Arséne Wenger a Marseille elleni 2-1-es győzelmet követően elégedetten értékelte csapata teljesítményét az újságírók kérdésére.

A francia menedzser csapatának Walcott és Ramsey góljainak köszönhetően sikerült elhozniuk a három pontot Franciaországból.

A Marseille számára remekül alakult az első félidő, de sikerült hiba nélkül lehoznunk az első játékrészt, s elég türelmesek voltunk ahhoz, hogy megnyerjük a meccset a másodikban. Úgy éreztem, hogy magunkhoz képest megilletődötten és körülményesen játszottunk, míg a Marseille jobban mozgott. Egy picit azonban visszaesett a teljesítményük a második félidőben, s ezt sikerült kihasználnunk. Nagyon fontos három pontot szereztünk.

- mondta Wenger.

Bár a vezetést végül Walcott révén az Arsenalnak sikerült megszereznie, a meccs képe alapján a Marseille közelebb járt az első találathoz, mint az angolok.

Ezen a szinten 78%-ban az a csapat nyer, amelyik előbb szerzi az első gólt. Én tudtam, hogy nehéz ellenfelünk lesz a Marseille. Talán ők maguk nem hitték ezt el. Trükkös meccsre számítottam, mert a Marseille-nél tudják azt, hogy talán nem ők a favoritok a csoportban, s ezért nem volt veszítenivalójuk. Ez pedig a francia csapatok legnagyobb erőssége a BL-ben. Ahhoz, hogy esélyünk legyen a továbbjutásra, hoznunk kellett ezt a három pontot. Tegnap már mondtam, hogy 10 kellhet a továbbjutáshoz, ebből megvan három.
Ez persze nem jelenti azt, hogy a Marseille nem juthat már tovább. Két évvel ezelőtt úgyszintén sikerült nyernünk itt, majd a Marseille legyőzte idegenben a Dortmundot és ők jutottak tovább. Azt gondolom, nagyon sok pozitívumot szűrhetnek le a mai teljesítményük alapján.

Wenger a meccset követően természetesen Aaron Ramsey teljesítményét emelte ki a leginkább.

Őszintén szólva én magam sem vártam volna, hogy ennyi gólt szerez. Nagyon sokat fejlődött a technikai tudása, ezen belül a passzjátéka. A tizenhatos körényékén mindig is jól helyezkedett, de a gólszerzés egy ciklikus dolog: egyszer fent, egyszer lent. Számomra a legfontosabb dolog inkább a játékának a minősége.
A sérülését követően úgy döntöttem, hogy türelmes leszek vele kapcsolatban, hiszen ilyenkor beletelik egy kis időbe, amíg újra formába lendül a játékos. Pusztán az az egyetlen kérdés ilyenkor, hogy vissza fog-e tudni térni a sérülését megelőző szintre az illető. De szerencsére 20 éves kor előtt egy játékosnak nagy esélye van arra, hogy így tegyen, s hogy úgy fejlődjön, mintha nem is lett volna sérült.

- tette hozzá Wenger.

Nem tudom, hogy játszik-e jelenleg jobb formában akárki is Európában. De nem ez a fontos. Aaron jól játszik és ami a legfontosabb, hogy továbbra is remekül fejlődik.
Özil és Jack sem játszottak rosszul, ám őket nem sikerült megtalálni sokszor a labdákkal az első félidőben. Ez persze a Marseille remek védekezésének is köszönhető volt. Nem volt elég beindulás és összességében nem volt elég szándék a játékunkban. Ezt emeltem ki a félidőben is.

Az Arsenal a Marseille ellen aratott győzelmével sorozatban immáron a 10. diadalát aratta.

Mindig is a győzelemre törekszünk, s ezen dolgozunk az elmúlt pár hónapja. Nagyon sokszor játszottunk az elmúlt időszakban olyan meccseket, ahol győzelmi kényszer alatt álltunk, s végül hoztuk a kötelezőt. De talán a következetes játékforma, ami a legfontosabb, hiszen ez teremti meg az önbizalmat a kereten belül.

- árulta el Wenger.

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (5)

11 éve
Törölt felhasználó
ozil11! A tiziket még nem tudja megfogni..., most arra gyakorol ;-P
11 éve
Törölt felhasználó
Az első félidőben volt egy hatalmas mentése Mertesackernek, amikor kb 1-2 méterre a kaputól szögletre tudta kotorni a labdát a Marseille játékos elől egy beadásnál, de ettől függetlenül tény, hogy nem ez volt élete meccse...Viszont azt nagyon-nagyon jó tudni, hogy bármikor, bármely pillanatban (szinte) megbízhatunk Szczesznyben, ezt tegnap illetve a szezon eddigi minden meccsén igazolta, jó érzést ezt tudni :)
11 éve
Törölt felhasználó
"A tizenhatos környékén mindig is jól helyezkedett, de a gólszerzés egy ciklikus dolog: egyszer fent, egyszer lent. Számomra a legfontosabb dolog inkább a játékának a minősége."

Ezt érdemes tartom kiemelni Aaronnal kapcsolatban, mielőtt bárki azt gondolná, hogy Ramsey csak akkor játszik jól, vagy akkor van a csapat hasznára, ha gólt szerez. Ez nincs így! Bár érdemes megjegyezni, hogy tegnap sok labdát eladott a támadó harmadban, de csak az hibázik, aki próbálkozik.

ui.: Mertesacker sem élete meccsét játszotta tegnap, ez lehet betudható a betegségének, a Stoke ellen remélem újra a régi önmagát idézi.
11 éve
Törölt felhasználó
Fecco4 teljes mértékben egyetértek a hozászolásoddal.Ez valóban fontos győzelem volt a csapat számára.Ez ugye legdurvább csoport az idei Bajnokok ligájában.A Napoli és a Dortmund elleni mérkőzéseken is hasonlóan szoros ,kiélezett összecsapásra számítok.Remélhetőleg a sérültjeink szépen lassan visszaszállingóznak ,mert csapatunk most ugyan remek formában van ,de a padunk elég sovány sajna.Jöhetnek az orkok és remélhetőleg a hazai publikum örömére egy újabb győzelem! ARSENAL TILL I DIE!!
11 éve
Törölt felhasználó
Fontos győzelmet arattunk tegnap! Sokan talán túlságosan simának ítélték meg ezt a meccset, mivel 'csak' a csoport - papíron - leggyengébb tagjával találkoztunk, de ehhez érdemes rögtön hozzátenni azt is, hogy valószínűleg a legnehezebb csoportban történt mindez - itt nincs gyenge ellenfél!
Véleményem szerint a tegnapi meccs teljes mértékben a tavalyi, Montpellier elleni nyitó meccs átirata volt. Francia csapat, idegenbeli meccs, ellenséges szurkolók, nagy hazai nyomás, 2-1-es győzelem. Csak éppen a gólok nem az első félidőben születtek, hanem a másodikban.
Óvatosan játszott az Arsenal, nem mentünk fejjel a falnak. A második félidőben viszont fokoztuk a tempót, és akkor már igen veszélyes helyzeteink voltak. Walcott góljának kifejezetten örültem, gyönyörű gólt lőtt kapásból, szüksége volt már erre. Ramsey-ra pedig nem lehet jelzőket találni, egyszerűen hihetetlen amit idén művel - egy újabb meccset döntött el.
Ezzel a győzelemmel jól kezdtük a BL-t, és ez valószínűleg - bár ez csak később fog biztossá válni - létfontosságú volt a későbbi továbbjutás szempontjából!
Zsinórban 6. Arsenal győzelem, yeee ;)

GO GUNNERS!

Szólj hozzá