Mikel Arteta úgy gondolja, hogy a csapat az elmúlt időszakban taktikailag erősebbé vált, ami sokat segíthet nekik abban, hogy megelőzzék a jelenleg előttük álló nagy riválist, a Tottenham csapatát a Bajnokok Ligája-indulást érő negyedik helyért.

Az Arsenal hivatalos oldala szerint Arteta ugyanakkor nem pusztán művészien végzi a meccsek alatti robotolását, de nagy híve a játékosokat és a csapatokat mérő statisztikai adatoknak is.

Az Arsenal például az előző bajnoki meccsükön, a Swansea ellen összesen 43%-ban birtokolta a labdát, ez a második legalacsonyabb ilyen típusú arány Arséne Wenger együttesétől ebben a szezonban. Az ellenfél ugyanakkor 619 passzt teljesített, mégsem tudtak egyetlen kapura tartó lövést sem abszolválni. A statisztikai adatokkal foglalkozó szakemberek a hét évre visszanyúló adatbázisukban nem tudtak további példát találni erre az extrém jelenségre.

Ezzel szemben az Arsenal szánt szándékkal szervezte a támadásait a Swansea ellen a statisztika szerint. Mind Abou Diaby-nak, mind Mikel Artetának rendkívül magas volt a célbaért passzainak száma, ám sokkal többször passzoltak előre, mint ahogy tették azt a Swansea-nél, s végül ez jelentette az Arsenal győzelmét.

Arteta a statisztikákkal kapcsolatban úgy véli, hogy a Swansea által képviselt játék nekik is lehetőséget teremtett egy még támadóbb futballra.

"Minden meccs különböző. Amikor az ellenfél támad, akkor sokkal nyitottabbak és így több tér van arra, hogy átjátsszuk őket." - mondta Arteta.

"Máskor azonban, főleg amikor a kisebb csapatok jönnek az Emiratesbe, visszahúzódnak és alig van hely a támadáshoz."

"Az utóbbi esetében, amikor nincs tér a támadásoknál, fontos, hogy türelmesek legyünk, s hogy továbbjárassuk a labdát. Ez persze torzítani fog a statisztikák képén, de az a legfontosabb, hogy a csapat mozgásban maradjon."

"Előbb-utóbb lesz olyan ember, aki át tudja játszani a labdát az ellenfél védelmén túl, de az a helyzet, hogy a csapatok egyre inkább felkészültek ilyen téren. Ebben a szezonban egyedülálló módon nagyon kevés passz van a középpálya és a védelem között. Ez azt jelenti, hogy a csapatok jobbak lettek taktikailag."

"Éppen ezért nagyon fontos az, hogy elemezzük a statisztikákat. Nagyon érdekes, ha például egy bizonyos jelenség folyamatosan ismétlődik ugyanannál a csapatnál. Minden csapatnak megvannak a maga erősségei és gyengéi, s az, aki ezt kielemzi, könnyen megtalálhatja a titkot nyitját." - mondta Arteta.

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (29)

