Arséne Wenger úgy gondolja, hogy csapata sikeresen túllépett a tavalyi nyáron gólkirályként az Arsenaltól a Manchester Unitedhez távozó Robin van Persie hiányán.

A holland játékos azóta bajnokká avanzsált új csapatánál, sőt, az Aston Villa ellen rúgott mesterhármasával újból ő vezeti az angol bajnokság góllövőlistáját is.

Wenger szerint az Arsenal megbirkózott van Persie hiányával.

"Amikor egy csapat elveszít egy kulcsjátékosát - ami velünk egy párszor már megtörtént - az a legfontosabb, hogy minél előbb újrastrukúrálják a keretet, s hogy hatékonyan megszervezzék a játékot." - mondta Wenger.

"Egy nagy játékos hiánya mindig érződik. Mindössze annyit tudok mondani, hogy időbe telt, mire túlléptünk a hiányán, de ha megnézzük, hogy ebben a szezonban hány gólt szereztünk eddig, láthatjuk, hogy nem túl vészes a különbség a tavalyi idényhez képest."

"Egy kis időbe eltelt, mire kialakult a mostani játékrendszerünk, mert a tavalyi szisztéma sokszor épült Robinra. Meg kellett találnunk az egyensúlyt a támadás és a védekezés között, de mostanra már stabilizáltuk a dolgokat."

Van Persie 278 pályára lépésből 132-szer volt eredményes az Arsenal színeiben, 2012-ben őt nevezték az Év Játékosa díjának győztesének is, miután az előző szezonban 37 bajnoki találatig jutott. Wenger azonban nem a múltban él, hanem igyekszik a jövőre koncentrálni.

"Nem úgy vágunk majd neki a meccsnek, hogy van Persie statisztikáit elemezzük. Ebben a szakmában csak is előre lehet tekinteni. Számos nagy játékos hagyta már el ezt a klubot, ennyi erővel tele lehetnénk megbánással."

"Egy döntés meghozásánál mérlegelni kell a pro és kontrákat. Csak a klub és a csapat jövője az, amit számít."

"Persze mindig nehéz egy nagy játékost elveszíteni. De minden sokkal nehezebb, amikor egy játékost 24 évesen veszít el a klub, mint amikor egy 29 éves távozik - mivel az utóbbi nagyobb valószínűséggel adott valami nagy dolgot a klubnak. Ez része egy modern hivatásos játékos karrierjének."

"Ebben a szakmában két fontos dolog van: mindent megtenni,hogy a csapatnak jól menjen, másrészt pedig pozitív befolyással kell bírni a körülötted dolgozó emberekre. Úgy gondolom, hogy az Arsenal pozitív dolgot jelentett Robin van Persie karrierjében és magánéletében, tehát jól végeztük a dolgunkat."

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (10)

11 éve
Törölt felhasználó
Szerintem Persie már a 8-2-nél eldöntötte, hogy a Unitedbe megy, úgyhogy én nem hiszem, hogy bármi esélyünk lett volna megtartani.
11 éve
Törölt felhasználó
kebob75! Valószínű...
Elestünk volna 24 millió fonttól úgy, hogy még csak nem is játszatjuk. Micsoda felvetés!
11 éve
Törölt felhasználó
de igen is be kellet volna törni kispadra küldeni aztán térden állva könyörgött volna hogy játszhasson , es semmiképen nem angliába eladni inkább a bőrszalonnánk vagy a margitnak :zip:
11 éve
Törölt felhasználó
Ha azzal a céllal tartjuk itt, hogy "betörjük", annak a világon semmi értelme nem lett volna. A játékos távozni akart, már januártól kezdve más klubokkal tárgyalt, majd a közleményével meggyalázta a klub hírnevét. Jól döntöttünk.
11 éve
Törölt felhasználó
szerintem óriási hiba volt elengedni főleg a konkurenciának padoztatni kellet volna mint tevezt a cityben betört volna mint egy csikó . egyébként hálátlan áruló jobban belegondolva az 1 jó szezonja után lépett előtte meg a olyan volt mint diaby fél idényeket maródon volt bezzeg most végig fitt ezért kijelenthetjük hogy áruló .

Szólj hozzá