Arséne Wenger elégedetten értékelte csapatának teljesítményét, miután az Arsenal egy nehéz meccsen végül bebiztosította magának a győzelmet a Sunderland ellen.

Az Arsenal az első játékrészben dominált, s több helyzetet is ki tudott dolgozni, ám mindössze egyszer zörrent Mignolet kapus hálója, amikor is Santi Cazorla volt eredményes.

A második félidőben Jack Wilshere sérülését és Carl Jenkinson kiállítását követően a Sunderland átvette a kezdeményezést, s a Fekete Macskák többször is veszélyeztették az Arsenal kapuját - ám a heroikusan küzdő vendégek végül kiszenvedték a három pontot.

"A végéig nagyon szoros volt. Hatalmasat küzdöttünk, nagy intenzitású meccs volt. Zseniális támadásaink voltak, de nem tudtuk megszerezni a második gólunkat. A második félidőben egy másik oldalunkat kellett megmutatnunk, főleg, hogy az utolsó 20 percet emberhátrányban kellett játszanunk. Ki kellett tartanunk, mindennel kellett foglalkoznunk. Egy tipikus angol bajnoki meccs volt, amelyen mindkét csapat komoly erényekkel bírt." - mondta Wenger.

"Ebben a szezonban idegenben egyeneltesen jó teljesítményt nyújtunk. Készen állunk a küzdelemre. Enélkül aligha szereztük volna meg a három pontot a Sunderland ellen."

"Komoly győzelmi nyomás volt rajtunk. A Chelsea elleni vereségünk óta egyetlen pontveszteséget sem engedhetünk meg magunknak. Teljesen mindegy, kivel játszunk, nem szabad hibáznunk."

"Sajnos ma nem voltunk elég hatékonyak a befejezéseket tekintve, de legalább voltak helyzeteink, s ez pozitívum. De van, hogy ez így alakul. Van olyan meccsünk, amelyen ötöt, hatot, vagy hetet rúgunk, de van olyan mérkőzésünk is, amelyen alig sikerül. Ez a csapat még mindig tanul és fejlődik, s egy kicsit hatékonyabbnak kell lennünk."

A francia menedzser két egyéni teljesítményre tért ki a meccs utáni sajtótájékoztatóján.

"Szczesny kiváló volt ma, de ez elmondható az egész védelemről is. Sagna 15 perccel a kezdőrúgás előtt tudta meg, hogy középső védőt fog játszani. Ezzel együtt ő és Mertesackeri s remekül teljesített."

"Santi Cazorla pedig egyszerűen zseniális. Az, hogy ő nem egy állandó kezdő a nemzeti válogatottban is azt mutatja, hogy mennyire jó a spanyol csapat. Ma kimagasló teljesítményt nyújtott."

Wenger végül Jack Wilshere és a meccs előtti bemelegítésen fájdalomra panaszkodó Koscielny állapotáról is beszélt.

"Koscielny-nek vádliproblémája van. Úgy véljük, hogy mindössze napok kérdése, s vissza fog térni, a meccs előtti erőnléti tesztet ugyanis jól teljesítette. Már a francia válogatott meccsén is hasonló sérüléssel küszködött, de adtunk neki egy esélyt a mai meccs előtti bemelegítésen. Ma nem jött össze, de szerintünk nem hosszú távú a sérülés."

"Jack pedig kapott egy rúgást a lábára, most nem tud járni sem. Remélem, hogy 4-5 nap elég lesz neki."

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (21)

11 éve
Törölt felhasználó
Én is gondoltam erre ericsson, de létezik, hogy ennyire hülyék legyenek a szövetségnél? Mert nyilván ők is gondolnak erre, ha viszont leszarnák, akkor nem hozták volna be ezt a szabályt.
11 éve
Törölt felhasználó
Igen. Erre én is gondoltam. ...De ennyire csak nem lesz egyszerű, mert a City nemmel szavazott ;)
11 éve
Törölt felhasználó
Ronin! Manszúr egyik cége majd köt egy szponzori szerződést a Cityvel, évi tegyük fel 600 millió font értékben. Vagy a testvér az ő nevében megveszi a City kerítésének egy deszkáját 200 millióért. Durván ki lehet játszani ezeket a számokat, sajnos.
11 éve
Törölt felhasználó
Off: Százötmillió font – ennyiben határozta meg a Premier Legue a csütörtöki gyűlésén a csapatok három év alatti maximális veszteségét a 2013–2014-es szezontól kezdődően, amennyiben a liga véglegesíti a törvényt áprilisban.
11 éve
Törölt felhasználó
Gyerekek! Ez a Sessegnon fiúcska szépen ficánkolt szombaton.... nem is csodálom, hogy szegény Jenkinsonnak mennie kellett. Vannak hátvédek akik sokkal előbb agyon rúgták volna. Egyébként ez mindig ilyen, vagy csak pont ellenünk fogott ki egy jó napot? Mert ha ilyen akkor igazán ficánkolhatna ágyús mezben is szerintem. Podi-val karöltve, bazi erős baloldali támadójátékunk lenne. Jenkinsont meg ne bántsátok légyszi! Amíg Sagna sérült volt nagyon hasznosan játszott. Bizony sokkal rosszabbul jártunk volna, ha egy jó beadásból szereztek volna egy gólt. Amúgy meg ismerünk egy RVP nevü srácot ugyebár, aki anno a Barca ellen sokkal fontosabb meccsen állíttatta ki magát két sárgával és akkor ott egyik sem volt kikényszerítve. Szóval mindenki hibázik néha sajnos.
GO GUNNERS ÖRÖKKÉ. Csak így tovább fiuk.

Szólj hozzá