Arséne Wenger együttese nehéz fordulón van túl - az Arsenal ugyanis a Fulham otthonába, a Craven Cottage-re látogatott, amely stadion sosem a gólgazdag meccseiről híres, s általánosságban is nagyon nehéz megverni ott Martin Jol együttesét.

Az Arsenalnak mindazonáltal ez sikerült. Wenger csapata Sidwell kiállítását követően már a 12. perctől emberelőnyben játszott, igaz, ez nem sokszor látszódott a játék képén. Az Arsenal fáradtan, statikusan játszott, ám végül egy pontrúgást követően Per Mertesacker megszerezte az első - és mint később kiderült: az egyetlen gólt is a mérkőzésen.

A három pont mellett azonban Olivier Giroud 90. percben történő kiállítása borzolta az arsenalosok kedélyét - noha a francia játékos szerelése közel sem volt olyan súlyos, mint Sidwellé.

Wenger a meccs végén a kulcsfontosságú három pontnak örülhetett.

"Nagyon szoros volt a meccs vége, mert nem sikerült megszereznünk a második gólunkat. Amíg az első félidőnk egész jó volt, a másodikra nagyon óvatosak lettünk. Miután emberelőnybe kerültünk, sikerült irányítanunk is a mérkőzést, a második játékrészben pedig már csak a vezetést akartuk óvni, és nem akartunk hibát elkövetni." - mondta Wenger.

"Az utolsó 10 percre idegesebbek lettünk, mert elkezdtek közvetlenebbül játszani, s volt néhány nehéz pillanatunk a tizenhatosunkon belül. Ezzel együtt egy nagyon fontos győzelem született."

"A második félidőben látottakat mentális okokra vezetem vissza, egész egyszerűen nem akartunk őrültséget csinálni. Nagy nyomás van az emberelőnyben játszó csapaton is, mert ilyenkor a játékosok nem akarnak felesleges szabálytalanságokkal elérni a második sárga lapot. Ezen kívül a szurkolók a csapatuk mögött álltak, s ez is egy újabb nehezítő tényező volt. Ugyanakkor végig nagyszerű csapatszellemünk volt, s ez segített végül, hogy kitartsunk."

Wenger Olivier Giroud kiállítására is kitért, s elmondta, elképzelhető, hogy fellebbezni fog a hárommeccses eltiltás ellen.

"Beszéltem Giroud-val, azt mondta, hogy elcsúszott a szerelés pillanatában, ezt pedig a visszajátszásokat is alátámasztják. Én személyesen még nem néztem meg a felvételeket, de Giroud nem tapasztalt a becsúszások és a szerelések terén, s ha Sidwellt hasonló esetért kiállították, akkor nem is voltak illúzióim, hogy milyen színű lapot kaphat Giroud."

"A fellebbezésről: még nem láttam a felvételeket, először ezeket kell majd megnéznem."

Az Arsenal a győzelemmel ismét felkapaszkodott a dobogóra, de Wenger továbbra is óvatos a legjobb négy közötti befejezést illetően.

"Nagyon fontos, hogy nyerjük a meccseinket. Jó sorozatban vagyunk, de csak az a fontos, hogy a következő meccsünket megnyerjük. A jövő heti, Manchester United elleni meccsünk egy újabb remek kihívás lesz majd."

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (3)

11 éve
Nem is tudom mit kövessek figyelemmel az F1-et vagy a Spurs-City meccset. ;-P
11 éve
Vezet a City Nasri góljával! :D :D Legalább valamire jó nekünk is! :D
11 éve
Törölt felhasználó
"...ezt pedig a visszajátszásokat is alátámasztják. Én személyesen még nem néztem meg a felvételeket..."

A két mondat mintha ütné egymást, nem? :roll:

Szólj hozzá