Arséne Wenger szerint az Arsenal Norwich elleni meccse az idegek csatája volt, de végül sikerült győztesen megvívni azt.

Az Arsenal jól kezdett a kiesési harcba egyre inkább bekerülő Norwich ellen, s ha nem is sziporkáztak az Ágyúsok, de Ramsey és Gervinho előtt voltak komoly esélyek az első félidőben a vezetés megszerzésére.

A fekete leves azonban csak a második félidőben jött. Az Arsenal kihagyott ziccerei megbosszulták magukat, s a Norwich egy pontrúgást követően Turner révén meg is szerezte a vezetést az 56. percben. Wenger ezek után azonnali cserékkel igyekzte felpörgetni a játékot, így jöhetett a pályára előbb Walcott és Podolski, később pedig Oxlade-Chamberlain.

Végül a cserék jelentették a különbséget a meccsen többnyire csak szenvedő Arsenalnak. Előbb Arteta büntetőből egyenlített a 85. percben egy véleményes szituációt követően, három perccel később pedig Oxlade-Chamberlain középre betett labdáját Bassong passzolta a saját kapujába. A hatperces hosszabbításban Podolski biztosította be az Arsenalnak a győzelmet, a német Walcott labdájából szerezte meg a csapat harmadik gólját.

Wenger a lefújást követően úgy értékelt: a Norwich elleni az idegek párharca volt.

"Egy kicsit későre hagytuk a dolgokat. Váratlanul ért bennünket a Norwich vezetése azok után, hogy addig mi irányítottuk a meccset, csak éppen kihagytuk a helyzeteinket. Tudtuk, hogy a Norwich erős a pontrúgásoknál, s végül ez lett a vesztünk. Innentől kezdve a csapatszellemünkön és az idegrendszerünkön múlott a dolog. Azt gondolom, hogy mind a kettőt sikerült megmutatnunk és megérdemelten győztünk."

"De kijár a dicséret a Norwichnak, nagyszerűen játszottak. Ha így folytatják, bent fognak maradni a bajnokságban. Jól védekeztek, s sok problémát okoztak nekünk. Mi kihagytuk a saját helyzeteinket, szóval emiatt is fontos volt, hogy tovább küzdjünk."

"Összességében az idegek harca volt - egyfajta egyensúly az idegek, a minőség és az intelligencia között."

Az Arsenal a győzelemmel felugrott a harmadik helyre a Chelsea és a Tottenham elé - ezzel azonban Wenger nem foglalkozik.

"Per pillanat nem számít a helyezés. Csak az a fontos, hogy egyenletesen teljesítsünk és nyerjük a meccseinket. Jelenleg nincs értelme a tabellára pillantani. Minden nagyon fontos, és az a csapat fog a végén odakerülni, amelyik a legegyenletesebb teljesítményt hozza. Jelenleg pedig mi egyenletesen teljesítünk és most ezzel kell törődnünk. Újabb nagy lehetőségünk lesz kedden, de az is nagy meccs lesz. Élni akarunk a lehetőséggel."

Wenger végül két játékosára: Podolskira és Wilshere-re tért ki.

"Nagy luxus egy csapatnak, ha olyan játékosok ülhetnek a padon, mint amilyen Podolski. Ma mindenki láthatta, hogyan játszik, de persze ahogy egy játékos nem kap lehetőséget három meccsig, az angol sajtó szerint máris eligazol. Ugyanakkor szemmel láthatólag boldog nálunk."

"Jack pedig nagyon keményen dolgozott. Szerda óta van teljes értékű edzésen, és úgy éreztük, hogy elég, ha csak egy óráig van ma a darálóban. Ezen kívül pedig Rosicky ma nem volt bevethető, ha ő fitt lett volna, talán nem is játszattam volna Jacket. Nem akartam újraszervezni a csapatot, szóval Jack Rosicky helyére került be." - mondta Wenger.

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (46)

11 éve
Törölt felhasználó
Ramsey vs. Norwich.... Avagy a pálya minden pontján! :)
http://www.youtube.com/watch?v=hg83p_KQwZw
11 éve
Törölt felhasználó
Remélem a Chelsea botlik majd a Fulham ellen is úgy mint ma. Jó lenne a harmadik helyen zárni a kört.
11 éve
Törölt felhasználó
arsenal1220! Már csak azért sem vagyok meggyőződve arról, hogy az Arsenalnak mindenképp szüksége van egy befejező csatárra, mert ez a csapat jelenleg nem egy emberre játssza ki a helyzeteit. Több támadónk is képes gólszerzésre, a csatáraink, játsszon ott Giroud vagy elvétve Podolski, mindketten alkalmasak arra, hogy kivegyék a részük a passzjátékból(kényszerítőzésből), és gólhelyzeteket dolgozzanak ki a társak számára. Így nem annyira kiismerhető a játékunk, mint pl. tavaly, amikor van Persie-re játszottunk ki minden helyzetet. Az más kérdés, hogy az ő klasszisával még úgysem tudod sokszor mit kezdeni az ellenfél, de hozzá hasonló csatárból nem sok szaladgál mostanában a pályákon.
11 éve
Törölt felhasználó
Érdekes helyzet állt elő a középpályán.Ramsey kezd beérni,remélem nem sérül meg.Wilshere-nek sztem a következő év lesz igazán kiemelkedő,idén én jegelném,nehogy visszaessen.Rosicky kiváló teljesítményt nyújt Giggs II lesz belőle az Arsenalnál szerintem.Arteta valamelyest higgadtságot ad a középpályának ezért rendkívül fontos.Coq nagy döntés előtt áll,szerintem maradnia kell és küzdeni a helyéért.Cazorla epic.Sztem Gervinho-t kell eladni és én a helyére Cabella-ra számítok,hatalmas a srác és nem mellesleg végre méltó ellenfele lehet Walcottnak.Ox sokoldalúsága révén igazi jolly jokere lehet a csapatnak.Podolski sztem marad még 2-3 évig és az ő helyére fog beépülni Gnabry.A középpályára én egy tapasztalt védekező játékost hoznék.A Malaga anyagi helyzete révén bepróbálkozhatnánk Toulalan-ért.Még csak 29 és Coq sokat tanulhatna tőle,nem mellesleg kell a tapasztalat és a rutin.A védelembe én csak akk igazolnék,ha vki távozik,egyébként a nigériai sráccal mi a helyzet?? a kapuskérdéshez annyit,hogy nem siratnám meg a kis lengyelt,a kiesőjelölt csapatok dugig vannak jó kapusokkal én nem aggódok,főleg amíg Fabianski így véd.Arra az egy szem csatárposztra nálam még mindig Jovetic a favorit,B terv Remy.
11 éve
Törölt felhasználó
Ez igaz , az utóbbi években azt valóban megtanulhattuk hogy akárkit képesek vagyunk eladni , AKÁRKIT KIVÉTEL NÉLKÜL.

Szólj hozzá