Arséne Wenger meglehetősen nyugodtan vette tudomásul, hogy csapatának nem sikerült megszereznie egy rendkívül fontos győzelmet az Emiratesbe már bajnokként érkező Manchester United ellen - annak ellenére, hogy a vezetést még az Arsenalnak sikerült megszereznie.

A kezdés és az első félidő első 40 perce rendkívül jól sikerült a hazaiaknak - Theo Walcott már a második percben megszerezte a vezetést - igaz, apró szépséghiba lehet, hogy az angol játékos lesen állt a Rosickytől érkezett passz pillanatában.

Az Arsenalnak azonban nem sikerült megtartania a vezetést a félidőre - a 43. percben ugyanis Sagna a saját térfelén adta el a labdát, majd a tizenhatoson belül már csak szabálytalanul tudta megállítani Robin van Persie-t. Phil Dowd játékvezető így büntetőt ítélt a Manchester Unitednek, amit a holland gólvágó érvényesített is.

A második játékrészben az Arsenal mindent megtett a második gólért, ám a csapat több helyen kinyílt, s így sokszor csak a szerencsén, illetve a Manchester United-játékosok pontatlanságain múlt, hogy nem a Vörös Ördögök szerezték meg a vezetést érő találatot.

Végül maradt az 1-1-es döntetlen, így az Arsenal egy helyet visszacsúszván, a negyedik pozícióban várhatja a hátralévő három bajnoki mérkőzést.

"Minőségi játék volt, hatalmas intenzitással. Az első félidőben magasan a United előtt voltunk, s csalódást keltő eset volt éppen a félidő előtt gólt kapni. Már csak azért is, mert így a második játékrészben nagyon ki kellett nyílnunk, mindent be kellett vetnünk elől, és gyakran inkább több energiával tettük ezt, mintsem technikával." - mondta Wenger.

"Nagyon kinyíltunk a végére, s sebezhetővé váltunk a kontrákat illetően, így akár még el is veszíthettük volna a meccset. Az egyenlítő góljuk nehéz helyzetbe sodort bennünket."

"Összességében dicséret illeti a játékosainkat, nagyon sokat dolgoztak ma, dinamikusak voltak, óriási elánnal és vággyal játszottak. Ezt kell folytatnunk, és akkor el fogunk oda jutni, ahová szeretnénk."

Wenger kitért a mérkőzésen gyenge formában játszó Bacary Sagna teljesítményére is, aki felelős volt a United egyenlítő góljában is.

"Még nem beszéltem vele erről. Biztosan nagyon csalódott, mert ő egy olyan srác, aki mindig mindent belead. Adott egy rossz passzt, ami bárkivel megeshet, majd megijedt és túl gyorsan akarta javítani a hibáját. Nagyon nagy balszerencse, hogy mindez most történt, de Bacary már számtalan alkalommal mentett meg bennünket."

Az Arsenal így csak egyetlen pontot szerzett, ám miután a Spurs is hasonlóképpen tett a Wigan ellen, az Ágyúsok egyedül a Chelsea-vel vesztettek egyeséget. Wenger azonban nem aggódik, igaz, a francia hozzátette: nincs több hely a hibázásra.

"Ha megnyerjük a hátraélvő meccseinket, akkor elég lesz a mai egy pont. Bízom abban, hogy odaérünk a végére, de már nincs több lehetőség a hibázására. De a többi csapat is hasonló helyzetben van." - zárta szavait Wenger.

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (49)

11 éve
Törölt felhasználó
Hány ilyen passzt láttunk a csapattól mióta Cesc elment?
http://www.youtube.com/watch?v=6sRebqUOWY8
11 éve
Törölt felhasználó
Fabregas jó lenne ha visszatérne ,én nagyon örülnék neki. Wenger kezei alatt újra klasszikus teljesítményt nyújtana. Plusz csatár jöjjön és jók vagyunk ,esetleg Jenkinson mögé valakit igazolni ha Sanga elmenne. A selejtet meg ki kell szórni
11 éve
Törölt felhasználó
batti! ...Ahogyan ezt Németországban már megszokhattuk :p ...De ki tudja? Talán van benne annyi, hogy nem megy a riválishoz. Lehet, más bajnokságban akar játszani. ....A Bayern is cáfol (legalább is egyelőre). Wenger "meglepije" lehetne, ha elszórna 60-70 misit Levára + Fabregasra. Erre a keretre már méltán tekintenének esélyesként Európában! :coolsmirk:
11 éve
Törölt felhasználó
ronin! Mint leggyakrabban, feltételezhetőleg Lewandowski távozási szándékában is alaposan benne van az ügynöke keze...
Jelenleg a Bayern tűnik a befutónak.
11 éve
Törölt felhasználó
Vela nem kell vissza. Fabregas jöhetne, de ha a pénzen múlik, akkor inkább ne! Wenger úgysem hozza el Bentekét, tehát ez csak elméleti vita... Ellenben aligha kérdés, hogy Lewandowski kellene a csapatunkba. Rá oda kellene figyelni! Mi az oka, hogy nem akar hosszabbítani? Hová akar menni? ...Ha klappolnának a dolgok, rá nem sajnálnám a pénzt.

Szólj hozzá