A Sky Sports szakkomentátora, a volt Manchester United játékos Gary Neville egy hosszabb interjút adott az Arsenalról. Az angol elmondta, hogy az Arsenal joggal örülhet a Bajnokok Ligájának. Továbbá elmondta, hogy az Arsenal mellett a Tottenhamnek nincs jövője.

A vasárnap ért véget, amikor is az Arsenal kiharcolta a győzelmet, ezzel pedig a Bajnokok Ligája indulást. Az utóbbi 30 megszerezheő pontból az ágyúsok 26 pontot szereztem meg. Neville úgy érzi, hogy az Arsenal jövőre a bajnoki címért küzdhet.

Jogosan ünnepelnek, de ne felejtsük el, hogy a negyedik helyen végeztek. Ez az Arsenal, akik az elmúlt 15 év alatt óriási eredményeket ért el Arséne Wenger kezei alatt. A negyedik hely megszerzése egy remek alkalom, hogy javítsanak a következő szezonban.

Az elmúlt két évben mindig leírtuk őket. Amikor kikaptak a White Hart Lane-n, úgy gondoltam, hogy ez lesz az az év, amikor az Arsenal nem lesz ott a legjobbak között.

A Bayern ellen azonban minden megváltozott. Segítette őket a Tottenham hazai veresége a Fulham ellen, így kaptak egy kis lendületet.

Az Arsenal most egy remek szinten áll, hisz Walcott is azt mondta, hogy jövőre a bajnoki cím a cél.

- ezután a csapat filozófiájáról kérdezték. Az utóbbi években sok sztár hagyta el a csapatot, de Neville szerint a következő hetekben néhány nagy név érkezésével változtathatnak ezen. Továbbá csodálja az Arsenal pénzügyi helyzetét, hiszen egy stadiont törlesztett le önerőből az Arsenal.

Kiváló bérrendszerük van, hiszen nem adnak irreálisan magas fizetéseket a játékosoknak, illetve nem is költekeznek óriási összegeket. Az adósságuk is kezd megszűnni, jó úton haladnak.

- ezután az átigazolásokról ejtett szót.

Most, hogy megvan a Bajnokok Ligája helyezés, menni kell a piacra. Hamar, vagyis június elején meg kell kötniük az üzleteket, nem gondolnám azt, hogy augusztusig kell várni majd az első igazolással.

Három játékos hiányzik az Arsenalból, őket még júniusban meg kell venni és kemény lehet a következő szezon.

Egy új stadiont építettek fel és az adósságaikat is kifizették. Ez a történelem legcsodálatosabb teljesítménye, már csak egy kicsi hiányzik a sikerhez.

Az Arsenal szurkolók  félnek és bosszúsak. Azt hiszik, többet kell tenniük és még keményebben, hiszen az őrület és az állandóság, ami körbevesz a focit, hajtja őket.

Az adósságok rendezése egy lépés volt. A következő lépést pedig nagyon jól tudja Arséne Wenger. Bízzanak benne az Arsenal szurkolók.

- végül a Tottenhamről mondott pár szót.

Az Arsenal ugyan rég nem nyert trófeát, de mindig nagyobb lesz mint a Tottenham

- zárta.

 

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (6)

11 éve
Törölt felhasználó
TitiHenry226! Nézzed a Trónok harcát :D
11 éve
Törölt felhasználó
Gary Neville mindig elismerően beszél az Arsenalról, és ha valakinek, akkor az ő véleményére adhatunk, mert ő teljesen elfogulatlanul nyilatkozik.

Kezd beérni a munka... WENGER KNOWS - én meg egy optimista hülye :D
11 éve
Törölt felhasználó
11 éve
Törölt felhasználó
Hihetetlen, hogy mennyire intelligens szakkommentátor lett Gary Nevilleből, a MU egykori vadállatából. Nagyon szeretem olvasni, hogy mit mondd, mind rólunk, mind az egész angol fociról, mert Manchester ide vagy oda, teljesen elfogulatlan. Most is tökéletesen egyetértek vele.
11 éve
Jól beszél! :) Ez a csapat jövőre végre összeállhat és 3 minőségi igazolással szerintem bőven ott lehetünk a bajnokság esélyesei között.

Szólj hozzá