Hírek /

Mélyinterjú Eduardóval

Eduardo da Silva nevét leginkább mindenki 2007 nyarán tanulhatta meg, amikor a brazil születésű, de horvát állampolgárságú csatárt leigazolta Arséne Wenger a Barcelonához távozó Theirry Henry helyére.

Eduardónak meglehetősen jó statisztikai adatai voltak előző klubjánál, a Dinamo Zágrábnál, ahol 108 pályára lépésből 73 gólt rúgott, így papíron minden adott volt, hogy Angliában, az egyik élligában is sikeres pályát fusson be.

Ám egy szerencsétlen baleset következtében mindenki csak a sérülése kapcsán emlékszik vissza Eduardóra, semmint a góljaira. Sokan úgy gondolják, hogy az Arsenal - amely csapat öt ponttal vezette a tabellát a játékos súlyos sérüléséig - Eduardo lábtörése miatt fagyott le, s végzett végül a harmadik helyen abban a szezonban.

Eduardo azóta már nem az Arsenal, hanem az ukrán Shakhtar Donetsk játékosa, ahol sikert sikerre halmoz, s évente több trófeát is nyer. Az elmúlt évekbeli távozók kapcsán talán ő az egyik olyan játékos, akire az Arsenal-szurkolók is szívesen emlékeznek vissza - utal erre az a jelenet, amikor a két csapat BL-találkozóján 2010 őszén az Emirates közönsége felállva tapsolta Eduardót a beállása és később a gólja közben.

Eduardo most az Arsenal hivatalos weboldalának adott interjút az emlékekről, a sérüléséről és egy esetleges visszatérésről.

-Mik a legkedvesebb emlékeid a csapattal kapcsolatban?

Sok emlékem van a klubról, de először az ugrik be, amikor aláírtam a szerződésemet. De az első napok, az első meccsen a Sparta Prága ellen a BL-ben, valamint az első gólom is szép emlékek. Vagy az első meccsem a sérülésem után, ami egy kupameccs volt a Cardiff ellen, és duplázni tudtam. Az utolsó emlékem az Arsenallal kapcsolatban, amikor a Shakhtar színeiben visszatérhettem az Emiratesbe, s a szurkolók megtapsolták a gólomat.

-Említettél egy pár gólt, mi a kedvenced ezek közül?

Három kedvencem van, kettőt már említettem. Először is a Cardiff elleni fejesgólom, ami rögtön a sérülésemet követő első meccsen esett. Aztán volt a FA-Kupában a Burnley ellen oxiból szerzett gólom, valamit rögtön a legelső találatom a klub színeiben, a Sparta Prága ellen.

-Ki állt a legközelebb hozzád az Arsenalban? Sok időt töltöttél a többi brazillal?

Amikor az Arsenalhoz igazoltam, Gilberto még a klubnál volt. Ő nagyon sokat segített, nagyon kedves volt nem csak hozzám, de az összes brazilhoz, akik az Arsenalhoz kerültek abban az időben, így Denilsonnal is. Ez szorossá tette a barátságunkat. Azt mondanám, hogy Gilberto volt a legjobb barátom. Miután ő elment, Denilson lett az. De nagyon sok külföldi barátom is lett, főleg a nem francia játékosok közül. Jóban voltam Rosickyval, Fabregasszal, Almuniával és van Persie-vel is.

-Mit tanultál Arséne Wengertől?

Nagyon sok mindent. A legfontosabb az volt, hogyan legyek minél profibb játékos. Megtanította, hogy a klub minden játékosnál nagyobb és hogy tisztelni kell a mezt. Nem lehetek önző, mert nagy csapatban játszok, és sohasem lehetek tiszteletlen a kisebb csapatban játszóak felé. Ez volt a legnagyobb lecke. További fontos dolog volt, hogy minden játékost egyenlően kezelt - nem számított, hogy valaki egy ifista volt, vagy már egy válogatott sztárjátékos.

-Élvezted az angliai életet? Mit csináltál szabadidődben?

Azok az emberek, akik nem ismerik az angol futballt, hajlamosak azt gondolni, hogy a játékosok impozáns lakásokban laknak London központjában - de ez nem igaz. A játékosok, úgy én is, távol a városközponttól laknak a családjukkal, közel az edzőközponthoz. Emiatt nem volt túl könnyű élvezni a londoni életet. A szabadidőmet a családommal töltöttem, a lányomat én vittem az iskolába, sokat játszottam vele, s persze a feleségemre is jutott idő.

-Kétségtelenül a súlyos sérülésed törést okozott a karrieredben. Erre hogy emlékszel vissza? Hogy jutottál túl a nehézségeken? Aggódtál amiatt, hogy netán soha többé nem játszhatsz?

