Arséne Wenger, az Arsenal menedzsere a Manchester United elleni meccs előtti beharangozójában elmondta, szerinte Olivier Giroud piros lapot érő becsúszása szerencsétlen volt a Fulham elleni meccsen.

Ismert, a francia támadó az utolsó percek egyikében szabálytalankodott kiállítást érően a Fulham ellen, ami magával vonta a három meccsre szóló eltiltást is. Bár az Arsenal végül fellebbezett, a szövetség helyben hagyta az eredetileg kiszabott büntetést.

"Nagy veszteség, hogy Olivier nem lesz bevethető a következő három meccsen." - mondta Wenger.

"Nélküle kell majd megoldanunk, és meg is fogjuk oldani."

"Összességében durva ítélet született. A meccs után közvetlenül én is úgy gondoltam, hogy Olivier megérdemelte a pirosat, de miután visszanéztem az esetet rájöttem, hogy egy szerencsétlen baleset volt az egész, egy apró incidens."

"Pontosan ezért döntöttem úgy, hogy fellebbezünk. Sajnos nem jött össze, így meg kell majd birkóznunk Olivier hiányával."

Az Arsenal ugyanakkor még szerencsésnek is tudhatja magát, hiszen a liga szabályában az áll, hogy ha a fellebbezés 'átlátszó és könnyelmű', akkor az az eltiltás növekedését is magával vonhatja.

"Ezt mérlegelnünk kellett, de az eset nem volt olyan súlyos, hogy fennállt volna az értelmetlen fellebbezés lehetősége."

"Nem tartottunk attól, hogy a logikátlan fellebbezés miatt meghosszabbítják a játékos eltiltását, a kérdés inkább az volt, hogy eltörlik-e a három meccsre szóló kihagyását. Ez 50-50% volt, de a fellebbezésnek volt helye." - mondta Wenger.

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (5)

11 éve
Törölt felhasználó
Reméljük, tanul belőle! Fejmosásnak jó lesz..... Tipikus beilleszkedési zavara van. Jó lenne, ha rájönne, mit jelent Angliában focizni!
11 éve
Törölt felhasználó
Szerintem meg maga Giroud szerencsétlen.
11 éve
Törölt felhasználó
Nevetséges ítélet született, de nem is lehetett másra számítani.
Az utóbbi hetekben nálam kissé betelt a pohár a franciával szemben, de az eltiltásának legkevésbé sem tudok örülni. Legalább csereként hasznos opció lehetett volna a következő három fordulóban.
11 éve
Törölt felhasználó
Én nem örülök az eltiltásának... Kellett volna ő a MU védői közé ,hogy lefoglalja őket. A fellebbezés benyújtásának pillanatában megmondtam ,hogy el fogják utasítani, ha Fergusson oda csapott volna egyből törölték volna a játékosának az eltiltását ,de mi nem a MU vagyunk szóval mindegy... hiányozni fog ő vasárnap, de ennek ellenére nyerni kell.
11 éve
Törölt felhasználó
Az Arsenalnak az FA előtt esélye sincs - ezt már régóta tudjuk. Lehet, hogy piros lapot ért Giroud belépője, de az látszik, hogy az eset előtt megcsúszott, és így lett igazán csúnya a belépő - ennek tükrében mérsékelhették volna a büntetést.
Olvasva a véleményeket, meglepő számomra, hogy szinte kivétel nélkül minden Arsenal szurkoló - szó szerint - örül Giroud eltiltásának. Én nem mennék el idáig, kicsit tartok tőle, hogy hiányozni fog a játéka, és most nem feltétlenül arra gondolok, hogy hármassával ontotta a gólokat, de kétségtelen, hogy az utóbbi hetek "nyerőcsapatában" ő is alapember volt.

Szólj hozzá