Arséne Wenger szerint csapaátnak szoros küzdelemre kell majd felkészülnie, miután az angol bajnokság idei szezonja az utolsó harmadába lépett.

Bár a bajnoki első helyen a Manchester United minden valószínűség szerint be fog futni, a többi csapatnak még lesz dolga egymással. Bár a kiesés elkerüléséért indított küzdelem sem lesz izgalommentes, az Arsenal abban a harcban lesz érdekelt, amelyben legalább 5 klub küzd majd meg egymással a 2.-4. helyek, azaz a Bajnokok Ligája-indulást érő pozíciók egyikéért.

Az biztos, hogy függetlenül a Premier Liga 27. fordulójának zárómérkőzésétől, a West Ham United-Tottenham derbitől, az Arsenal az 5. helyen várhatja majd a folytatást a májusig szezonzáróig. Arséne Wenger éppen ezért komoly küzdelemre számít majd a játékosaitól, s szerinte akár a negyediknél is megcsíphető egy jobb hely.

"Nem vagyok abban biztos, hogy más helyek nem elérhetőek. A Chelsea csak két ponttal van előttünk, most, hogy kikaptak a Manchester Citytől. Egyáltalán nem vagyok biztos azt illetően, hogy mi csak a Spursszel fogunk csatázni a negyedik helyért. Nagyon kemény küzdelem várható majd egészen a szezon végéig." - mondta Wenger az Aston Villa elleni meccset követően.

"Készen állunk küzdeni, készen állunk harcolni azért a futballért, amit mi imádunk játszani. Ezt az Aston Villa elleni meccsen is láthatták tőlünk."

"A szombati meccsen az utolsó másodpercig küzdöttünk, s készen állunk ugyanezt tenni a szezon hátralévő részében is."

"Úgy gondolom, hogy mostanság nem kaptunk olyan sok gólt a bajnokságban, arra viszont törekednünk kell, hogy többet kell szereznünk. Mostanában ugyanis hiába teremtünk sok helyzetet, nem tudunk ezzekkel élni."

Az Arsenal menedzsere azt is elárulta, hogy megkönnyebbülés volt a csapatát újból a nyertesek oldalán látni az Aston Villa elleni mérkőzésen.

"Idegesek voltunk a Villa elleni meccsen, mert nyernünk kellett - az elmúlt hetekben ugyanis kétszer is falnak mentünk. Ahhoz, hogy harmadjára elkerüljük ezt a helyzetet, egy picit óvatosabban vettük az akadályokat. Pontosan ez volt a helyzet múlt szombaton is." - mondta Wenger.

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (88)

11 éve
Törölt felhasználó
Arsenal1220! +1 ;)
11 éve
arsenal2006: Csodálkoznék,ha nem ez lenne a megoldás!Én ennek örülnék a legjobban, szerintem Yennaris-ból is egy nagyonjó játékos lesz, Jenks-ről pedig nem is beszélve! :)
11 éve
Törölt felhasználó
Arseanl1220, a Bayernben ott van még Emre Can is, nagy tehetségnek tartják őt is, szintén vkp, és még csak 19 éves. Bár nem tudom h Guardiola mennyire számol majd vele, de ha azt vesszük h szereti a fiatalokat beépíteni a csapatba, akkor Rode még úgysem fér be. Szerintem legalábbis. Akkor inkább jöhetne olyan csapatba, ahol kezdőbe is kerülhet bármikor.
11 éve
Törölt felhasználó
Énse láttam,sőt nem is hallottam róla :roll: Inkább Aurier,de a legjobb lenne ha Sagna helyettese Jenks lenne és igy a cseréje Yennaris lehetne ;-P
11 éve
Vannak hírek,hogy Wenger megtalálta Sagna helyettesét.Állítólag a Feyenord jobbhátvédjét Janmaat-ot szemelte ki ,ha távozna Bac!Még sose láttam játszani, valami vélemény róla?

Szólj hozzá