Már tegnap 20:45 előtt sem kellett túl nagy jóstehetség ahhoz, hogy kijelentsük: nehéz lesz a Bayern München ellen játszani. Azt gondolom, hogy a szurkolók java része nem is egyből a továbbjutásban gondolkozott, hiszen erre még csekélyebb esélyünk volt, de a Barcelona elleni két évvel ezelőtti győzelmünket követően volt, aki elhitte, hogy a Bayern ellen is lesz keresnivalónk. Egészen a meccs nyolcadik percéig volt is...

De igen, azóta sokat változott a világ, a két évvel ezelőtti csapatunkból grundegyletet alkottunk kemény munkával, tegnap pedig adtunk egy újabb pofont a szarnak. Mintha még nem lett volna elég bajunk. A szakértők mindig megszakértik a helyzetet, a brit sajtó dögkeselyűként már a húsunkat zabálja, mi pedig százhúszmilliószor is mindig elkezdjük fejtegetni, hogy mi lenne, ha még itt volna Fabregas és Nasri, és ha még nem volna feldobva ez a téma elégszer: ismét mindenki azon vitázik, hogy Wenger-e a megfelelő ember.

A tegnapi napnak két jó híre volt: a Bayern elleni visszavágót leszámítva már nem fogunk B-betűs csapat ellen játszani, s gyakorlatilag már nincs honnan kiejteni bennünket.

A keddi szerencsétlenkedés azonban felvetett bennem egy kérdés: mi értelme van évről-évre mindig ugyanezt eljátszani a Bajnokok Ligájában, az európai futball legnagyobb színpadán? Mi értelme van minden évben vérrel-verejtékkel, rengeteg áldozattal odakerülni a negyedik helyre – kiénekelvén a sajtot a Spurs szájából – hogy aztán megint belecsöppenjünk ugyanabba a helyzetbe?

Hiszen minden évben ugyanaz a forgatókönyv: augusztusban mindenki örül, mint majom a farkának, hogy verhető ellenfeleket kaptunk a csoportkörben, s hogy innen biztosan csoportelsőként fogunk továbbjutni, aztán majd kis szerencsével odakeveredünk a tűz közelébe. De mire eljön a december, a csoport első helyét a másodikra cseréljük, mert már bekaptunk egy vereséget, s a hatodik mérkőzésre jön a dilemma: vajon Wenger a B-, vagy a C-csapatot küldi ki a pályára – általában az Olympiakosz ellen. Majd kiküldi a D-csapatot, s jön a második vereségünk is.

De sebaj, hogy így alakult! Szerencsénk van – gondolhatjuk magunkban -, hiszen a sorsolást még decemberben megejtik, s akárkivel fogunk majd találkozni februárban, majd Wenger januárban megerősíti a csapatot, s majd jól kisöpri Gervinhót és Squillacit. (Persze szigorúan kölcsönben!)

Majd természetesen a sorsoláson a sorozat egyik végső esélyesét kapjuk, s persze Wenger nem rősít senkivel januárban, mert januárban sohasem lehet megfelelő minőségű és elérhető játékost igazolni.

Persze mindvégig a remény és hit vezérel bennünket, egészen a meccs első tizenöt percéig. Amikor felocsúdunk, hogy a szezonban elkövetjük a tizenhétezredik egyéni hibát a védelemben, pont egy ilyen kaliberű meccsen...

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a tegnapi vereségünkben az UEFA is közrejátszott, ugyanis ez a szemét anti-Wenger Platini direkt februárra időzíti az egyenes kieséses szakasz indulását, amikor is nekünk kötelező minden sorozatból kiesni.

Sokan vélik úgy, hogy az Arsenal presztízsében hatalmas csökkenés mutatkozna, ha nem lennénk ott a BL-ben, s ez esetben Wenger akkor sem tudna megfelelő minőségű játékost igazolni, ha akarna. Az anyagi veszteségekről már nem is beszélve... De úgy vélem, ezek a meccsek ilyen játékkal és végkimenetelekkel annyira nem hiányoznának a szurkolók számára. Ez miatt már nem is érdemes enni a kefét a bajnokság utolsó szakaszában, hogy mi nyerjünk, a Tottenham meg bukjon minél többet.

Ugyancsak sokan riogatnak a Liverpool helyzetével, akik a BL-kiesésüket követően azóta sem találtak vissza a negyedik helyre. Az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy a Poolnál kemény pénzeket tapsoltak el új játékosokra, csak éppen minőséget nem kaptak Downinggal, José Enrique-vel, Jordan Hendersonnal, vagy éppen Andy Carrollal. El lehet képzelni, hogy Wenger milyen csapatot rittyentett volna össze fele annyi pénzből!

Sőt, én úgy gondolom, hogy az Arsenal renoméját pontosan az ilyen meccsek húzzák lefelé, mint a keddi. Ha még lenne is anyagilag esélyünk, hogy Falcao, vagy Cavani-szintű játékosokat hozzunk a csapathoz, vajon ők vennék a lehetőséget, hogy az Arsenalhoz igazoljanak? Lealacsonyodni egy megbízhatatlan középmezőnybeli szintre, ahol a bajnoki negyedik hely az elvárás, a BL-ben pedig jó, ha eljutunk a nyolcaddöntőig?! S ahol ráadásul még annyi pénzt sem kapnának, mint Nasri a City kispadján? Ugyan már!

Talán az sem véletlen, hogy az Arsenal azóta kezdett el minőségben hanyatlani, mióta Wengernél átkattant valami, s nem a low-profile francia tehetségeket hozza, hanem az idősebbeket: Artetákat, Benayounokat, Mertesackereket. Korábban legalább mindig meg tudta magyarázni – mi pedig utólag el is hihetjük neki -, hogy majd ha ezek a fiatalok beérnek, majd ott leszünk az élen. Most viszont ezek az idősebb játékosok már nem fognak beérni.

Szerintem el kellene egy év, amikor nem kell a szezon jelentős részében kettős terheléssel játszani, s Wenger is tudna csapatot építeni. Legalább nem szállna rá szerencsétlenre még egy idiótaság miatt az angol sajtó. S mert legalább nem kellene feláldozni az FA-Kupát egy összeszokatlan csapat miatt, mert az első számú embereinket egy teljesen esélytelen meccsre tartogatjuk.

Ezek után csak sajnálni tudjuk, hogy az a bizonyos 2010/11-es gárda felbomlott. Wengert pedig szemmel láthatóan ezt küldte padlóra, egyébként teljesen jogosan. Hiszem, hogy az a csapat méltó ellenfele lett volna a tegnapi Bayern Münchennek is.

u.i.: De hogy mit ad Isten, annak a csapatnak a vesztét is egy B-jelű csapat okozta a klub történetének egyik legfontosabb döntőjében...