Az Arsenal vasárnap egy fölényes győzelemmel kezdte az ázsiai túráját, amikor is az indonéziai álom csapattal mérkőzött meg Wenger legénysége, ahol magabiztosan győztek.

Az ázsiai túra következő állomásán a francia legenda ismét a sajtó rendelkezésére állt, ahol természetesen ismét az átigazolási kiszemeltek volt az egyik fő téma.

Hírek szerint az Arsenal fő átigazolási célpontja nem más mint Luis Suarez, akiért az ajánlatukat első körben visszautasították a liverpooliak. A SkySports információi szerint a támadóért a Real Madrid is versenyben van, ám az Arsenal hamarosan egy új ajánlatot tehet az uruguayi támadóért. Ugyanakkor az Arsenalhoz közeli forrás arra a kérdésre, miszerint Suarez az Arsenalban kezdheti-e meg a következő évet, úgy válaszolt: 'talán'.

Arséne Wengert eközben az igazolásokról kérdezték, aki az előzőhöz képest, semmi újat nem mondott.

Ön most szeretne konkrétumokat hallani, de nem tudok segíteni. Jelen vagyunk az átigazolási piacon és a színfalak mögött dolgozunk.

Neveket azonban, nem tudok mondani önöknek.

- zárta Wenger.

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (18)

11 éve
Törölt felhasználó
Nem azzal volt/van bajom, hogy nem igazoltunk, hanem azzal, hogy szinte minden alkalommal az utolsó percben tettük ezt, illetve nem volt eléggé hatékony a "töltelék" játékosok kezelése.
Szerintem a csapatba illeszkedés, a PL körülményeinek megszokása nem azonnal történik, hanem szükséges néhány hét vagy hónap az új játékos számára.
A korábbi évek nem túl erős kezdése szerintem ennek a rossz gyakorlatnak köszönhető...
11 éve
Törölt felhasználó
"Azért ez egy kicsit erős kijelentés! Vermaelen,Koscielny,Mertesacker,Arteta,Cazorla,Chamberlain, csak néhányuk, akik az elmúlt években jöttek, és ma a csapat alapját képzik. Itt azzal van a legfőbb probléma, hogy ezek az igazolások mind pótlásként érkeztek, és nem erősítettünk a keretet, hanem egy bizonyos szint közelébe tartottuk."

Igen, és pont ez a baj, hogy ilyen középszerű focisták képezik a csapat alapját. Koscielny és Cazorla jók, Arteta és a többiek közepes játékosok. Nem tudom, miben reménykedtek, majd megint talán leigazol Wenger néhány ilyen Giroud-szintű antifocistákat, vagy egyáltalán nem jön senki. Másik poszthoz már leírtam,h sztem Wenger direkt húzza az időt, és majd az át. időszak végén kijelenti,h sajnos nem volt elérhető játékos. Suarezért meg sztem teljesen felesleges ennyi pénz kiadni, és kétlem,h idejönne, ez megint időhúzásnak jó. Wanyamát vagy Bony-t miért nem lehetett elhozni? És még nem is kerültek volna sok pénzbe. De azt se értem,h Híguaint miért kell erőltetni ennyi pénzért, egyáltalán nem olyan jó játékos ő, talán 15-öt ha megérne. Vki írta máshol, h a a Chelsea, MU sem igazoltak még eddig, ja az lehet,h csak mintha nekik "kicsit" erősebb csapatuk lenne, mint nekünk. De persze lehet olyanokat írni,h csak "fejben jobbak", ettől még gyenge marad a keretünk.

11 éve
Törölt felhasználó
mateo130! Perez már közel 35-40 milliót akar Higuainért. Jócskán felemelte az árát és annyit nem is ér a srác. ( megjegyzem az általunk kínált 23 körüli összegnél nem is ér többet ) Ezért mentünk rá Suarezre. Ha netán ő is bukó, akkor talán Torresre érkezek esélyt, a csúzli úgy is Ibrakadabrázik.
11 éve
Törölt felhasználó
hunzol! "az átigazolás terén az utóbbi négy-öt évben minősíthetetlen amit csinál"

Azért ez egy kicsit erős kijelentés!
Vermaelen,Koscielny,Mertesacker,Arteta,Cazorla,Chamberlain, csak néhányuk, akik az elmúlt években jöttek, és ma a csapat alapját képzik.
Itt azzal van a legfőbb probléma, hogy ezek az igazolások mind pótlásként érkeztek, és nem erősítettünk a keretet, hanem egy bizonyos szint közelébe tartottuk.

GDavid! Tudtommal Belhanda már Kijevben rúgja a bőrt, a Dinamo-nál.
11 éve
Törölt felhasználó
Majd meglátjátok, hogy az utolsó órákban micsoda tűzijáték lesz az átigazolási piacon.
Amolyan Wengeresen last minute bevásárlást csinál.... a selejtekből.
Nagyon tisztelem a mestert, de az átigazolás terén az utóbbi négy-öt évben minősíthetetlen amit csinál (még akkor is, ha ismerem az új stadion miatti anyagi helyzetünket...) Átigazolási időszakonként csak egy minőségi játékost kellett volna venni, és már nem itt járnánk....

Szólj hozzá