Próbálok nem gondolni az esetre, mert ez tragédia volt mind nekem, mind a futballnak. Nem szeretek erről beszélni, de egy dologra emlékszem: a műtétet végző orvos az operációt követően odajött hozzám, s megnyugtatott, hogy ne aggódjak, mert fel fogok épülni és újra játszani fogok. Ez erőt és önbizalmat adott. Végül az orvosnak igaza volt, mert még mindig játszok.

-Biztosan nehéz időszak volt ez neked és a fiatal családodnak.

Igen, különösen a lányomnak volt nehéz, aki két éves volt akkor - de ez az egész mindenkit megviselt: a feleségemet és a barátaimat is. Mindegyikük rengeteget segített a felépülésem során. A nap minden órájában körülöttem voltak, biztattak, támogattak. Végül az a tudat, hogy a kislányom élete tőlem függ, még elszántabbá tett. Tudom, hogy a futball az életem, és ez az egyetlen dolog, amiből megélhetek, szóval fel kellett épülnöm. És végül sikerült is, még mindig magas szinten játszhatok, s ez büszkévé tesz.

-A rajongók túláradó biztatása és támogatása mennyit segített?

Pontosan a szurkolóink az ok, amiért így játszunk, ahogy és amiért minden egyes meccset mindent beleadunk. Hihetetlen érzés volt tudni, hogy a rajongók mennyire biztattak, és mennyit imádkoztak értem. Ez erőt adott, hogy folytassuk a kezelést és a rehabilitációt, s mentálisan is még erősebb lettem.

-A sérülésed előtt az Arsenal magabiztosan vezette a tabellát, majd jött az incidens és a csapat elfáradt...

Nem tudom, mi történhetett. Úgy emlékszem, öt pont előnyünk volt a Manchester United előtt és még volt egy meccsünk zsebben. Ezután sorozatban ötször döntetleneztünk, elveszítettük a ritmusunkat, amit végül sosem találtunk meg. Nem tudom, hogy a sérülésem befolyásolta-e a csapatot, de valami biztosan történt.

-Egy olyan keretnek voltál a tagja, amelyikben rengeteg potenciál volt, de mégsem nyert semmit. Szoktál emiatt bánkódni?

Természetesen, hiszen nem sikerült bajnokságot nyernem az Arsenallal. Ez a klub korábban sok mindent nyert és én is a trófeákhoz voltam szokva a Dinamo Zágbrábnál. Olyan játékos vagyok, aki mindig szeretne nyerni: meccseket és kupákat egyaránt. Három évet töltöttem az Arsenalnál, s bár tudom, hogy az angol Premier Liga egy erős és nehéz bajnokság, ha az a csapat még két-három évet együtt tud maradni, biztosan nyertünk volna egy pár trófeát.

-Úgy gondolod, láthattuk a legjobb Eduardót az Arsenalnál?

2007 júliusában érkeztem az Arsenalhoz és az első három hónapom a beilleszkedésről szólt: mind a klubba, mind az országba. Mire eljött az október, készen álltam, és lehetőséget is kaptam a csapatban. Jól teljesítettem, de öt hónappal később jött a sérülésem. Az azt megelőző öt-hat hónapra karrierem egyik legjobb időszakaként tekintek vissza.

-Hogyan tudnád összehasonlítani az angol ligát azokkal a ligákkal, amelyekben már játszhattál? Például: gondolod, hogy ez a szerencsétlen eset más bajnokságban is megtörténhetett volna?

Ilyen esetek bárkivel megtörténhetnek. Rögvest az én lábtörésemet követően Horvátországban egy másik játékos is hasonló sérülést szenvedett, de ezt egy médium sem kapta fel.

-Két szezonnal később Aaron Ramsey a tiédhez hasonló horrorisztikus sérülést szenvedett. Szerinted a játékos karrierjét veszélyeztető belépők ellen komolyabban kellene fellépni?

Abszolút, szerintem az UEFA-nak és a FIFA-nak szigorúbbnak kellene lenniük. Nyilván ők tudják a legjobban, mi a legjobb a sportnak, de Angliában a játékvezetők felfogása komoly gond lehet. Ők hagyják a meccset, nem avatkoznak be minden szabálytalanságnál. Ez a játéknak és a rajongóknak jó, de ez elő tud idézni ilyen veszélyes eseteket, mert a szabálytalanságok egyre keményebbek és ennek eredményeképpen több súlyos sérülést szenvedő játékos lesz.

-Tudtál valamit tanácsolni Aaronnak a te példádból kiindulva?

Igen. A padon voltam, amikor megsérült. Szerencsére az ő sérülése nem volt olyan komplikált, mint az enyém, mert neki a lába tört el, nekem a bokám. Emiatt ő hamarabb is tudott visszatérni. De emlékszem, amikor meglátogattam és mondtam neki, hogy helyre fog jönni. Segítettem neki, sokat imádkoztam, hogy mihamarabb felépüljön.

-A sérülésed mennyire befolyásol a játék során?

