Egy újabb olyan bajnoki szezont zárhatott le az Arsenal, amelyben a a csapat előrébb végzett, mint az észak-londoni rivális, a Tottenham Hotspur együttese - a Newcastle elleni 1-0-ás győzelmet követően ugyanis eldőlt, hogy az Ágyúsok a legjobb négy között végeznek az angol Premier Ligában.

A Szarkák elleni meccs egyáltalán nem volt könnyű, az Arsenal végig idegesen és pontatlanul játszott, s a meccs képe alapján végig a Newcastle állt közelebb a vezető gól megszerzéséhez. Ám az 52. percben Theo Walcott szabadrúgását követően a labda Laurent Koscielny elé került, aki egy akrobatikus mozdulattal Harper kapujába küldte a játékszert.

A Newcastle eztán már nem volt képes komoly akcióra, s bár az Arsenal még Walcott révén eljutott egy kapufáig, végül maradt az 1-0-ás eredmény, ami a negyedik hely megszerzését is jelentette egyben a csapatnak.

"Boldognak és nyugodtan érzem magam. Már a meccs előtt is tudtuk, hogy nyernünk kell, mert a többi eredmény kitolhat bennünket a legjobb négy közül. Ez így is lett, hiszen mind a Chelseanek, mind a Tottenhamnek sikerült nyernie, miközben mi végig hátrányban voltunk, mert idegenben kellett játszanunk. Főleg a kivételes hozzáállásunk miatt vagyok boldog, s azért, hogy e keret eltökéltsége végül eredményes volt. Akkor is hittek magunkban, amikor hét ponttal álltunk a Tottenham mögött márciusban, s jól tudták, hogy onnantól kezdve nem volt hely a hibára - mégis a jelét sem mutatták annak, hogy feladnák." - mondta Wenger.

"Ahogyan várható volt, ez is az idegek meccse volt. Bár Cissé révén megszerezhették volna a vezetést, mégis mi irányítottuk a meccset. A második félidőben esélyük sem volt. Irányítottuk a meccset, mégsem tudtuk eldönteni egy második góllal, ezért voltunk idegesek a végéig."

"Rengeteg keretem volt az elmúlt években, de a hit kérdésében ez a mostani abszolút az élen jár. Ezen kívül minőségi csapatunk van, mindig is lenyűgözött a hozzáállásuk és a magatartásuk - még az edzéseken is. Menedzserként nem egyszerű megélni, hogy egy ilyen hozzáállású csapat is mennyi mélyponttal találkozik egy szezon folyamán - lásd a Bradford, a Blackburn vagy a Bayern elleni elveszített mecseinket. De soha nem volt annak jele, hogy a csapat szétesne, ez pedig nem egyszerű a modern futball világában."

Wenger azt is elárulta, hogy ez a negyedik hely jó alapot jelenthet az Arsenalnak az előrelépésben.

"Sokat jelent az, hogy a Bajnokok Ligájában indulhatunk és Európa legjobb csapataival mérkőzhetünk meg. Ez azt is jelenti, hogy könnyebb lesz játékosokat igazolni majd a nyáron. De azt se feledjük el, hogy még nem vagyok ott a főtáblán, a rájátszás mindig egy trükkös kör. De legalább megvan az esélyünk."

"Az elmúlt három hónapban kivételesen egyenletes teljesítményt nyújtottunk. Minden idegenbeli meccsünket megnyertük, ami jó ugródeszka a következő szezonra. A mostani hitünket kell áttranszformálni a következő szezonra. Stabilitásra lesz szükségünk és erősítenünk kell a csapatunkat. Sok klub van kint az átigazolási piacon rengeteg pénzzel és nincs annyi tehetség, mint amennyi pénz."

"De február elseje óta több pontot szereztünk mint bárki más a ligában. Ez szerintem nem csak véletlen egybeesés, ez annak a jele, hogy a csapat sokat fejlődött az idény alatt. A szezon folyamán voltak nehézségeink, amit az okozott, hogy egy nagy meccset sem tudtunk megnyerni. A Bayern ellen aratott győzelmünk változtatta meg ezt a helyzetet.

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (11)

11 éve
Törölt felhasználó
eriCesc! Énis arra gondoltam.
ha ha
11 éve
lacacesc: :D

Nem akartok csinálni egy évjátékosa szavazást? Nálam Cazorla az! :)
11 éve
Törölt felhasználó
toure5
köszi a vidit, nagyon jó


arsenal1220
én is ugyanígy vagyok :D mintha most lettek volna azok a gólok :)
11 éve
Toure 5:De jó ez a videó! :D Fél órás , de végig nézem, mintha csak 1-2 hónapja lett volna,hogy Podolski gólt lőtt a Liverpool ellen.Az a gól nagyon megmaradt nekem! :D (a többi is)
11 éve
Törölt felhasználó
A szezon 2. felére lehet építeni a jövőben, ha képesek leszünk ezt a kiegyensúlyozott teljesítményt hozni a köv. idény nagy részében, akkor még csurranhat-cseppenhet valami hosszú évek után.

arsenal2006! Egyik sem, Cazorla magyarul nyilatkozott, csak még eléggé töri a nyelvet.

Szólj hozzá