú mérkőzés volt, amelyen mindkét csapat mindent beleadott."

A francia kitért arra is, mennyire vetheti vissza az Arsenalt az a tény, hogy egy héten belül kétszer is veszítettek hazai pályán.

"Azt gondolom, hogy nagy gondba kerültünk az 1-0-val, a saját dolgunkat nehezítettük meg még inkább. Ezek után támadnunk kellett, ami feküdt a Chelsea kontráinak. Ezzel együtt nem teremtettünk elég helyzetet."

"Ha engem kérdeznek, győzni mindig jobb, mint veszíteni. Nehéz elfogadni, ezzel együtt lesznek olyan pillanatok a szezonban, amikor veszítünk. Most az a legfontosabb, hogy jól vágjunk vissza a Liverpool ellen. Ígéretes helyen állunk a tabellán. Idegenben meggyőző formát mutatunk, de hazai pályán is ugyanolyan fontos, hogy hozzuk a mérkőzéseket, különösen a rangadókat."

Wenger a meccset követően két játékost emelt ki leginkább: Nicklas Bendtnert és Park Chu-Youngot - mindketten lehetőséghez jutottak a Chelsea elleni meccsen.

"Nem akarom a játékosaim egyéni teljesítményét megítélni, ez csak rám és az adott játékosra vonatkozik."

"Park azért került be a keretbe, mert jól teljesített az edzéseken mostanában. A Wigan érdeklődött iránta, de nem tudtunk megállapodni, így maradt a csapatnál."

Az Arsenal az elmúlt héten két nagycsapat ellen kapott ki hazai pályán, Wenger azonban nem akar következtetéseket levonni.

"Ne ugorjunk előre a következtetésekig. Január óta az Arsenal minden csapatnál több pontot gyűjtött a bajnokságban, ez azért több mindent elárul, mint ha pusztán az elmúlt pár meccset vesszük alapul. Természetesen nehéz elfogadni az elmúlt egy hetünket, de a hibák olyan nagyok, hogy ezeket ki lehet javítani. Továbbra is meg kell tartanunk a játékunk alapját, pusztán a hibáinkat kell kigyomlálnunk."

"Az biztos,hogy a futballban nehéz konkrétumokat állítani, noha az emberek mindig szeretnek konkrét következtetéseket levonni. Az Aston Villa elleni meccsünket követően azt tippelték, hogy kiesünk, aztán volt egy hatalmas formajavulásunk és most vezetjük a tabellát. Csak rajtunk függ, hogy megszabadítsuk a játékunkat a hibáktól anélkül, hogy elveszne a játékunkba vetett hitünk. Ez az, ami a kockán forog."

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (34)

10 éve
Törölt felhasználó
arsenal1220! Én nem emlékszem tisztán, mennyi is lett az eredmény? :D (az év meccse volt, az a katarzis, amit ott átéltünk... hiányzik :D )
10 éve
Tavaly pont ezen a napon volt a Reading-Arsenal meccs!Emlékeztek? :D
10 éve
ééés a sp*rsnek sikerült büntetőkkel kiejtenie a Hull-t! RESPECT! :D
10 éve
Törölt felhasználó
Jimcer, Ramsey fél éven keresztül minősíthetetlenül játszott. Mindenki gyűlölte, aki egy született faszkalap, de végül még ezeknek a szarháziaknak is megmutatta, hogy hiba volt tőlük. Meg kell bízni Jenkinsonban, vagy ha nem is megy, legalább nem gyűlölni, mert attól nem lesz jobb az biztos.
10 éve
Törölt felhasználó
Na most egészen a múlt hétig egy igen magasan taksált csapat voltunk megint.Aztán jött a Dortmund és már talán tovább sem jutunk a csoportból és már nem is nyerünk semmit.Pedig könnyen nyerhetünk volna ott is ha Cazorla lövése bemegy például.Tehát csak néhány centin múlott hogy megnyerjük a meccset vagy sem.Az hogy jó csapatunk van, vagy sem.A tegnap meg a legerősebb csapattal kellett volna kiállni és talán más eredmény született volna.Azért ez a Chelsea b csapat olyan erős volt mint a vasárnapi kezdőjük.Nem volt ez akkora szégyen,mint ahogy azt sokan mondják.Ha nincs az a kutyaütő Jenkinson a pályán ,talán máshogy alakul.Na azt akarom kihozni belőle hogy nem kell parázni sokkal jobbak vagyunk mint tavaly ilyenkor.Még kellett volna egy csatárt és egy biztosabb,tapasztaltabb jobb hátvédet venni a nyáron,de nem így történt.Sajnos el kell fogadnunk a wengeri Arsenal utat,miszerint nevesincs fiatalokból próbál nagy csapatot építeni,néhány sztárigazolással megspékelve.Bizony-bizony ez nagy kockázattal jár…gondoljunk csak Denilson csodálatos produkciójaira,vagy a tavalyi Ramsey-re,Songra az első évében,a világ legjobbja Bendtner-re,vagy a mostani Jenkinsonra.Csatárt szerintem venni fog az öreg januárban,az 100%,de Jenkinson még biztosan maradni fog nálunk.Hogy ez mennyiben éri meg nekünk,mint inkább kiadni 10milkát egy jobb és tapasztaltabb labdarugóra, nem tudom,de szerintem akár még egy tucat fontos meccs is múlhat a végzetes bénázásain.Habár,tavaly Ramsey-t is küldtem volna és mostanra megtáltosodott a walesi középpályás.
A bovli digisportosok meg vegyék be a brémet!Most elbuktunk a ligakupában,ahol Ryo és Jenkinson és Bendtner is játszott a Chelsea ellen és már rögtön nincs esélyünk a bajnoki címre?Ez egyszerűen nevetséges.A bajnoki mérkőzésre a Chelsea ellen majd nem ez a csapat áll ki és majd meglátjuk hogy mi lesz!A Dortmund ellen csak nüanszokon múlt,tegnap meg nem a legjobbjaink játszottak,tehát már nincs esélyünk?A Chelsea meg kikapott otthon a Bazel-től meg az Everton is megverte őket,de ők még mindig mindenre esélyesek?A verhetettlen csapatunk egy hét alatt kiesett(2004-tavaszán)a b.l-ből(Chelsea)és az F.a.-kupából(M.U.)és mégis csattanos választ adva az akkor károgó Fergussonnak(Azt mondta hogy egy fontot sem tenne az Arsenal bajnoki címére a kettős kupafiaskó után.)megszerezték a bajnoki címet,veretlenül.Tehát kedves digisportosok rohadjatok meg,mert igenis az Arsenal idén bajnokesélyesé lépett elő,de ez nem azt jelenti hogy nem fognak elbukni mérkőzéseket.

Szólj hozzá