Szerencsére semennyire. Nagyon sok ember gondolta úgy, hogy már nem fogok tudni magas szinten, mondjuk a Bajnokok Ligájában vagy a horvát válogatottban játszani, csak másod-, harmadosztályú kluboknál. Ugyanakkor sikerült visszatérnem, és nagyon örülök, hogy ilyen csattanós választ adhattam.

-Volt egy másik eseted, amikor a Celtic elleni BL-selejtező meccsen sokan úgy gondolták, színészkedtél a tizenegyesért. Meglepett az összeesküvés, amit ez az incidens kavart?

Angliában más a mentalitás, itt az emberek becsületesek és 100%-osan hisznek abban, ahogy teszik a dolgukat. Szóval a színészkedés az olyan, mintha csalás lenne a szemükben és ezt kikérik maguknak. Ha ez az eset Brazíliában történik, s a bíró miattam ítél tizenegyest, hős lettem volna. Uruguayban szintén hasonló a helyzet, őt is hősként kezelték, mikor a gólvonalon kezezett és a megítélt büntetőt Ghána nem rúgta be. De Angliában ez szörnyű dolognak számít, csalóként néznek az emberre ez esetben. Ráadásul az én nevemet besarazta a média is. Én azt annak tudom be, mert külföldi vagyok - a brit játékosok esetében jóval megengedőbbek.

-Tartod még a kapcsolatot valakivel az Arsenal jelenlegi keretéből?

Igen, Bacary Sagnával és Tomas Rosickyvel.

-Milyen gyakran szoktad nézni az Arsenal meccseit és mit gondolsz a jelenlegi keretről?

Minden egyes alkalommal nézem az Arsenal mérkőzéseit, amikor csak tudom. Ha hotelben vagyok, és az Arsenal játszik, mindenképpen nézem őket és szurkolok. Szerencsére a Premier Liga meccsei nagyon sok országban elérhető, az Arsenal pedig az egyik legfelkapottabb csapat. Úgy gondolom, hogy még mindig nagyon jó a keret, rendszeresen ott vannak a Bajnokok Ligájában is és nem állnak messze egy kupagyőzelemtől sem. De személy szerint úgy gondolom, hogy a jelenlegi keret színvonalban egy kissé elmarad attól a csapattól, amit Rosicky, van Persie, Fabregas, vagy még a formában lévő Arshavin alkotott. Az olyasmi csapat volt, mint a Barcelona manapság. Mindenki imádta nézni őket.

-Mit gondoltál Jack Wilshere-ről, amikor először láttad játszani? Már akkor is látható volt a benne levő potenciál?

Emlékszem Jack-re, még csak 16 volt, de már akkor nagyon tehetséges volt. Mondtam is a brazil barátaimnak, hogy tanulják meg a nevét, mert a világ egyik legjobbja lesz ez a srác. Már most világklasszis játékos, és számomra ő a legkimagaslóbb egyén a jelenlegi Arsenal-keretből.

-Hogy gondolod, megpróbálnád a visszatérést az angol ligába?
"Még mindig van egy évem a Shakhtarral kötött szerződésemből, és nem tudom, mit hoz még a jövő. Ha lenne egy lehetőségem a visszatérésre, örömmel elfogadnám. A Premier Liga megfertőzi a játékosokat, szerintem mindenki vissza akar térni, aki egyszer elhagyta Angliát. Én sem vagyok kivétel. Igen, hiányzik a Premier Liga, a meccsek intenzitása és az angol mérkőzések mentalitása."

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (8)

7 éve
Törölt felhasználó
Atyaég az a Burnley elleni oxiból szerzett gól mekkora volt. Életem során a legnagyobb gól Bergkamp után.
7 éve
Törölt felhasználó
De jó cikk! :) Nagy örömmel olvasom ezeket. Főleg egy ilyen csupaszív játékostól. Igazi példakép, egyik legnagyobb kedvencem!
Sajnos tisztán emlékszem a 2008. február 26.-ai délutánra.. Meccs 3. perce.. Dudu lentmaradt. Semmi ismétlés, kommentátor mondja, "nagyon súlyos". Többi járékosok arca mindent elárult. Meccs vége 2-2. Theo dupláz, utolsó percben 11-es, belövi McFadden. Gallas kiborul. 1-2 órával később kiderül, Eduardónak eltört a lába. Két darab kép kering a neten. (amin még nem látszik semmi durva). Majd este jönnek a felvételek. Lesápadtam. Felfoghatatlan fájdalmat, dühöt éreztem (Még most is megvan..). Fürdésnél még sírtam is, hogy mi lesz Dudu-val.
7 éve
Törölt felhasználó
Legenda lehetett volna !
7 éve
Nagyon ment neki a sérülés előtt, ha gólokban nem is segített, akkor a kiváló mezőny munkájával repítette a csapatot. Nagyon nagy kár, hogy lesérült!
7 éve
Törölt felhasználó
Az az 5 döntetlen nekem is felrémlett... nehéz hetek :(

Szólj hozzá

Legfrissebb Hírek