Az Arsenal a mai nap folyamán a hivatalos weboldalán hozta nyilvánosságra a 2012/13-as gazdasági év első félévnek a kimutatását, 2012. novemberéig bezárólag.

A számadatok alapján az Arsenal futball klubtól is működtető Arsenal zártkörű részvénytársaság adózás előtti profitja 17,8 millió angol font volt. A profit legnagyobb része a játékoseladásokból származott, a csapatnak mintegy 42,5 millió angol fontnyi bevétele volt - többek között -  Robin van Persie és Alex Song eladásaiból. Igaz, Arséne Wenger legalább 40,9 millió angol fontot költött az új érkezőkre, illetve a jelenlegi játékosok szerződéseinek meghosszabbítására.

A futballból származó forgalom ebben az évben 106 millióra csökkent az eddigi 113,5 millió fontról. Ez azzal magyarázható, hogy a csapat néggyel kevesebb hazai meccset játszott ebben a gazdasági félévben. Ugyanakkor a működtetésből származó profit 1,9 millió angol fontra rúgott - ez a szám 2011-ben még 0,5 millió volt.

Az Arsenal banki tartaléka jelenleg 123,3 millió angol volt, ez 2011-ben 115,2 millió volt.

A csapat új kimutatásában Peter Hill-Wood, az Arsenal elnöke megerősítette, hogy az Emirates arab légitársasággal kötött új szponzori megállapodás 150 millió angol összértékre rúg. Az ebből a megállapodásból származó bevételek még nem szerepelnek a számokban.

Ezen kívül az Arsenal még három új támogatóval kötött partnerkapcsolatot: az Airtellel, a Malta Gunners-szel, valamint egy olyan céggel, amelyik kapcsolódni fog a csapat nyári ázsiai edzőtúrájához.

 

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (19)

11 éve
Törölt felhasználó
B.sszuk meg a nyereséget, mostmár azt mondom....Jobban rühellem amikor ezt olvasom, mint ha arról cikkeznének h deficites a költségvetésünk! Ticanderoga: Ez jó beszólás volt! :D :D
11 éve
Törölt felhasználó
Jelenleg egyedül Wilshere az, akinek az eladását komolyan megéreznénk. A többi játékos más szinten van. Vermaelenben bízok még (a rossz formája ellenére), de a többi nem egy életbiztosítás. Walcott is mit csinál mióta kapott pénzt? Egy átlagos kiegészítőember lenne egy komolyabb csapatban. Amíg ezt a nézetet képviseli az Arsenal, addig én nem számítok semmi jóra.
11 éve
Törölt felhasználó
Már egyből vészharangoztok itt, hogy ki megy, pedig semmi nem történt még...
11 éve
Előbb Sagna megy meg Vermaelen.
11 éve
Törölt felhasználó
Még pár ilyen nyereséges szezon, és vehetünk magunknak egy kupát, ha már nyerni nem tudunk.
Sajnos nekem az jön le ebből a cikkből, hogy ha idén nem adunk el ismét valakit, akkor bizony elég mínuszos lesz a következő kimutatás. Kíváncsi leszek ki lesz beáldozva a pénz érdekében. A sok hulladékból úgysem jön be sok pénz, tehát valakinek mennie kell. Én Szczesny-t mondanám, hisz még nem hallottam róla, hogy új szerződést akarnának elé rakni, pedig jövőre lejár a szerződése. Amúgy is a Barcának új kapus kell.

Szólj hozzá