A Real Madrid vasárnapi hivatalos bejelentésével, miszerint leigazolták a Tottenhamtől Gareth Bale-t eldőlt a dominó az átigazolási piacon, s kezdetét veheti egy hektikus utolsó nap a nyári időszakból, amikor a csapatok még erősíthetnek a kereteiken.

A spanyol csapattal kapcsolatos hír, hogy Bale érkezésével két játékos is távozhat a gárdától. Kakát, noha az Arsenalhoz is beajánlották, végül az AC Milan szerződteti vissza. A másik nagy távozó pedig Mesut Özil lehet, akit a Real Madrid három éve igazolt le a Werder Brementől 12,4 millió angol fontért.

Bár a játékos a hét folyamán még úgy nyilatkozott: maradna a jelenlegi klubjánál, a vasárnapi sajtóhírek szerint a német válogatott középpályás megváltoztatta a véleményét, s most már távozna Madridból. Az Arsenal és a Real Madrid a hét folyamán végig tárgyalásban álltak az elérhető játékosokat illetően, noha Wengerék elsődleges kiszemeltje Angel di Maria volt.

Az elmúlt napokban azonban Özil távozása is felmerült - az irányító már csak a padon ülte végig Real Madrid-Athletic Bilbao elleni mérkőzést - a meccset követően pedig az edző, Carlo Ancelotti sem tagadta, hogy a középpályás elhagyhatja az együttest.

Vasárnap később először francia, majd angol lapok is arról cikkeztek, hogy az Arsenal előrehaladott tárgyalásokat folytat a Real Madriddal Özil megvételét illetően - a Sky Sports szerint 42,5 millió angol fontot ajánlottak az Ágyúsok a játékosért.

A játékosért a PSG és a Manchester United is mutatott érdeklődést, de a hírek szerint az Arsenal ajánlotta a legtöbb fizetést Özilnek - az angolok 7 millió eurós éves jövedelmet ígértek a klasszisnak. 

Végső megállapodás a felek között még nincs, Özil sorsa csak a közelgő órákban dől majd el.

KORÁBBAN ÍRTUK:

A Sky Sports is megerősítette a ma délutáni pletykákat, miszerint Mesut Özil az Arsenal játékosa lehet a holnapi napon.


Az Arsenal és A Madrid előrehaladott tárgyalásokat folytat egymással a német válogatott kapcsán, s jelenleg úgy tűnik, hogy közel a megegyezés a felek között.

A Real Madrid-nak Gareth Bale leigazolásával ésszerű eladni egy-két játékosát, lévén, hogy a Walesi-ért kifizetett összeget valamilyen módon fedezni tudják.

A támadó középpályásért a PSG és a Manchester United is versenybe szállt, de olybá tűnik a játékos az Arsenal csapatát választja. A londoniak 40 millió font körüli összegért hozhatják az Emirates-be Özil-t.

Az ágyúsok már három évvel ezelőtt is közel álltak a játékos megszerzéshez, de akkor a Real Madrid lett a befutó.

További hír a csapat háza tájáról, hogy Emiliano Viviano Londonban tartózkodik egyeztetni a személyes feltételekről, ha minden jól megy a holnapi naptól az olasz kapus is az Arsenal játékos lesz.



Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (0)

Szólj hozzá