Arséne Wenger a pénteki sajtótájékoztatóján Olivier Giroud-t méltatta.

A francia válogatott játékos jócskán kapott kritikákat a keddi, Everton elleni mérkőzést követően, amelyen két helyzete is volt, ám mégsem tudta egyiket sem gólra váltani.

Ezzel együtt Giroud nem fut rossz szezont: a csatár ebben a szezonban minden sorozatot egybevetve már 17 gólnál tart. Wenger így elégedetten nyilatkozott a Montpellier-től tavaly leigazolt támadóval, s szerinte jövőre csak még jobb lesz.

"Giroud-ban remek fizikai potenciál van. Minden egyes meccsen játszani akar, jó állóképessége van és jól bírja a mérkőzéseket." - mondta Wenger.

"Erős alkatú játékosról van szó, jól állja a sarat a fizikai párharcoknál is."

"Úgy vélem, hogy a következő szezonban még többet láthatnak majd tőle, még rengeteg tartalék van benne."

"Nyitott személyiség, mégis alapvetően erős természete van. Mindig jól akar teljesíteni, és nem szokott eltűnni a pályán."

"Az idén nyújtott teljesítménye magáért beszél, és összességében jól is teljesít." - mondta Wenger.

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (7)

11 éve
Törölt felhasználó
Én is nagyon kedvelem őt mint ember és mint játékos is. Akkor is ez volt a véleményem, amikor nagyon sokan szidták a helyzetkihasználása meg nyavalygása miatt. Megsüvegelendő ez az idei teljesítmény, és szerintem is még jobb lesz jövőre. De abban igazuk van a többieknek, hogy kell csatárt venni, ez nem kérdés. Én Poldiból nem biztos, hogy minden áron középcsatárt faragnék, és Walcott se lenne tuti megoldás. Elhoznám Joveticet meg hiányposztra igazolnék, a selejtnek kiadjuk az útlevelüket és viszonlátás. Ha okosan játszik az Öreg, jövőre még jobbak lehetünk
11 éve
Törölt felhasználó
Donz: Hát Gervinho tényleg egy állat ,csak nem az okosabbik :D
11 éve
Törölt felhasználó
Most vagy hozunk egy top csatárt, vagy felhozzuk Akpomot, behúzzuk Poldit középre, és a három embert időnként rotálva játszunk egy 4-4-2-t. Ez a két lehetőség van.
11 éve
Én nem vagyok ebben biztos, a ziccerek berúgása nem azon múlik, hogy új bajnokság, új csapat meg stb.. Top csapatban másod számú csatárnak tökéletes, de első számúnak kevés. Akkor jön a kérdés az Arsenal még top csapat ???? Illet volna RvP-t egy hasonló kaliberű csatárral pórolni.
11 éve
Törölt felhasználó
A gólok-gólpasszok-mezőnymunka - ezekben mind kiváló Giroud az első szezonjában. Azonban még ettől is több van benne, ám ebből "sok" benne is maradt idén, pl. az Everton ellen is. Bízom benne, hogy jövőre már felszabadultabb lesz, és akkor csak jobb lehet.

Szólj hozzá