Arséne Wenger a keddi előzetes sajtótájékoztatójában megerősítette azokat a hétfői értesüléseket, miszerint Jack Wilshere bokasérülés miatt nem utazik a csapattal Münchenbe, a Bayern elleni Bajnokok Ligája-meccs visszavágójára.

A francia menedzser szerint Wilshere bokája begyulladt, ám reményei szerint a középpályásnak elég lesz három hét pihentetés a felépülésig. Wenger azt is hozzátette, hogy nem azzal a bokájával vannak Wilshere-nek gondjai, amelyikben fáradásos törés keletkezett még 2011-ben.

"Remélhetőleg csak egy bajnoki meccset, a hét végi, Swansea elleni találkozót fogja kihagyni, mert azt követően világbajnoki selejtező meccsek lesznek ,így lesz időnk arra, hogy fokozatosan készítsük fel őt a játékra." - mondta Wenger.

"Az utóbbi hetekben picit visszaesett a játéka, ez amitt si lehet, hogy egyhuzamban 30 meccsen is játszott a sérüléséből való visszatérése után. Persze, számunkra anyira nem üdvőzítőek ezek a hírek, de a játékos szempontjából talán nem gond, ha kap egy kis pihenőt."

"Minden hangsúly a megelőzésen van. Bízunk azokban a specalistákban, akik azt mondták, hogy pihentessük őt egy kicsit. El akarjuk kerülni, hogy beálljon ugyanaz az eset, mint 2011-ben."

"Természetesen nagyon szerettük volna, ha ő is a csapattal tartott volna Münchenbe. Ugyanakkor 17 hónapig meg kellett birkóznunk a hiányával, így a következő 2-3 hétben is meg kell ezt tennünk."

Wenger azt is közölte, hogy mely játékosokra számíthat a Bayern elleni mérkőzésen.

"Kieran Gibbs felépült, ami remek hír a számunkra, mert így nem kell Vermaelent a posztján kívül játszanunk. Azt még nem döntöttük el, hogy kezdeni is fog-e, de remélhetőleg fitt lesz Kieran szerdára."

"Gibbsen kívül Diaby-nak is lesz még egy fittségi tesztje szerdán."

"Sagna és Podolski játéka is kétséges."

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (9)

11 éve
Törölt felhasználó
Sosimaster!

Én tisztelni szoktam az embereket, és bennük a szurkolót de ha ezt komolyan gondoltad akkor sztem pályázd meg Faszhenger állását, mert szarabbul nem járhatunk :D Ha úgy gondolod h így mennek a dolgok& h ennek a csapatnak bármiféle esélye van bárhol-bármire (főleg ennyi sérülttel megint), akkor jó szurkolást kívánok ma estére, én biztos nem fogok végignézni ekkora verést mint amit ma kap a csapat! :)
11 éve
sosimaster: Ennél nagyobb és jobb iróniát még nem olvastam. ;)
11 éve
Törölt felhasználó
matem! Ezt te sem gondolod komolyan. A csapatnál minden a legnagyobb rendben folyik. Minden posztra van két klasszis játékosunk, akik rendszeresen rotálva vannak. Akárhányszor hagyta el játékos a csapatot, mindig sikerült minőségi pótlást hozni a helyére. Ha még így sem jó a keret, Wenger költhet X millió eurót, hiszen a vezetőség nem sajnálja a pénzt. A pénzügyi modellünk remek, ennek köszönhetjük folyamatos sikerünket mind a bajnoki, mind a nemzetközi porondon. Az FFP rendszer hamarosan történő bevezetésének köszönhetően mi leszünk az egyik legjobb anyagi helyzetben lévő klub a ligában. Ha valami rossz történik a klubnál, annak a fásultság, a barátságos válogatott meccsek, a téli szünet hiánya vagy az FA gonosz boszorkánymestereinek sötét ármánykodása az oka. Aki mást mond, az ok nélkül rágalmaz egy remek kezekben lévő klubot és annak szakértő vezetőségét.
11 éve
Küldjetek el a pi_ába, de ez Wenger és a stáb hibája. Másfél évet hagyott ki, de egy huzamban lejátszatnak vele ennyit meccset, komolyan mondom, hogy az Arsenal stábja tele van amatőrrel. :-/
11 éve
Deja vu. 😏

Szólj hozzá