11 éve
Törölt felhasználó
Másokkal ellentétben azt mondom, hogy Artetat meg kell tartani, mert nélküle egyáltalán nincs egyensúly a védelem és a középpálya között. Az tény, hogy egyedül nem képes azt a színvonalat hozni, mint amikor még Song is itt volt, de remélem tényleg nem gondoljátok komolyan, hogy egyedül kellene mindazt hoznia, amit Songgal együtt az előző évadban. Azt, hogy Song dicstelenül távozott azt aláírom, de nagyon nagy űrt hagyott maga után, amit Wenger nem volt képes pótolni. Abunak elvileg Songot kellett volna pótolnia, de ma már tudjuk, hogy fizikailag képtelen erre. Mondjuk Wengert sajnálom, hogy ilyen f..sz az orvosi stáb a csapat mellett, hogy nem tudják kiszűrni a PL terhelésére fizikailag nem alkalmas játékosokat...
11 éve
arsenal1220! Belhandáról annyit, hogy igaz mostanában nem láttam játszani, de korábban nem győzött meg, utoljára talán a válogatottban láttam az Afrika Kupán.
Viszont ha ennyire jó amennyire mondod akkor talán érdemes lenne érte bejelentkezni, mert 2014-ig van szerződése úgyhogy kb. 12 millió euróért el lehetne hozni, mivel tavaly a Montpellier úgy adta el nekünk Giroud-t ennyiért, hogy még több év volt hátra a szerződéséből. Viszont Belhanda hűségével nekem aggályaim lennének, nem vagyok benne biztos, hogy nem ugrana egy Real vagy Barca hívásra, olyan Taarabt-féle gyereknek érzem, de ki tudja lehet, hogy nincs igazam.
A másik ilyen olcsóbb játékos Honda lehetne, ha valós a Transfermarkton írt szerződésének a hossza akkor ő 10 misi alatt lenne, igaz ő irányító, de oda is elférne egy jó játékos olcsón.

Ja, és Götze kb. 50 millió lenne nem 20-30, ha a Dortmund tavalyelőtt nyáron nem adta el nekünk közel 40 millió euróért!

Az viszont tényleg igaz, hogy Vidal szenzációs játékos és bagóért megszerezhettük volna, talán még pletykák is voltak róla, egy ilyen típusú játékos tényleg nem ártana.

Wanyama nagyon tehetséges, mondjuk ő nem box-to-box játékos hanem szűrő, de kétségtelen, hogy jól az összjátékban és jól lát a pályán őt megérné leigazolni, de szerintem ő is lelépne később, de ezek ellen a lelépéses dolgok ellen azzal lehetne védekezni, hogyha kupákat nyerünk mondjuk.

Kifejezetten védekező emberek: Gustavo, Bender, Fernando, Capoue, Gonalons ők mind jók lennének.

Én személy szerint ha box-to-box játékosban gondolkozunk Benatot vagy De Guzmant próbálnám meg leigazolni. Ők jól passzolnak, főleg Benat aki szórja hatalmas labdákkal a csatárokat, De Guzmanban annyira nem vagyok biztos, hogy elég lenne ide kezdőembenek, de azért a Swansea-ban elég jól tolja, vagy Jordy Clasie akit az új Xavinak tartanak és a Feyenordban játszik nem is rosszul. Elérhető játékosok közül talán ők vannak akiket szemmel tarthatunk.
11 éve
Törölt felhasználó
Belhanda szerintem is nagy fogás,tipikus Arsenal-igazolás lenne.Helye lesz bőven,mivel Arshavin biztosan távozik,Gervinho és Rosicky is távozóban a sajtó szerint.
11 éve
Törölt felhasználó
Sziasztok!

