Arséne Wenger a szezonnyitó előtti első sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: megérti az eddigi gyér igazolási aktivitásból fakadó frusztrációt, de arra kéri az Arsenal szurkolóit, hogy ne csináljanak krízist a semmiből.

Az Arsenal egyelőre csak Yaya Sanogót igazolta le - a francia csatár ingyen érkezett az Auxerre együttesétől. Míg a többi PL-csapat átlagban 3-4 játékost igazolt már ebben az átigazolási időszakban, Wenger még mindig adós az erősítésekkel, ráadásul egyre fogy az idő is. Nehezíti a tényt, hogy az első számú csapatból többen is távoztak, míg a maradók közül többen sérültek.

"Megértek minden ehhez kapcsolódó frusztrációt. De ami a legfontosabb, hogy minőségi a csapatunk, amelyik kiáll a pályára. Tehát ne keltsünk krízist a semmiért." - mondta Wenger.

"A múlt héten nagyszerű meccsünk volt a Manchester City ellen. Most ezt a teljesítményt kell megismételnünk az Aston Villa ellen is. Nem szabad, hogy azt a látszatot keltsük, hogy a csapat minősége pusztán abban rejlik, hogy hány játékost veszünk ma vagy holnap."

Wenger azt is hozzátette, hogy nem fél költeni, noha az átigazolások minősége fontosabb, mint az érkezők száma. A francia szerint nehezíti az Arsenal dolgát, hogy az átigazolási piac struktúrája megváltozott az elmúlt évekhez képest.

"Azért más az idei helyzet, mert az elmúlt két szezonban olyan fontos játékosokat veszítettünk el, akiket nem tudtunk máshogyan pótolni, csak vásárlással. Az átigazolási piac mindig aggodalommal tölt el, kiváltképpen idén. Minden egyes átigazolási időszakról könyveket lehetne írni. Azt nem tudom tagadni, hogy aggasztó a helyzet. Talán egy fokkal azért nehezebb a mi szituációnk, mert egyre több csapat van, akik megengedhetik maguknak a folytonos költekezést, most éppen Franciaországból. Ők pedig minőségi játékosokat vesznek, ami tovább nehezíti a helyzetünket."

"Azzal egyetértek, hogy a keret egy kissé szűk jelen pillanatban. 18 napunk van hátra erősíteni a csapatot, és természetesen minden erőnkkel azon vagyunk, hogy ez megtörténjen. Konkrét nevekkel nem akarok dobálózni, mert az nem volna helyes, de a napilapok jól értesültek."

"Hasonló csónakban evezünk, mint a Chelsea, vagy a Manchester United. Neéhz olyan minőségi játékosokat találni, akik ténylegesen erősítik a csapatot és akik még elérhetőek is a piacon. Ilyen játékosokból nagyon nagyon kevés van."

"Nem arról szól a dolog, hogy félünk költeni - pusztán az ideális játékost akarjuk."

"Magabiztos vagyok, hogy lesznek még érkezőink, de nem tudok pontos számot mondani, hogy mennyi. Sokkal inkább a minőséget keressük és nem a számszerű erősítést. Az első szint az, hogy az adott játékosnak elég jónak kell lennie ahhoz, hogy az Arsenalban játsszon. Utána majd megfontoljuk, hány játékos érkezik majd."

"Igen, ideális esetben 2-3 játékost még mindenképpen szeretnénk igazolni, de nem adhatjuk alább a játékosok minőségét." - zárta szavait Wenger.

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (67)

11 éve
Törölt felhasználó
Ezt még nem tudtam. Hogy inkább ki??? Inkább 11 Denilson mint 1 Bendtner.

Én jónak tartom Kokorint.
11 éve
Kokorin tegnap visszaigazolt a Dinamoba, amúgy se tartom nagy számnak a gyereket, akkor már inkább Bendtner.

11 éve
Törölt felhasználó
Szerintem itt az utolsó napokon olyan nevek fognak repkedni a klub háza táján, akikről egész nyáron még egy pletyka sem jelent meg.
11 éve
Törölt felhasználó
Gourcuff ma is meglőtte a sajátját. Egész jó formában.

Kiegészíteném a csatárkérdést annyival, hogy ha csatár akkor Kokorin. És akkor ezzel letisztázva a dolgokat, mert rengeteg játékost felsoroltam. Szóval, mivel nagy kiárusítást tart a Anzhi simán el lehetne hozni és ő mozgékonyabb is mint Giroud. Nem ugyanaz a stílus.
11 éve
Törölt felhasználó
pufi81! Ez hatalmas kép :D :D

Szólj hozzá