Arséne Wengert egy cseppet sem zavarná az a helyzet, ha a sportmédia nem tartaná bajnokesélyes csapatnak az Arsenalt.

Az Ágyúsok a Crystal Palace ellen aratott győzelmükkel az első helyen zárták a bajnokság 9. fordulóját, ezzel együtt kevesen tartják úgy, hogy az Arsenal a végelszámolásnál is ott lesz a legjobbak között.

Wenger ezt azonban nem bosszantja, neki csak az számít, hogy csapata minden fordulóban ugyanolyan éretten és megbízhatóan játsszon, mint tette azt a Crystal Palace otthonában.

"Azt gondolom, hogy éretten játszottunk szombaton, igazából még akkor sem érezte azt az ember, hogy bajban lennénk, amikor 10-en voltunk a pályán. Végül emberhátrányban szereztük a második gólunkat. " - mondta Wenger.

"Szerintem nagyon alulértékelik a győzelmünket, pedig a Palace nagyon jó ellenfél volt szombaton. Erősek és jó fegyelmezettek voltak, különleges húzásra volt szükségünk, hogy megnyerjük a meccset."

"Az eredmény is mutatja az elszántságunkat és az ambícióinkat. Készen álltunk még több energiát fektetni a meccsbe, hogy megnyerjük azt. A támadási mutatóink is nagyszerűek, ahogyan a védekezésben is jól szerepelünk. Ezeken akarunk még tovább dolgozni."

"Az nem zavar, ha nem beszélnek rólunk, mint bajnokesélyes csapatról. Szeretnénk, ha egy erős gárdának ismernének el bennünket, de ez csak akkor lesz így, ha a saját stílusunkban játszunk és ha továbbra is hozzuk az eredményeket. Nekünk csak ezzel kell foglalkoznunk."

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (7)

10 éve
Törölt felhasználó
lehet mar tudni a lehetseges kezdot,ittis meg chelseanel ?
10 éve
Szerintem a különleges húzás a 4-2-3-1-ről a 4-1-4-1-re való átállás volt (Ramsey-nek erősebb oldala a támadás), ebből lett a baj is, és lett 4-4-1 🐛 Gyengébb csapatok ellen lehet ilyet csinálni (kiállítás nélkül).
10 éve
Törölt felhasználó
eriCesc, a Palace ellen óriási hibát követtünk el azzal, hogy látszólag lebecsültük az ellenfelet és nem koncentráltunk eléggé. Wenger azért nagyjából helyre tette a fejeket a félidőben, így a második félidőben már nem volt gond, de ilyet máskor nem szabad csinálnunk és akkor nem lesz gond a védekezéssel sem.
10 éve
"Szeretnénk, ha egy erős gárdának ismernének el bennünket" Ha a következő 4 meccsünket megússzuk vereség nélkül, akkor így lesz.;)

Szólj hozzá