Rég írtam már ugyan de most van némi időm elmélkedni. Ha én lennék vagy lehetnék az arsenal managere akkor biztosan változtatnék a nyáron a keret összetételén, mert egy alapos vérfrissítés ránk férne. Évek óta majd jövőre mondattal indulunk neki a szezonnak. Alapból a taktikát is megváltoztatnám. Nálam a 4-3-1-2 játszik támadó felállás továbbá bármikor azonnal variálható. A nyári jövés-menés nálam úgy nézne ki, hogy chamakh, squillaci, djourou, sagna, gerinvho, arshavin, bendtner, park, denilson, santos, fabianski, arteta off de végleg és akár áron alul. Ha érkezne egy jó ajánlat mertesackerért akkor ő is mehetne. Ellenben megvenném belhanda-t, williams-t, sakho-t vagy micah richards-ot és kész lennék egy vagyont fizetni leandro damaio-ért. Elkezdeném keményen felépíteni a pl-re afobe-t. Szóval a kezdőm így nézne ki alternatívákkal. Szczesny/martinez -Gibbs/monreal-vermaelen/sakho v. richards-koscielny/williams-jenkinson/yennaris- -ramsey/rosicky-wilshere/frimpong-oxlade/belhanda- cazorla/podolski- giroud/afobe-walcott/damaio. Ezen felül az ügyes fiatalokkal pótolnám a kiesőket. És számomra az se lenne baj ha egy évig tényleg nem menne jól persze előre kijelentve, hogy az idei évben csak az építés a lényeg és nem az, hogy harcban vagyunk minden címért( pedig nem is). A szakmai stábba pedig beépíteném végre a már visszavonult játékosaink közül azokat akik edzői pályán vannak. Ja és wenger papának élete végéig szóló szerződést adnék! És lám nem is lenne költséges nagyon a nyári jövés-menés. Várom észrevételeiteket hozzászólásaitokat az észrevételemhez.
11 éve
batti: Példának fel tudom hozni Arturo Vidal-t, kiválóan tud védekezni(jóval jobban ,mint Arteta), de emellett nagyon gólerős ,sokat hozzáad a támadásokhoz,ő nem az a tipikus védekező középpályás, jóval inkább box-to-box, de őt csak példaként hoztam fel, hisz megszerezni esélytelen lenne!A megszerezhető kategóriából viszont Victor Wanyama is hasonló , ,de igaz egy kicsivel védekezőbb felfogású,viszont ő is nagyon gólerős, sokszor érkezik a kapu elé és a lövései a 16-os környékéről életveszélyesek, mert a rúgótechnikája és nagyon jó, nem egy óriási gólt lőtt a Celtic-ben.Az is mellette szól,hogy rendkivül fiatal még, 21 éves, ha az én feladatom lenne hozni egy középközepet, akkor az biztos,hogy ő lenne az.Nem akármekkora játékos lesz belőle,szerintem már most megüti Song szintjét!

JACKOXI: Strootman valószínűleg a MU-ba fog menni,ha jól tudom.Jó opció lenne, de nagyon drága is...Most aláírom,hogy ő a MU játékosa lesz a nyáron.Amúgy én nem látok benne olyat, amiben olyan különleges lenne,hogy 20 milliót kérjen érte a PSV, mert a lapok ekkora kivásárlási árról beszélnek.Védekezőmunkája se olyan elsöprő, a támadásokhoz se ad hozzá annyit posztjából adódóan...

Tegnap néztem a PSG-Montpellier meccset és nagyon meggyőzött Belhanda, nagyon jól lát a pályán, szerelni pedig szinte lehetetlen, nagyon technikás.Olyan passzokat osztott ki,hogy jó volt nézni és még csak 22 éves!Wenger nyilatkozta róla,hogy az új \"Pires\"-t látja benne és a játékos is a Premier League-be akar jönni, szóval nem tudom mire várunk. Gervinho távozna ,akkor egyből elhoznám a helyére, félelmetes ,hogy mennyire tehetséges és egyáltalán nincs felsztárolva,mint Götze például.A játékos is nyilatkozta tavaly,hogy szivesen játszana itt, szóval szerintem minden amellett szól,hogy "muszáj" lesz leigazolnunk.Nagyon éretten játszik ahhoz képest,hogy mennyi idős.Nagyon nagy meglátásai vannak a pályán és gólszerzésben is jeleskedik.Nagyon kelleni fog egy ilyen játékos a nyáron,ha Rosicky és Gervinho is távozni fog, hisz irányítóként és szélsőként is jól megállja a helyét.Giroud-val is nagyon jól megértették egymást és jó barátok voltak, remélem,hogy a francia elbeszélget ez ügyben Belhanda-val,mint Cazorla Nacho-val! :) Még ennyit viszonyítás képpen,hogy ő 14 millió euró körüli összegért eltudnánk hozni, ezzel ellentétben Götze-ért körülbelül 25-30 milliót kéne kiszurkolni.Az meg a másik,hogy a német szinte 100%,hogy 2-3 éven belül lelépne a Barca-ba vagy a Real-ba!

Szólj hozzá